Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

A reggeli érkezés utánfelhívtam a fiúk figyelmét, hogy a patak hideg vizé­ben mossák meg lábukat különösen azok, akiknek az első menetelés során fel­törte a zokni vagy kapca a lábát. Eszembe jutott a Hantáról történt éjszakai menekülésünk. A fiúk java része meg is fogadta és később megköszönte a jó ta­nácsot. Amint esteledett, továbbindultunk. Néhány fiú Hornban szerzett vagy vá­sárolt négykerekű kiskocsit, mások biciklit, ezekre felrakták a hátizsákokat és egyéb csomagokat és a baráti kör tagjai felváltva húzták, tolták. Ezzel minden­esetre könnyítettek magukon. A következő két napon, illetve éjszakán sokkal mérsékeltebb volt a terhelés, összesen annyi km-t tettünk meg, mint első alka­lommal egy éjszaka. Ulrichschlag és Stögersbach volt a két pihenőhelyünk. Itt már annyira kezdett akadozni az élelmezésünk, hogy kénytelenek voltunk ma­gunkon segíteni. A községekben, ahol áthaladtunk, mindenütt igyekeztünk va­lamit szerezni, ha másként nem ment, venni, elsősorban krumplit, ehhez lehe­tett a legkönnyebben hozzájutni. Ahogy láttuk, lassan így cselekedett az egész zászlóalj. Természetesen az így szerzett élelmiszert magunknak kellett elkészíte­nünk. Stögersbachnál egy lapos réten telepedtünk le, aznap nem indultunk to­vább, pihenőnap volt közbeiktatva. Egész nap pihentünk, estefelé mindenki ne­kiállt főzőcskézni, elsősorban krumplit főzni. A baráti csoportok összeálltak, apró kis tűzhelyeket raktunk, mire beesteledett, a réten számtalan kis tűzrakás világított. Ha nem lett volna háború, ha nem gondoltunk volna arra, hogy mindez vészesen korgó gyomrunk megtöltése végett van így, még gyönyörköd­hettünk volna a látványban. Ekkor történt egyik legnagyobb letolásom. Éppen enni kezdtünk, amikor hívott a zászlóalj parancsnoka, az őrnagy. Rettenetesen nekem esett: a diákszá­zad rendetlen a menetben, elmaradoznak, sántikálnak. Kijelentette, ha nem lesz rend, megszakítja velünk a kapcsolatot, „lerúglak benneteket magamról", mondta és mehetünk, amerre akarunk. Nem nagyon hatott meg ez a fenyegetés, hiszen eddig sem nagyon törődött velünk. így is lett, minden maradt a régiben. Nem sokkal Stögersbach után átértünk a Cseh-Morva Protektorátusterü­letére, a régi Csehországba. Érdekes, itt mennyivel barátságosabbak voltak az emberek, talán azért, mert látták, hogy nem németek vagyunk. Sokkal köny­nyebben tudtunk élelmiszert szerezni, különösen mi, a civil diákszázad. Itt már nem kellett a szabadban aludnunk, beengedtek bennünket a pajtákba, ahol a szalmába bújva mégis más volt az alvás. Stropnitz (Stropnice) és Kaplitz (Kaplice) volt a következő két pihenőhe­lyünk. Itt történt, hogy útközben utolértünk egy, az út szélén álló lovas kocsit, mely tele volt kis ladikokkal. Kiderült, hogy a kocsis a ládákban kvárglit visz. Bár ennek a sajtféleségnek az illata és íze sok embert elriaszt, néhányan kér­tünk belőle, én kimondottan szeretem ezt a különlegességet. Adott is a kocsis két ládikával. Aznap este alaposan belaktunk belőle. Azonban éjjel egyikünk sem aludt. A kvargliról ismeretes, hogy rendkívüli mértékben sózva van, egész éjjel rohantunk inni, de szomjúságunkat alig tudtuk csillapítani. Kaplitz után a szokásos éjjeli menet végén, reggelre gyönyörű helyre ér­240

Next

/
Oldalképek
Tartalom