Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

voltunk. Meg kellett tehát szerveznünk az ellátásunkat. Ezért lementünk Regenbe, a városi polgármesteri hivatalba és előadtuk, hogy itt vagyunk elhurcolt magyar egyetemisták, nincs ellátásunk, éhezünk és kérünk segítséget. Meglepő könnyen kaptunk 72 személy részére - ennyit mondtunk be - élelmiszerjegyet. De az élelmiszerjegyen lévő adagok rendkívül kicsinyek voltak. Ebből remény sem volt arra, hogy a lefogyott, fizikailag leromlott gárdát rendbe hozhattuk volna. Ezért másnap átgyalogoltunk a hegyen és a túlsó oldalon lévő község polgármesterénél hasonlóan elmondtuk az éhező fiatalok szomorú sorsát. Eredménnyel, itt is kaptunk élelmiszerjegyeket. Ezek egy részét leadtuk a Kagerhojban maradottaknak. Az esedékes vaj- és kenyérfejadagokat pedig mindjárt kiváltottuk. De ezzel az ügy még nem volt befejezve. A jegy ékre kapott élelmiszer egy részét tartalékolni akartuk, ezért további forrás után néztünk. Tudtuk, hogy a németfegyelmezett nép és a háború alatt belénevelt előírások rabja. Szent-Iványi Tamás kollégánknak megvolt még a kis táskaírógépe, ezen írtunk egy német nyelvű nyílt parancsot, mely szerint annak felmutatója jogosult marhákat vásárolni a magyar hadsereg részére. Fából kifaragtuk a nyilaskeresztet, azt bodzalével bekentük és máris megvolt az iratra a pecsét. Biztonság kedvéért nem lakóhelyünkhöz közel vásároltunk ezzel a papírral, hanem elmentünk jó messze a hegyek közé. Az elkövetkező hetek során három alkalommal vettünk fiatal marhát a társaság által összeadott pénzen. Most derült ki, milyen helyes volt eladni a felesleges holmit Bécsben az utolsó este. így volt azután pénzünk Faluhelyi Pista lett a szakácsunk, első számú segítője Csernovics Pista lett. Az első állatból remek gulyást készítettek, a csöves csontokat megfőzték és a velőt kenyérre kenve frissen megettük. Meg is hajtott bennünket alaposan, az ilyen zsíros koszttól mindenki elszokott már. Jól éltünk tehát, az elkövetkező hetek alatt súlyban mindenki gyarapodott. Közben egyre többször találkoztunk a határban kószáló amerikai katonákkal. Remek ellátásuk ellenére is friss élelmiszert kerestek. Mindent kifizettek, elsősorban tojást vásároltak, amit rohamsisakjukban cipeltek. A házaknál semmit nem fogadtak el, attól féltek, hogy megmérgezik őket. Egyik nap egyikük hallván magyar beszédünket, magyarul szólalt meg. Kiderült, hogy Hajdú Istvánnak hívják. Ő már kinn született, de a szülői háznál kötelező volt a magyar beszéd. Mintha csak a Kunságból szalajtották volna, úgy nézett ki nagy harcsa bajuszával. Ettől kezdve Hajdú Pista eltekintve a napoktól, amikor szolgálatban volt, szinte mindennapos vendég lett nálunk. Egyik napon magával hozott egy vékonyka másik amerikai katonát, akit Tóth József néven mutatott be. Ez már közel sem beszélt olyan jól magyarul, azt is erős amerikai akcentussal. Ismételten kaptunk tőlük konzerveket, kekszet. Tóth Jóska szeretett katonásdit játszani. Bemutatta, hogyan kell az amerikai hadseregnél fegyverrel tisztelegni, roham közben apuskát tartani, megmutatta a puskája szerkezetét. Végül az amerikai puskával én is bemutattam néki a magyarfegyverfogásokat. Hajdú Pista hívta fel a figyelmünket arra, hogy a völgyben, a viadukt felrobbantása alkalmával romba dőlt malomban sok használható liszt és gabo248