Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Rennweg-Kaserneben kell jelentkeznem. Megtörtént a felszerelésem leadása is. Gyakorlatilag ez csak jelképes lett volna, hiszen végeredményben semmim sem volt. De nem lett volna hadsereg, ha ezt a rendelkezést is nem akarják szó szerint végrehajtani. Elvették tőlem az oldalfegyvert, ezt még természetesnek tartottam, a csajkát, az ivópoharat, az evőeszközt és végül a derékszíjamat is. Ehhez hozzájárult, hogy megint megjelent a borbély és alig serkedő hajamat ismét kopaszra nyírta. így biliárdgolyó koponyával, derékjszíj nélkül, lógó köpennyel úgy néztem ki, mintha egy hadifogoly táborból szalasztottak volna. Nagyon ágrólszakadtnak tűntem. Annyit tudtam ezen csupán változtatni, hogy az egyik fiúnak volt egy tartalék derékszíja, egy doboz cigarettáért nekem adta, így legalább külső megjelenésem javult valamit. A baj azonban nem jár egyedül. Március 24-én rosszul éreztem magam. Kezdődött étvágytalansággal, melynek következtében még a soványka ebédet sem tudtam megenni. Délutánra már éreztem, hogy manduláim duzzadtak, fájdalmasak. Szerencsére megvolt még a hőmérőm, megmértem a lázamat, 39,6 °Cvolt. Megijedtem, ez már magas. Rögtön elkéretőztem Lakatos őrmestertől, aki utazásom hírének tudomásul vétele óta gyakorlatilagfelmentett a foglalkozások alól. Orvoshoz akartam menni. Minden további nélkül elengedett. Felkerestem a magyar részleg orvosátjelentettem, hogy miért jöttem. Durván és gorombán válaszolt: - Tudhatná, mi a rend. Tessék reggel feliratkozni a gyengélkedőre és akkor majd megvizsgálom. Jöjjön holnap. - Jelentettem neki, hogy reggel nem mehettem gyengélkedőre, mert akkor még nem voltam beteg, és most már magas lázam van. Hiába volt minden, szabályszerűen kidobott. Estefelé már nagyon rosszul éreztem magam, manduláim hatalmasra duzzadtak, nyelni alig tudtam, egész torkom fájt. Újra megmértem a hőmérsékletemet, 40,3 °C volt. Ezen valamiképpen segíteni kell. Elszaladtam a szimpatikus, fiatal hadnagyhoz, aki utazásomat intézte és segítségét kértem. Megígérte, türelemre intett, hogy várjak és elment az orvoshoz. Rövidesen visszatért azzal, hogy mehetek a vizsgálatra. Nem tudom mit mondhatott az orvosnak, de most már emberszámba vett, hanem is igen beszélt velem, Súlyos tüszős mandulagyulladást állapított meg. Érdekes, nekem a manduláimmal sohasem volt még bajom. Belém nyomott egy akkor divatos bizmutkészítményt. Kértem tőle az ilyen esetben jóval hatásosabb szulfonamid-készítményt, de letorkolt, hogy ő jobban tudja, mi kell nekem. Másnap reggelrevalamivel jobban lettem, de a láz nagyon legyengített. Utolsó napom volt a West-Lagerben. Kivonulnom nem kellett, délelőtt elmentem a századirodára az úti papírokért. A hadnagynak megköszöntem az esti segítséget. Nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra, hogy a betegség miatt nehogy elhalásszam az elutazást. Itt a lágerben teljesen bizonytalan a jövőnk, messze, sok száz kilométerre vagyunk Magyarországtól, az amerikaiak előrenyomulásának a vonalában fekszik a tábor. Itt biztosan súlyos harcok lesznek, melynek során a gyengén képzett és még gyengébben felszerelt magyar alakulatokat minden bizonnyal befogják vetni. Bécsben mégis 230