Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Ordas Iván: Egy család asszimilációja • 249

A valóságérzék a nemzedékek egymásra következtével fogyott. A szerzés apai nagyszüleimnél már csak műgyűjtésben jutott érvényre. Trezorálási céllal épp úgy, mint hivalkodásból. A javarészt biedermeier bútorok, a roppant értékes szőnyeg-, óra-, porcelán-, üvegtárgy- és miniatűr gyűjtemény magamutogatást is szolgált. Szép bútorok a magyaroknál sem hiányoztak, de nem mint vásárolt műtárgyak, hanem a család nemzedékeken keresztül használt darabjai. Egy részük máig megvan. Ami a trezorálást illeti, az sikerült, bár vitatnám, hogy egészségesen-e. Apámnak a húszas évek elejétől a II. világháború végéig, sokirányú, jó képessége ellenére, azért nem kellett dolgoznia, mert nem szorult rá, apanázst kapott. Később meg műtárgyai eladásából tisztesen megélt, harmadik feleségével együtt. Furcsa módon nem telepítették ki, de ilyen, ma már majdnem kideríthetetlen okokból bekövetkezett „számítási hiba "jóvoltából a volt rendszer anyámékat is hagyta Pesten maradni és legalább lakáskörülményeiket nem tette tönkre. Ami apámék nagyobb „beruházásait" illeti, vagy kétbalkezesek voltak, vagy ma már teljességgel nevetségeseknek tűnnek. A 20-as évek legvégén és a 30-as évek elején működött Ballagi-Michailovits Bank, az első névtag viselőjének szélhámossága és apám hozzá nem értése miatt csúfosan megbukott. Vele elúszott egy csomó pénz. Kedvenc hobbijának hódolva, apám finanszírozta a nagyon szép kivitelű és nívós „Akvárium "című folyóiratot, ami szintén nem volt jövedelmező tevékenység. 1938-ban komolyan alkudtak Burgenlandban a máig álló szalónaki várra, amiből talán Rotschild-tőkével lehetett volna üdülőszállót teremteni. Még ma sem az, ők pedig nem voltak Rotschildok. Amikor nagyanyám bátyjának halála után a bácskai birtok eladására - időben - sor került, nem jutott eszükbe más, mint félmillió, akkor még jó pengőért készpénzben megvásárolni Vattán a herceg Hohenlohék kastélyát. Hozzá 30 hold földet és néhány lovat, bár huszártiszt mivolta ellenére apám a lótenyésztéshez édeskeveset értett. A kastélyban lakás életformájától ekkor már menekülni lett volna tanácsos, ami talán nem utólagos okoskodás. Ők inkább magukénak választották, hiszen „ igazi "kastélyuk se a szerbeknek, se a németeknek sose volt. 1946-ban nagyapám ott is halt meg. A magyar ágon a Géczyek közepes, a Vidosok jómódú földbirtokosok voltak. Utóbbiak három kastéllyal és egy - nevezzük így - kúriával. Előbbieknél a megtartó rész dédapámmal zárult, aki Nógrádban tönkrement és a paradicsomi hírű Bácskában próbált új egzisztenciát teremteni magának. Nem sikerült ugyan, de földrajzilag tagadhatatlanul közelebb került a Michailovitsokhoz és a Weindl-Fernbach családokhoz. Nagyapám már Őrszálláson (ma Sztanisics) született. Ő a nem túl kecsegtető körülmények elől, valószínűleg pompás fizikumában is bízva, valósággal szökött katonának. Olvastam a Máhrisch-Weisskirchenben lévő lovasiskolában vezetett „Conduite-Liste"-)ét, amit amolyan kádernyilvántartásként kell értelmezni. Nem mindennapi szívósságra és képességekre vall, hogy saját erejéből verekedte fel magát a 9. sz. honvéd huszárezred parancsnokságára, majd az akkoriban nem könnyen elérhető tábornoki karba. Ősnemessége valószínűleg a 259