Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

hitték, hogy itt vannak az oroszok. Végül már azt hazudtam nekik, hogy én is­merem a környéket és amit hallanak az nem ágyúzás, hanem a közeli bányá­ban robbantanak. Kétkedve fogadták ezt a magyarázatot, de volt aki el is hitte. Hiába voltak mára közbeiktatott pihenők, a társaság egyre nehezebben rótta a kilométereket. Mind gyakrabban kellett hátraszaladnom siettetni a lemaradó­kat, megpróbálván néhány szóval lelket önteni beléjük. A gráfenwöhri foglal­kozásokhoz képest nekem ez a megterhelés egyszerű séta volt. Ezeknek a sze­gény fiúknak pedig embernyúzás számba ment. Meg is hallottam hamarosan a nekem címzett elkeseredett megjegyzéseket: -A szakramentumát a lábának, úgy megy mint a nyúl, nem tudna lassíta­ni? - De nem lehetett, mert mögöttünk ott jött az utóvédszakasz, ez nem hagyott senkit lemaradni vagy lepihenni. Attól kezdve, hogy megtudtuk, milyen távolságra van Horn, mindenki számlálni kezdte a kilométereket. Egyik fiúnak volt zseblámpája. Minden km­kőre rá kellett világítania, hogy legalább azt a még előttünk lévő távolságból le­számíthassuk. Ha szegény lámpás fiú elfelejtette egy km-kőnél felgyújtani a lámpát, egyszerre 8-10 hang üvöltött rá, elmondva mindennnek, miért nem világít. Furcsa volt, de meg lehetett érteni ezt a lelkiállapotot. Nem is reggel, hanemjócskán délelőtt volt, amikor Hornba értünk. Teljesen el volt csigázva a társaság. Egy patak partján telepedtünk le. Minden jobb helyet már elfoglalt az előttünk beért zászlóalj. Sokan ahogy lerogytak a hideg földre, azon nyomban elaludtak. Ezt az első éjszakai menetet a fiúk a későbbiek során csak mint a „Horni halálmenetet" emlegették. Hornban hideg reggelit és meleg ebédet kap­tunk, mindkettő nagyon szerény volt. Kiosztottak valami hideg vacsorát is a kö­vetkező menetre. Mivel napközben szabadok voltunk, szokásom szerint beszaladtam a vá­rosba körülnézni. Horn járási székhely, többszörös közúti és vasúti csomópont. Jelentős város, ha lakosainak száma alig éri el a 10 ezer főt. Ezeréves múltra te­kinthet vissza, 1046-ban már korabeli dokumentumokban említés esik róla. A középkorban nagy csatározások színhelye volt, de városfala néhány toronnyal épségben maradt. Régi várkastélyából szép emlék a „tolvajok tornya". Megcso­dáltam reneszánsz és barokk polgárházait. Hornban derült ki, hogy azért menetelünk éjszaka, mert a nappali mozgás veszélyes egy ekkora alakulatnak. Nem tudhattuk, hogy mögöttünk az orosz csapatok mennyire nyomultak előre, sor került-e Bécsnél nagyobb összecsapás­ra; ha nem, akkor számolni kellettfelderítő repülőik tevékenységével és nappal hamarább észrevehetnek bennünket. Ennél sokkal nagyobb veszélyt jelentett azonban, hogy elsősorban angol vadászgépek, közülük is a kéttörzsű Lightnin­gek állandó őrjáratot tartottak a még meg nem szállt német területekfelett. Ezt nyugodtan tehették, hiszen akkor már a német légierő jelentéktelen volt. Ezeket a vadászokat Tieffliegerek-nek, mély repülőknek nevezték, lecsaptak mindenre, ami mozgott, vonatszerelvényre, gépkocsioszlopra, kíméletlenül lőttek min­dent. Elképzelhető, milyen csemegét jelentett volna nekik egy katonai menet­oszlop. 239

Next

/
Oldalképek
Tartalom