Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

fizetések, kegyes adományok, műkedvelői előadások és sorsjátékok által szerezhető jövedelmek. A felsőiregi ortodox fiókhitközség bevételi forrásaihoz sorolja a templomülések bérbeadásait és az esketési díjakat, a.faddi statusquo autonóm hitközség minden 23 évet betöltött személyt kötelez az imagyülekezet soraiba lépni, tagdíjat fizetni, a nőegylet pedig a szokásos bevételeket kiegészíti az esketésnél „tálcázásból" befolyó pénzekkel. Az ozorai Szentegylet precíz szabályozást ad a betegápolás és segélyezés teendőiről, különösen a virrasztások megszervezéséről. Külön figyelmet érdemel a zsidó temetőkben kialakított kasztok kérdése. A paksi izraelita nőegylet 1877-ben jóváhagyott szabályzata adja meg legfrappánsabban létrejöttének célját: a valósággal szűkölködőkön segíteni, olyanokat, kik önvétkök nélkül és anélkül, hogy rossz életmódot folytattak volna, nyomorba sodortattak, továbbá munkaképtelen öregeket támogatni és a balsors előre nem látott csapásait jótékony kézzel enyhíteni." A simontornyai Ch. K. arra kötelezi tagjait, hogy kötelesek „a sor szerint rájuk eső időben betegeket ápolni és virrasztani"; ez a napi nyolc koronával megváltható kötelesség 12 órányi időre vonatkozik. A szekszárdi zsidó ifjak „ Vázsonyi Vilmos Önképző Köre"a. Kereskedelmi Kaszinóban rendezett műsoros Chanuka ünnepélyein, a Nőegylet „fagylalt-délutánjain" befolyt összegeket jótékonysági célokra fordították. Meglepő a tamási izraelita nőegylet 1914-ben korszerűsített szabályzata, eszerint „...az egylet tagja lehet mindenki felekezetre való különbség nélkül, ki magaviselete miatt a társulati jogokra nem méltatlan." A tolnai statusquo hitközség kebelében 1850 óta fennálló Ch. K. hasonló elveket követ: „...a segélyezésre szoruló szegényeket és betegeket valláskülönbség nélkül tehetségéhez mérten segélyezi. "Az esketésnél náluk is szokásos a szegény sorsú lányok kiházasítása érdekében végzett tálcázás.

113 A bonyhádi kongresszusi hitközség a múlt században szeretetházat is fenntartott a Rákóczi utca és az Iskolaköz sarkán. A 20. század első évtizedeiben a sakterház két szobáját egyedülálló szegény sorsú zsidók szálláshelyéül jelölte ki. Élelmezésük a szokásos módon történt: a hitközség jószívű tagjainál naponta főtt ételt kaptak („napokat ettek"). Míg az ortodox nőegylet csendesen végezte jótékonykodó munkáját, a kongresszusiak Bonyhádon és másutt a megyében látványos műsoros esték révén, a sajtóban nagy propagandát folytatva jutottak bevételekhez. Ezek a műsoros estek jótékonysági céljukon túlmenően, megmozgatták az illető községek kultúrát áhító keresztény lakosságát is. A sajtó rendszerint beszámolt a rendezvény sikeréről, szereplőiről és a Jelűlfizetők" találkozhattak nevükkel az újságok hasábjain. A jótékonykodás jellegzetes módja figyelhető meg a bonyhádi jesiván tanuló vidéki diákok esetében. Odaérkeztükkor hét kosztos helyet szereztek nekik az ortodox hitközségi tagok, így a hét minden napján más családnál „érezhették a zsidó otthon hagyományos melegét". A kongresszusi hitközségbeliek zsebpénzzel támogatták a növendékek élelmezését. A jótékonykodást elsősorban vallási parancsból végezték, de volt példa az önzetlenségből fakadó adakozásokra is. Bonyhád zsidóinak kitűnő monográfusa megörökíti Feldmann Ignácot, Kohn Mihálynét, Eisner Sándornét és Brick Miksánét, akik a két világháború közti évtizedekben minden szegény sorsú bonyhádi zsidó ügyét felkarolták, fáradhatatlanul rótták az utcákat, bekopogtattak a vélhetőleg jószívű emberek ajtaján, hogy kisebb nagyob adományokat gyűjtsenek a rászorulóknak.

114 1938-ban, Ausztria német megszállásakor a zsidók vagyonukat vesztvén sürgős segítségre szorultak. A bécsi hitközség jegyzékeket juttatott el a magyar zsidó78