Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

na van. Ezt ők őrzik, de meg tudja szerezni az engedélyt, hogy mi egy alkalommal odamehessünk és elszállítsunk olyan mennyiséget, amennyire szükségünk lehetett. így is történt. Elkértük a gazda két lovát és szekerét, adott zsákokat és egyik kora reggel felkerekedtünk. Hajdú Pista állta szavát, már várt bennünket a malomnál. Teknőszerü völgy alján folydogált a patak, a malom talán 50 méterre a viaduktul épült, előtte a vizet zsilip duzzasztottafel. A nagy erejű robbanás áfából készült kétszintes épületet teljesen romba döntötte. Először átkutattuk a malmot, már amennyire ez a romoktól lehetséges volt. A törmelék alatt találtam egy jó állapotban lévő bibliát és egy német-francia zsebszótárt. A malom liszt- és búzakészletének jelentős része víz alá került, ez nem jelentett számunkra értéket. A szárazon maradt részre összpontosítottuk figyelmünket. Ez sem volt csekély mennyiség. Sikerült kibányászni a romok alól több zsák lisztet és tekintélyes mennyiségű búzát és rozsot. Ezzel hosszú időre biztosítva lett ellátásunk. Itt láttuk csak, milyen ostobaság volt a viadukt felrobbantása. Ez gyakorlatilag az amerikaiakat legfeljebb egy órára hátráltatta az előrenyomulásban. Utászaik egy közeli lankásabb völgyhajlaton azonnal új utat építettek. A malomnál tett kirándulás alkalmával megcsodálhattuk az egész lebonyolódó hatalmas amerikai katonai járműforgalmat. Háziasszonyunk vállalta, hogy a malomnál szerzett lisztből rendszeresen süt nekünk kenyeret. A második növendékmarha megvétele és levágása után meghívtuk vasárnapi ebédre Kagerhof-ból a professzorainkat. Háziasszonyunk vállalta az ebéd elkészítését, vajban sült pecsenye volt az ebéd krumpli körettel. Nagyon jól sikerült az ebéd, alkonyatig elbeszélgettünk. Úgy éreztük, hogy azt a rosszallást, amit a Turnhofba való felköltözésünk kiváltott, sikerült némileg enyhíteni. Búcsúzáskor mindenkinek becsomagoltunkjó nagy darabot a sültből, természetesen kellő adag kenyérrel és végül hazakísértük vendégeinket Kagerhofba. Egyben vállaltuk ekkor, hogy napi tejadagjukat is biztosítjuk. Csodálatos tavaszi napsütéssel kezdődött a május. A társaság jól érezte magát, nem éhezett, a hasa mindenkinek tele volt, süttettük magunkat a napon. Kisimultak az arcok, az ideges időszak eltűnt. A háború túlszaladt rajtunk, bennünket már nem érdekelt. Május 7-én reggel nagy meglepetésünkre reggel tízcentis hó borította a tájat, a gazda szerint itt a hegyek között ez nem szokatlan. Nem tartott sokáig a hó, az erős májusi napsütés hamar elolvasztotta. Kora délután kiabálásra lettünk figyelmesek. Az egyik fiú lenn járt Regenben, hangosan üvöltve rohant be hozzánk: Kapitulieren niemalsIEz volt Hitler jelszava: sohasem kapitulálunk. Vége a háborúnak, mesélte a fiú izgatottan, aláírták a németek Reimsben a feltétel nélküli megadást. (Ezt követte később a végleges ceremónia a négy szövetséges hatalom katonai vezetői és a németek között.) Vége tehát a hat éve tartó öldöklésnek, rombolásnak. Talán most már mi is hazamehetünk. A délután további izgalmakkal telt. Hirtelen nagy repülőgépzúgást hallottunk, kirohantunk az épület elé. Talán mégsem igaz a háború végéről szóló hír? 249