Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Reggel fáradtan, kialvatlanul, törődötten mentem a kikötőbe és a jegyváltás után máris a Jan Molsen nevű kis személyszállító hajó zárt, fedélzeti termében vártam az indulást. Sikerült az ablak mellett helyet találni, előre örültem, hogy végig kísérhetem az út érdekességeit. A Jan Molsen öreg személyszállító hajó volt, hasonló azokhoz, melyek nálunk járják a Dunát. Cuxhafentől Hamburgig tulajdonképpen az Elbán hajóztunk, de ez itt olymértékben kiszélesedett, hogy inkább egy mélyen betorkolló fjord vagy öböl látszatát keltette. Szélessége és mélysége lehetővé teszi, hogy a nagy mélyjáratú tengeri hajók is felúszhassanak Hamburgig. A hajóúttól sokat vártam, a látványosságokból azonban semmisem lett. Indulás után azonnal elnyomott az álom. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen Cuxhafenben, a Flak-Turmban szó sem lehetett alvásról. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a hajó megállt és a kikötőhídhoz simult. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Kinéztem a hajó ablakán és a hajóállomásfeliratát kerestem. Ennyit láttam „KENÉSE". Megráztam a fejemet, hogyan kerülök én Kenésére, hiszen én Németországban aludtam el, nem ébredhetek a Balatonon. Gyorsan megoldódott a rejtély. Kidörzsöltem szememből az álmot és alaposabban körülnéztem. Kiderült, hogy a hajóablak oldalsó tömör rámája eltakarta a felirat elejét, mely valójában így nézett ki: BLANKENESE. Ez már Hamburg elővárosa volt. Innen már csak rövid ideig tartott az út a hamburgi belső kikötőig. Először feltűnt a St. Michaelis templom karcsú, magas tornya, majd hamarosan már kiszállhattam a Landungsbrückenél. Mivel itt több napot akartam eltölteni, először is éjjeli szállás után néztem. Hamarosan megtudtam, hogy a legjobb Asyl a kikötőnegyedben, St. Pauliban van. Kivillamo sóztam és helyet foglaltam. Régi épületben, kissé zsúfoltan elhelyezett emeletes ágyak voltak azAsyl-ban, ahol fillérekért kaptam éjszakai szállást. Közelében egy olcsó kifőzdében jó Stammgerichtet lehetett jegy nélkül kapni. Mivel a rövid téli nappalon nem volt már értelme visszamenni a belvárosba, St. Paulit jártam be. BárSt. Pauli soha nem volt a legbiztonságosabb hely, a háborús viszontagságok után eszembe sem jutott, hogy valami bajom történhet. A rakparton kószálás közben rátaláltam egy igazi matrózcsárdára, melyet mintha valamelyik Rejtő Jenő-könyvből vágtak volna ki. Valami meghatározhatatlan lötty és pótkávé mellett végigüldögéltem az estet, igazán vegyes, nemzetközi vendégsereg társaságában. Meglepetésemre este 8 órakor műsor kezdődött. A maga nemében igénytelen volt, megfelelt a hely nívójának, néhány énekszám, harmonikakíséret mellett előadott dal stb. Viszont volt egy kiemelkedő szám. A kocsma közepén a műsor részére fenntartott szabad helyen egy matrózruhába öltözött férfi (csíkos trikó, tengerésznadrág, pomponos sapka stb.) zenére bemutatta a matrózélet teendőit, a hajón végzendő munkákat. Igazi pantomim volt és előadója nagyon tehetséges. Mindent olyan élethűen csinált, hogy odaképzeltük magunkat a vitorlás hajó fedélzetére. A vegyes, főleg azonban tengerészekből álló publikum harsány tetszéssel ismerte fel a fedélzetmosást, a vitorlabontást, a viharos tenger himbálta hajón való sétálási, a kormányzást, a szakács mun284