Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

Durgonicsné Molnár Erzsébet TOLNA VÁRMEGYE AGRÁRKULTÚRÁJÁNAK ESZMEI VESZTESÉGEI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KÖVETKEZTÉBEN Tolna vármegye gazdasági, társadalmi jellemzői Kedvező adottságai révén fejlett agrárkultúrájú megyévé vált a század első felében, s a virágzó növénytermesztéshez híres állattenyésztés kapcsolódott. Különösen a szarvasmarha- és a lótenyésztés váltott ki messze földön is számos elismerést. A mezőgazdaság e két jelentős ágazatának fejlődéséhez a domborzati és vízrajzi, valamint az éghajlati viszonyok is kedvezően járultak hozzá. A megyét keleten teljes hosszában a Duna és termékeny árterülete határolja. Északkeleten a Mezőföld, délen és nyugaton a szelíd tolnai dombság kínálja művelésre lankáit. A Sió, a Sárvíz, és a Kapós vizén kívül számos kisebb-nagyobb patak teszi termővé földjeit. Közismerten hazánk egyik legkisebb megyéje Tolna, amelynek 3601 km

2-es területén 273154 lakos élt az 1941-es népszámláláskor. Birtokstruktúrája változatos képet mutat a két világháború közötti időszakban. Összes mezőgazdasági területe 626190 kh, amelyen 80 759 birtokot műveltek. A terület 74,6%-a a 0-5 kh-dal rendelkező kisbirtokhoz, 24,1%-a az 5-1000 kh közötti birtokokhoz tartozott. Ezen belül meglehetősen nagy volt a szóródás. A birtokok döntő többsége az 5-50 kh-hoz tartozott. 3000 kh-nál nagyobb birtok elenyésző arányban volt, viszont a művelhető földterület ötödét foglalta el. Igazi nagybirtoknak csak az Eszterházy hitbizomány minősült 63 179 kh-dal. A birtokmegoszlásból kitűnik, hogy megyénkben jelentős gazdasági erőt képviseltek a módos, illetve középbirtokok. Ezek a gazdaságok többnyire a völgységi és a simontornyai járásban húzódtak, itt nem, vagy kevesebb volt a nagybirtok. Az 5 kh feletti gazdaságok elégségesen fel voltak szerelve mezőgazdasági erő- és munkagépekkel, a növénytermesztés különböző fázisaihoz és az állattenyésztéshez szükséges eszközökkel. A természeti és gazdasági lehetőségek között viszonylag intenzív gazdálkodást folytattak okszerűen összehangolva és kihasználva az egyes kultúrák nyújtotta előnyöket. Különösképpen így volt ez a németek által sűrűn lakott járásokban, elsősorban a Völgységben, de a tamási és a dombóvári járásokban is. A dombos vidék határokat szabott a gabonatermesztésnek, de más növények - amelyek az állattartáshoz jól illeszkedtek, azt kiegészítették - termesztésére is alkalmasnak 83