Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

tünk. Az út fenn a hegytetőn vitt, letekintve a völgyben a Vltavafolyót láttuk kanyarogni, a két partján kis városka terült el, a folyó közepén egy szigetecske, ez egyetlen sziklaszirt volt, a csúcsán csodálatosan szép kis vár. Az egész városka felülről úgy nézett ki, mint egy ékszerdoboz. A városka német neve Krumau (Cesky Krumlov) volt. Leereszkedtünk a völgybe. Ekkor láttuk, hogy nemcsak a vár, de egy egész középkori városka maradt itt az utókorra. Gótikus és reneszánsz házacskákkal övezett kis utcában haladtunk. Szinte visszacsöppentünk a múltba, minden ódon, patinás. Remek helyen, egy módosabb gazdánál kaptunk szállást a pajtában. Itt két örömteli hír ért bennünket. Az egyik az volt, hogy közölték velünk, vége az éjszakai menetelésnek, innen tovább már mindig nappal fogunk menni. Gyakorlatilag ez azt is jelenthette volna, hogy eltávolodtunk a front közelségétől, de végső magyarázatot senkitől sem kaptunk. A másik meglepetés az volt, hogy a diákszázad megkapta egy malomkerék nagyságú ementáli sajt felét. Ünnepi vacsorát ehettünk. Utána pedig a pajtában jól kialudtuk magunkat. Reggel tyúkkotkodácsolásra ébredtem. Ez azt jelentette, hogy valahol egy tyúk éppen most hagyja ott frissen tojt tojását. Óvatosan kiemeltem kobakomat a szalmából, de akkorra már 5-6 másik fej is emelkedett kutatóan körülnézve a zsákmány után. Kacagtató jelenet volt. Hegyes terepen gyalogoltunk tovább és három nap múlva ismét német területre értünk. Cseh területen Stuben után utolsó pihenőhelyünk Wallernben (Volary) volt. Ezután már Felső-Bajorországban, csodálatosan szép vidéken gyalogoltunk, a Bajor-erdőnek nevezett vidéken, fenyvesek között, 6-800 méter tengerszintfeletti magasságban. Nagyobb települést ritkán értünk, de az apró, festői szépségű falvacskak még a sanyarú körülmények között is megragadták figyelmünket. A hegyek között, különösen az erdőkben még sok helyen hó volt. Egyszer ritka látványban volt részünk. Egy csupasz hegyoldalon a tűző naptól megolvadt a hó és a hólé vagy 150-200 méter széles csíkban folyt lefelé, keresztül az országúton. A nap ferdén sütött rá, az egész úgy nézett ki, mint egy ezüstfolyam. De volt más látványban is részünk. Itt már a zászlóalj katonai része is teljesenfegyelmezetlenül, szétszóródva menetelt. Mindenütt csellengő katonákat lehetett látni, akik az úthoz közelebb eső tanyákat felkeresték élelmiszer-kéregetés, kunyerálás céljából. Az egyik katona, nem tudom mitől indíttatván, elkezdte a nála lévő gumi óvszert felfújni, majd végét bekötve, szanaszét rugdosni. Hatalmas készlete lehetett, nagyon felkészülhetett az idegen földön történő szerelmeskedésre, mert rövidesen mindenfelé szálldogáltak a felfújt hólyagok. Itt hallottunk a menetelés során először olyan nótát, melynek szövege és dallama egyaránt ismeretlen volt előttünk, feltételezhetően az itteni katonaélet szülte. Arról szólt a szövege, mi lesz majd, ha hazamennek a magyar katonák. Nagyon kedves, fülbemászó dallama volt, kár, hogy botfülemmel nem tudtam megjegyezni. A bajor területen Kreutzberg, Reichenberg és Zwiesel voltak utunk következőpihenőállomásai. Áthaladtunk még Freyungon és Grafenaun is. Néhány 16 241