Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

adakozók között az első helyen láthatjuk a szekszárdi Leopold, Müller, Schmideg és Wolf családokat. A Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek bonyhádi szere­tetházajavára, akárcsak a gyönki evangélikus gimnázium konviktusának fenntartá­sára szép számmal adakoznak helybeli és környékbeli zsidók is. A jegyzők árvaegy­lete, a munkásbiztosító, valamint a rokkant- és nyugdíj egyletek javára tett adakozá­sok is figyelemreméltóak. Az „önkéntes tornász- és tűzoltóegylet"-ek alapításában, fenntartásában mindvégig és megyeszerte jeleskedtek a zsidók. 119 Külön figyelmet érdemel az országos és megyei közéleti személyek emléké­nek ápolására indított mozgalmakban való hatékony részvétel. Perczel Mór tábor­nok, Bezerédj István reformpolitikus, Tihanyi Domokos vármegyei tanfelügyelő szobrának állítását jelentős pénzadományokkal támogatták, akárcsak 1888-ban a se­gesvári csatamezőn felállítandó Petőfi-síremlék létesítését. A szekszárdi izraelita nőegylet a Petőfi-ház javára 1923-ban Petőfi irodalmi estet rendezett. A dombóvári Erzsébet kórház építési alapjára adakozott jelentősebb összegekkel Fried Sándor, Hirsch Ödön és Strasser Józsefné. A talán hosszúra sikeredett jótékonykodási gon­dolatsort ifj. Leopold Lajos ózsáki földbirtokos és szociológus gesztusának felemlí­tésével rekesztem be: 1922-ben a decsi római katolikus plébánia építésére egy épü­let teljes vételárát és egy épület teljes anyagát ajánlotta fel. 120 A hitközségi élet A Tolna megyei hitközségek történetének 1867 utáni alakulásához néhány rendkívül fontos jelentőségű eseményt kell figyelembe venni. Elsősorban azt, hogy az 1867. évi 17. törvénycikk kimondja a hazai zsidóság polgári és politikai jogegyen­lőségét. Ezzel az emancipációért 1790 óta folytatott küzdelme a hazai zsidóságnak, s nemegyszer szinte helyettük a reformkor liberális politikusainak, sikeresen befe­jezést nyert. Ezután szükségesnek mutatkozott egy olyan zsidó autonóm hitfeleke­zeti testület megalkotása, amely az ország állami és társadalmi viszonyainak megfe­lelően önmaga intézi az ország zsidó polgárainak minden hitéleti és iskoláztatási ügyét. E feladatok megoldására - előzetes tárgyalások után - az uralkodó elhatározá­sa alapján a kormány 1868 december havának 14. napjára a pesti megyeháza gyűlés­termébe összehívta az izraelita hitfelekezet egyetemes közgyűlését, ismertebb ne­vén az országos kongresszust, amelyre valamennyi hitközség elküldte a maga dele­gátusát. A megnyitó beszédet maga Eötvös József báró, a hazai zsidó emancipáció legkiemelkedőbb sürgetője és támogatója tartotta. A többi közt hangsúlyozta, hogy a kormány a kongresszust kizárólag szervezeti és igazgatási ügyek alkotmányos rendezése céljából hívta egybe, azon hitelvi kérdések, tehát semmi, ami lelkiisme­reti állásfoglalást kíván a hit dolgaiban vagy a vallás gyakorlata tekintetében, nem tárgyalható. A kongresszus tárgyalásán elfogadott szervezeti alapszabályokat a ki­rály 1869. június 14-én szentesítette. A probléma ezzel távolról sem nyert megoldást. Már a kongresszus előtt, alatt és után súlyos ellentétek merültek fel a hazai zsidóság körében. Igaz, hogy a kong­resszus vezető személyiségei jórészt a vallási modernizmus hívei sorából kerültek ki s a tradícióhű rétegek magukat kisebbségben érezték. A résztvevő rabbik egy ré­sze már a tárgyalások alatt kivonult a teremből. A tradícióhoz hűek végül is arra az álláspontra jutottak, hogy a vallási modernség híveivel még igazgatási és szervezeti kérdésekben sem vállalhatnak közösséget. A két párt között a viták annyira men­tek, hogy a Hitőr Egyesület kezdeményezésére a képviselőház elfogadta azt az ál­láspontot, amely szerint vallási és lelkiismereti kérdésekben még szervezeti kere­80

Next

/
Oldalképek
Tartalom