Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Szitkovics Sándor: Fejezetek a Tolna megyei malmok történetéből • 145

abba a malomba, ahova be is mehettek, szívesen vették vállra a zsákot, hogy a molnárnak segítsenek. A parasztember nem tekintette ellenségének a molnárt, hacsak az - erre is volt példa - valamilyen tisztességtelen eljárással erre okot nem adott. Az egész éves paraszti munka folytatása, befejező, nélkülözhetetlen szakasza volt az őrlés, amit a jobbágy hajdan nehéz kézi munkával végzett el. A technikai fejlődés adott fokán, a faeke, a sarló és a kézműipar korában, a falvak többségében hosszú ideig egyedül a malom képviselte a technikát, a „gépezetet". A magyar malomipar világhírnevét az exportra őrlő, elsősorban budapesti, nagy gőzmalmok teremtették meg. Ennek gyökerei azonban az ezermester faragómolnárokból, a technikát és technológiát megalapozó kismalmi molnárokból táplálkoztak. A magyar tőkés fejlődésnek, a megkésett ipari forradalom kibontakozásának legfőbb területe, vezető iparága, a XIX. század közepétől a század végéig a malomipar volt.

4 Csak egy jellemző adat: 1884-ben a magyar iparban meglévő összes erőgépek 46,7%-a a malmokban működött.

5 A századvégtől a technikát előrevivő exportmalmok elvesztik gazdasági súlyukat: megszüntetik a lisztexport alapját képező vámmentes gabonabehozatalt a magyar nagybirtok védelmében. A drágán termelt magyar búzából már nem volt gazdaságos a lisztexport. Az európai piacokon megjelent a nagyon olcsó amerikai búza. Az I. világháború után a trianoni béke elviszi a nyersanyagforrásokat, az 1929-ben kezdődő gazdasági válság a még megmaradt nagymalmokat is tönkreteszi. A két világháború között a vidéki malmok veszik át a vezető szerepet a malomiparban, elsősorban a vegyes őrlésű, tehát közellátási és vámőrlést is végző malmok. A parasztsággal való közvetlen kapcsolat a kisebb, gőz- vagy motorhajtású vámmalmok feladata, a rohamosan csökkenő számú vízimalmok helyett. A

II. világháború, az azt követő változások, különösképpen az államosítások, mélyreható változásokat hoznak a malomiparban is. Ezek érzékeltetésére két adat: 1948-ban 2282 malom működött az országban, 1965-ben - az államosítások és az azt követő racionalizálások után - mindössze 192.

6 A malomipar népgazdasági súlya nagyon lecsökkent: a „vas és acél országa" fejlesztési eszméjébe a malomipar már nem fért bele. Elveszett közvetlen társadalmi szerepe is: a '70-es évekre gyakorlatilag teljesen megszűnt a vámőrlés, a parasztság már nem járt a malmokba. Egyetlen jelentősége maradt: a kenyér alapanyagát állítja elő. A magyar ember még nagyon sokáig kenyérfogyasztó marad. A malomipar e nagy vonalakban vázolt fejlődését a dombóvári malmok történetén kívánjuk részletesebben kifejteni. A dolgozatban a nagyobbik részt az államosítás utáni események képviselik, amelyek a helytörténetben - érthetően - kevésbé feldolgozottak. A „történelmi távlat"hiánya, valamint a választott szűk nézőpont magában rejti a szubjektivizmus veszélyét. Ezt - remélhetőleg - kiegyenlíti a szerzőnek a témakör iránti tisztelete és a szemtanú hitelessége. 146