Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Február 21.-március 9. Híre jött, hogy a lágerben lévő összes magyar alakulat hadgyakorlatot tart. Előre örültünk a kikapcsolódásnak az egyhangú láger-életből. Igen ám, de egy hadgyakorlathoz felszerelés is kell Nekünk pedig semmink sem volt. Hamarosan megtudtuk a hadgyakorlat időpontját is, két napra tervezték. Megkezdődöttfelszerelésünk is. Kiosztották a német raktárakból afegyverfogás oktatására régen használtfapus kákát. így már nem voltunk,fegyvertelenek". Ezután kivágattak velünk az erdőben kar- és lábszárvastagságú fatörzseket, ezeket kétméteres darabokra fürészeltük. A vékonyabbakat elkereszteltük páncélökölnek (Panzerfaust), a vastagabbakat páncélrémnek (Panzerschreck). Alul-felül madzagot kötöttünk rájuk, hogy hátunkra vehessük. Ezzel megvolt már a páncélelhárító fegyverzetünk. Hasonlóképpen „szereztünk" géppuskát is. Egyik reggel sorakozó, megnyílt a láger kapuja és mi a fenti modern fegyverzetben elhagytuk a láger területét. Menetoszlopunk Auerbachon vonult keresztül. A német járókelők, de főképpen a gyerekekhamarosan felfedezték csodásfelszerelésünket. Hatalmas hahota a felnőttek részéről, gúnyos, csúfolódó kiabálások a gyerekek részéről, utóbbiak elkísértek bennünket a városka széléig, csúfondáros kiabálásuk még hosszan csengett fülünkben. Mi szó nélkül, megszégyenítve ballagtunk. Déltájban egy erdő szélén, közel egy tanyához lepihentünk és elfogyasztottuk a hideg ebédet. Egy tiszt, akit sem azelőtt, sem azután nem láttam, beküldött a tanyára, hozzak neki vizet. Nem is tudta, milyen jót cselekedett velem. A paraszt éppen disznót vágott, nem érdekelte őt, hogy nekem sietnem kell vissza, leültetett, alaposan beebédeltetett, majd a végén kis csomagot nyomott a kezembe, tokaszalonna volt belepakolva, jó hasznát vettem a későbbiek során. Félve siettem vissza a kulacs vízzel a kezemben, vajh mit fog szólni a tiszt a hosszas távolmaradásom miatt. De sehol nem találtam, nyilván továbbvonult valamelyik szakasszal. Délután eljátszottuk a hadgyakorlatot. Egy dombszegélyen be kellett ásni magunkat védelemre. Én voltam a jelképes géppuskás egy'fadoronggal. Megbeszéltük Lakatos őrmesterrel, hogy hol fogok állástfoglalni, tényleg jónak is tűnt a kiválasztott hely. Amint készen voltunk, a délután további része semmittevéssel telt volna el, ha ismételten nem ellenőriznek bennünket, hogy a feladatot hogyan oldottuk meg. Pechem volt, ezen a délután rám járt a rúd. Jött egy főhadnagy, meglátta a géppuska telepítését, finoman közölte velem: - Maga címeres ökör, hogy lehet ide települni, hiszen a nyílt terepen azonnal kifogják lőni. - Bementem az erdőbe. Rövid idő múlva jött egy hadnagy. Neki nyilván kisebb volt a szókincse, mert egyszerűen lehülyézett: - Hogyan akar maga innen tüzelni, hiszen mindenütt fák vannak maga előtt. Menjen ki a nyílt terepre. Kimentem, ekkor már kezdtem rájönni, hogy a katonai tudományok nagyon bonyolultak lehetnek, ha egy helyzetnek ennyiféle megoldása lehet. Biztonság kedvéért, most az erdőszélen helyezkedtem el. Úgy látszik, ez már helyes volt, mert az újabb ellenőr már nem tolt le. 222