Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

szót ezekről a településekről. Freyung volt az első nagyobb hely bajor területre történő érkezésünk után. Ezen a részen már rövidebb szakaszokat gyalogoltunk, a társaság többet pihenhetett. Maga Freyung semmitmondó kisváros, azonban közelében, tőle északkeletre található a Burg Wolfstein, melyet Wolfker passaui püspök építtetett 1199 és 1204 között. Grafenauhoz közeledve a vidék még szebb, romantikusabb lett. A települést 1000 méternél magasabb hegyek veszik körül. Eredetét a XI. századra vezetik vissza, amikor is a Vormbach-grófok „ligete" volt, neve nyilván innen származik. Nagyon szép, gótikus városháza van. Grafenau és Frauenau között egy jobbra leágazó út végén van a kis Kreutzberg község, amely emlékezetes marad számomra. Mivel a falucska nem a főútvonal mellett feküdt, hanem 2-3 km-rel odébb, vigyázni kellett, hogy a diákszázad elfáradt és lemaradt tagjai el ne tévedjenek. Ezért egy negyedéves hallgatót, Molnár Imrét kiállítottam az útelágazáshoz azzal, hogy mindenkit irányítson a falucskába és addig nem jöhet el a helyéről, míg mindenki be nem futott. Láttam szegény Imréről, hogy a pokolba kíván, de hát a többi érdekében így kellett tenni. Kreutzberget elkerülte a háború szele, lakói szokatlanul kedvesek, szívélyesek voltak hozzánk. Kedves, öreg bajor nénike volt a háziasszony, hamarosan beszédbe elegyedtem vele. Megkérdezte, nem vagyok-e éhes. Jó kérdés volt, mindig éhes voltam. Behívott a Küche-be (konyha) és elém tett egy hatalmas tányér aludttejet. Gyermekkorom óta nagy tejes voltam, azonban akkor tejet, aludttejet hónapok óta nem ettem. Gyorsan bekanalaztam a nagy adagot. A kedves nénike kérdezte, akarok-e még. Természetesen akartam. A második nagy tányérralis befaltam. Eszembe sem jutott, hogy ennek nem lesz jó vége, hiszen a gyomrom hónapok óta elszokott a tejes ételektől. Negyedóra múlva már éreztem, valami nincs rendben, gyomor-bélgörcsök kezdődtek. Mind rosszabbul lettem, a végén már a ház előtt a földön fetrengtem, ide-oda hányva magam. A kólikás ló minden kínját éreztem. Szegény fiúk tehetetlenül álltak körül, de segíteni nem tudtak. Azt hittem, itt a vég. Egyszer csak azonban más érzések is kezdődtek, felugrottam és mint az örült, rohantam ama bizonyos helyiség felé, ahová a király is gyalog jár. Idejében értem, meg voltam mentve. Itt a bajor területen volt egy másik kalandom is. Szokásom szerint, amikor egész napos gyaloglás után az éjszakázóhelyre megérkeztünk, neki szoktam vetkőzni és lemosni magamról az út porát. Egyik bajor paraszt-tanyán, ahová beszállásoltak bennünket, odamentem mosakodni a vályúhoz, de nagyon kétes tisztaságú volt. Ezért a paraszt házigazdától kértem egy lavórt. Ebbe vizet engedtem, nekivetkőztem és elkezdtem a mosdást. Egyszer hallom ám a hátam mögött a káromkodást: Sakrament, Sapperlot, was machen siemitmeinem Lavór? A paraszt állt mögöttem, elragadta előlem a lavórt, mondogatott még valamit és otthagyott. Nem tudtam mire vélni az egészet, de rövid tájékozódás után kiderült, hogy a mi mosdólavor kifejezésünk megfelelője náluk a Waschtal, a kis lavórból pedig, amiben én mosakodni kezdtem, ők esznek. Most már értettem, miért dühöngött a bajor gazda, amikor az étkezésre szolgáló lavórjában mosdott a poros katona. 242