Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

ján fiát egy rk. lelkész a zsidó hit elhagyására bírta rá. A fiúból római katolikus pap lett.

102 Külön tanulmány témája lehetne a kikeresztelkedettek lélektanának az elemzése. Ez a tanulmány főként azokról szólhatna, akik mielőbb el akarják felejteni a származásukat, akik gyermekeiket úgy nevelik, hogy ne is sejtsék zsidó eredetüket. E helyütt mindössze a férje kedvéért kikeresztelkedett bonyhádi asszony megrendítő esetét elevenítjük fel. A deportálásra előkészített zsidókat a sportpályán deszkapalánk vette körül. Az élelmiszert és ivóvizet hozó asszonyok között egy fiatalasszony ruháját szaggatva, haját tépve könyörgött a palánk mögé zárt anyjának: búcsúzóul bocsássa meg neki, hogy férje kedvéért elhagyta ősei vallását.

103 Egy sor kitérésről csak esküvői értesítőkből és gyászjelentésekből értesülünk, így pl. Leopold Éva 1928-ban, Fried Pál simontornyai bőrgyáros 1936. évi, Pirnitzer Ida 1933. évi, dr. Leopold Kornél (egykor hitközségi elnök), s nem utolsósorban ifj. Leopold Lajos 1948. évi gyászjelentéséből tudjuk, hogy a rk. rítus szerint történt a temetés. A kitérések és keresztelkedések nagy részét Pesten vitték végbe. Ezért a szekszárdi izr. hitközség anyakönyveiben hiába kerestük a valláscsere nyomait. Nem tudjuk pl. hogy Molnár Mór nyomdász mikor hagyta el apja vezetéknevét és zsidó vallását. A magyarországi zsidóság X. hitközségi kerülete elnökének, a szekszárdi Leopold Sándornak a gyermekei sorra kitértek, de nem tudni, mikor. A Bonyhádról adott asszimilációs jellemzés bizonnyal más községek zsidóira is több kevesebb érvénnyel bír. Idézzük: „... különösen a kongresszusi hitközség intelligenciája az asszimilációs évtizedek során - sajnos, zsidó jellegének rovására! azt plántálta magába, gyermekeibe és környezetébe, hogy éppolyan magyarok, mint az ősrégi Kovácsok, Vargák vagy Nagyok és Kissek. "

m Eisner János öt évtizeden keresztül volt a bonyhádi kongresszusi hitközség tagja. Ez idő alatt három „betérésröl"van tudomása: 1920 körül az ortodox hitközség soraiba fogadták Ger Cedek-et; 1930 körül Wolf Pál gyári munkás zsidó lett a felesége kedvéért. A

II. világháború éveiben vállalta a munkaszolgálatosok sorsát Ukrajnában; 1939-ben egy berlini keresztény nő zsidó férje kedvéért „betért".

105 Szóbeli közlés alapján tudomásunk van egy szekszárdi nő zsidó hitre téréséről, majd 1936-ban ismét keresztény lett.

106 2. Magyarosodást törekvések A zsidóságot nem egy szokás- és viseletbeli, nyelvi és gondolkodásbeli különbség választotta el a körülötte élő népektől. Szinte egész története során bilingvis vagy trilingvis volt. Kezdetben a héberen, majd a jiddisen kívül a lakóhelyén beszélt nyelvet is ismerte. A többségében németnyelvű magyarországi zsidók az üzleti és családi életben szívesen beszéltek németül is. A héber nevek voltak az uralkodók egészen 1787-ig, a névváltoztatási rendelet végrehajtásáig. Ortodox családokban később is megtartották - legalábbis személynevekben - a bibliai neveket. Továbbra is találkozhatunk a Baruch („áldott"), az Elchanan (Elkán = „Isten kegyességét tanúsította"), vagy a szónoki kérdés formájában felvetett Mihály {„Ki olyan mint az Isten?") névvel. A héber nevek legnagyobb változásait és továbbképzéseit a zsidó-német, majd annak nyelvi utóda: a jiddis hozta létre. Különösen az asszimilációs időszakok váltottak ki névcseréket. A babiloni királyok az udvari szolgálatban álló zsidóknak babiloni nevet adtak. így lett pl. a Dánielből Baltazár. A legtöbb névváltoztatásra az újkorban került sor. Nálunk a 19. század utolsó negyedétől a II. világháború kezdetéig figyelhetünk meg sok névmagyarosítást (természetesen ez a megállapítás a keresztény német- és szlávajkúakra is vonatkozik!). „A névváltoztatások között most is 76