Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

tekben sem kívánható meg senkitől sem az, hogy nézeteinek nem megfelelő emberekkel legyen egy közösségben. Ennek az álláspontnak a következtében egy vallásés közoktatási miniszteri rendelet 1871-ben elismeri az autonóm, törvényhű izraelita hitfelekezet szervezésének jogát. Ekképpen szakadt a hazai zsidóság két táborra, a kongresszusi határozatok keretében működő kongresszusi, ismertebb nevén neológ és a kongresszusból kiváló, általánosan ortodox hitközségek gyülekezeteire. így azután gyakorta előfordult, hogy egy közigazgatási területen, városban vagy községben egyszerre két hitközség is működött, egymástól teljesen függetlenül, egy ortodox és egy neológ gyülekezet. Egy kisebb réteg - amely sem az egyik, sem a másik árnyalathoz csatlakozni nem kívánt - magát status quo ante, azaz a kongreszszus előtti állapotban megmaradónak nevezte. A szétválás megértéséhez ismernünk kell az akkori zsidóság gazdasági, politikai és kulturális helyzetét Magyarországon. A kiegyezés korára már létezik egy gazdaságilag erős zsidóság, de még sok a szegény zsidó közöttük. A zsidóság nemcsak gazdaságilag, de művelődésben is a megelőző évtizedekben nagyot lépett előre és felnőtt egy jelentős intellektuális réteg. A jómódú kereskedők és az értelmiségiek nagy része a legteljesebb jóhiszeműséggel kívánta azoknak a válaszfalaknak a lebontását, amelyek a múltban a zsidó vallás meg nem értéséből, egyes, a kívülállók számára nehezen érthető szokásokból, sajátos és a vallás lényegével kapcsolatban nem álló öltözködési módból eredően emelkedtek a zsidó és a nem zsidó társadalom közé. Meggyőződésük volt, hogy a vallásos életnek alkalmazkodnia kell a modern polgárosult társadalom körülményeihez. A tradícióhűek ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy a legteljesebb állami lojalitás mellett a legmesszebbmenőkig ragaszkodni kell a vallásos élet minden, az évszázadok által szentesített szokásához, nemcsak az alaptörvényekhez és az azokból eredő vallásgyakorlathoz, amelynek jogosultságát a modernek sem vonták kétségbe, bár gyakorlatilag azokkal nagy részük sokkal kevesebbet törődött, mint ortodox testvéreik. Az ortodoxok a modernizmustól féltették a vallást, a neológok a vallásos és a társadalmi szempontok egybeötvözésére törekedtek. Lényegileg ezek az ellentétek viharzottak a zsidóság körében. Tolna megye zsidósága zömében végül is az ortodox álláspont mellett vallott hitet. Még akkor is, ha ez az álláspont például Bonyhádon annyira meggyengült, hogy csupán heten maradtak meg, mint az ortodox hitközség alapító tagjai, de hamarosan ismét ők jutottak többségre. Pakson is bekövetkezett a szakadás, ám az anyahitközségből kiváló és neológ hitközséget alapító tagok mindvégig kisebbségben maradtak. Hőgyészen és Gyönkön belső viharok nélkül vette fel a hitközség az ortodox jelleget. A paksi szétválást az akkor esedékes rabbiválasztás körüli vita indította el. A nagy tudományú, számos rabbinikus művet alkotó Joel Ungár rabbi halála után egy kisebbség a modernizmussal némileg rokonszenvező Adler Sándor addigi rabbihelyettest kívánta a rabbiszékbe emelni, de a többség az elhunyt rabbi vejéhez, Eliezer Zuszmann Szófér akkori kiskunhalasi rabbihoz ragaszkodott. Úgy látszik, béketűrő apósánál militánsabb egyéniségnek tartották, és úgy vélték sikeresebben fogja képviselni az ortodox álláspontot, mint a modernekkel engedékenynek bizonyuló Adler Sándor. A viták addig mentek, hogy a neológok az új ortodox rabbi beiktatási ünnepélyének megzavarásától sem tartották vissza magukat. Az ortodox elgondolás az új rabbi szigorú álláspontja tekintetében helyesnek bizonyult. Bonyhádon a már említett ellentétek oda vezettek, hogy a haladó többség egy időben dr. Reich személyében egyetemi végzettségű rabbit választott. Az ortodox felfogás szerint az egyetemi tanulmányok elvonják az ifjak idejét a rabbinikus tanulmányoktól és netán világnézeti tekintetben sem kívánatos hatással vannak a rabbi6 81