Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Egészen alacsonyan német vadászgép zúgott el felettünk. Pillanatokon belül, mint a villám, két amerikai vadász vágtatott a német gép után és géppuskákból szakadatlanul lőtték. Annyit láttunk még, hogy a német vadászgép a szemközti hegyoldal egy laposabb füves területén leszáll. De még motorja sem állt le, amikor árkon-bokron keresztül odaért két amerikai jeep néhány katonával. A pilótát már ők szedték ki a gépből. Nem értettük a dolgot. Másnapra azonban minden kiderült. A fegyverletétel hírére, talán parancsra, vagy éppen saját elhatározásbólszámos repülőtérről felszálltak a német pilóták egy utolsó repülésre. Persze az amerikaiak ezt nem nézték tétlenül, mint esetünkben is láthattuk. Nem lettünk volna huszonévesek, ha másnap el nem gyalogolunk a földre kény szeritett német repülőgéphez. Nem nagyon hasonlított akkor már egy büszke harci masinához, minden mozdíthatót leszereltek róla, teljesen kifosztották, még az irányító síkok is hiányoztak, roncs lett belőle. Közben alkalmam nyílt ruházatom kiegészítésére. Először is vettem valamifényesanyagotnadrágnak, csak a szabónál derült ki, hogy bélésanyag, nem sokat ér, de több volt a semminél. Rongyos volt akkor egész Európa, miért legyek éppen én elegáns. De hamarosan más lehetőség is jelentkezett. Ebben az időben, mivel elfoglaltságunk kevés volt, elég sokat csavarogtunk. A fegyverletétel után pár nappal furcsa dolgokra lettünk figyelmesek. A közeli erdőben elszórtan számos német katonai egyenruhadarabra bukkantunk. Köztük sok kifogástalan állapotban volt. Kiderült, hogy a német hadsereg katonái menekülnek a hadifogság elől a hegyeken, erdőkön keresztül és nyilván a környékbeli településeken szerzett civil ruhákba itt az erdőben öltöznek át. Kérdeztük házigazdánkat erről, de kitért a felelet elöl, nyilván ő is nem egy német katonát segített civil ruhával. Mivel az egész társaságban civillé történt átöltözésem után az én ruházatom volt a legsilányabb, a talált ruhadarabokból kiválasztottam egy jó lovaglónadrágot, egy terepszínű kifordítható ujjast és egy olyan nadrágot, melynek szárát levágva nyáron rövidnadrágként használhattam. Természetesen tetűre ellenőriztem. Akkor egyáltalán nem izgatott, hogy ezeket a ruhadarabokat röviddel előtte más viselte. Ahogyan az idő haladt előre, a hazafelé szállingózó német katonák már nem is bujkáltak. Bejöttek a gazda udvarára, ott mosakodtak, tetvészkedtek, áztatták a lábukat, meséltek. Nagyon érdekes volt a mentalitásuk. Volt olyan, aki Sztálingrádtól vonult állandóan vissza. Elmondták többen, hogy a háború első percétől kezdve egyenruhában vannak, megjárták nemcsak Európa hadszíntereit, de Afrikát is. Hallatlanul fáradtak, megutálták a háborút, haza akarnak menni. De egyben mind egyforma volt. Azt mondták, ha az amerikaiak fegyvert adnának a kezükbe, egy emberként fordulnának az oroszok ellen. Két amerikai barátunk látogatásai megritkultak. Egy alkalommal Hajdú Pista lógó orral jött. Elmesélte, lehet, hogy utoljára látogat hozzánk. Az amerikai parancsnokságon hallott hírek szerint a német fegyverletétel után nincs szükség Európában a jelenlegi hatalmas létszámú amerikai katonaságra, ugyanakkor a japánok elleni, igen elkeseredett harcokban nagyon varjakokét. 250