Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kőhegyi Mihály-Tóth Ágnes: Bodor György összefoglaló jelentése a Bonyhád környéki telepítésekről • 173

Mint láttuk, a politikai rendőrség által szolgáltatott névsor a gazdaságok­nak körülbelül 35, a német lakosságnak pedig 42%-ára vonatkozott. Utólag a magyar telepesek révén bizonyos fokig ellenőrizni tudtuk, vajon a névsor helyes volt-e? Néhány községben pincékből, padlásokból, szalmazsákokból bundos irattárok kerültek elő. 61 Ezekből láttuk, hogy a végrehajtott akció nagyjában és egészében nemcsak igazságos, hanem rendkívül hiányos is volt. Igen sokBund­tag kimaradt a kobzási javaslatokból. Ezekben a községekben, most már az alakszerűségek legszigorúbb megtartása mellett a bizottságok pótjavaslatokat terjeszthetnek elő. Az akció hiányosságát bizonyítja az 1939-ben titkos szavazással végre­hajtott képviselő-választás is. Ezen a választáson a bonyhádi kerületben 2000 zsidó szavazatot figyelmen kívül hagyva 13 000 szavazatból 12 000 Mühl Hen­rikre, a Bundjelöltjére esett. Mindössze 1000 volt a magyar és magyarhű szava­zatok száma. Ha egy-két elenyésző számú sérelem mégis esett, annak, mint láttuk, az ot­tani lakosság bundmentő, szabotáló magatartása volt az oka. Kárpótlásukra az országos tanács megtalálja a megfelelő formát. III A hűségmozgalom ügye Nehéz problémát okozott az úgynevezett hűségmozgalom tagjainak a kér­dése is. E mozgalmat hazai nemzetiségeink a köztük a németek körében is né­hány jószándékú magyar, bundellenes éllel indította meg. Nem kívánom vizs­gálni, hogy a tagok miért léptek be a mozgalomba? 62 Vajon a balti és észak­olaszországi németek sorsát akarták-e elkerülni, vagy ténylegesen ragaszkod­tak a magyar gondolathoz? Tény az, hogy volt néhány tagjuk. A nehézségeket az okozta, hogy a tagok névsorát csak az eljárás végefelé kaptuk meg. Sajnos ez a névsor is problematikus értékű volt. A vezetők ugyanis 1944 márciusa után óvatosságból megsemmisítették tagnévsorukat. A névsor rekonstruálását most a nemzeti bizottságokra bízták. A nemzeti bizottságok megbízhatatlanságáról már volt szó. Ok ezt az alkalmat is mentésre használtákfel. Jellemző volt, hogy egyik községben öt bejelentett hűségmozgalmi tag közül, egy pincéből négynek a bundos igazolványa került elő. Ennek ellenére, hogy a támadási felületeket csökkentsem, a névsor rendelkezésemre bocsátása után, mind a még el nem ké­szített kobzási javaslatok elkészítésénél, mind a megyei tanács mintegy száz fel­mentő határozatának megfellebbezésénél e névsorokat érdemi kivizsgálás nél­kül figyelembe vétettem. IV. A telepesek nehézségei A beköltözött telepeseknek számtalan nehézségekkel kell megküzdeniök. A nehézségek egyik csoportja a helyi szervek ellenük irányuló számtalan apró tűszúrása, a másik pedig a telepesek ellen megindult országos hírterjesztés volt. 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom