Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

gon gabona került eladásra, amikor még nagybérlő kezében volt és most verejtékes munkával a bérlők a saját mindennapi szükségletüket sem tudták előteremteni. *

3 Szekszárdon nincs hagyománya a gabonatermesztésnek. „Kétezer év óta kapálják a szőlőtőkét Szekszárd lankáin: csoda-e hát, ha a bortermelés nemcsak a földben vert gyökeret, de a szivekben is, és ha a must illatú évszázadok csak sajnálni tudják azt a „kalandort", aki azt hiszi, hogy van a búza is olyan növény, mint a kádárka vesszeje" - vallja ifjú Leopold Lajos.

44 A lakosság teljes számához képest egyetlen birtokon, egyetlen faluban sem volt igazán számottevő a zsidók lélekszáma, de már az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy az ott betöltött szerepük annál nagyobb. Vegyünk egy példát a németlakta Mórágyról, ahol mindössze két zsidó család élt a két háború között. Az úrbéres község tulajdonában levő kőbánya a Falk és Ziener vállalkozók kezében van. Falk Zsigmond Mórágyon, sógora Ziener Szászváron irányítja a kőfejtést, a szállítást és végzi az ügyvitelt. A mórágyi kőbánya kenyeret ad a földnélküli munkások tömegének. A falu másik zsidó embere dr. Barta Rezső körzeti orvos, aki bricskáján, majd motorkerékpárján további négy település betegeit látogatja. Summázva: míg az egyik zsidó a helyi gazdasági erőforrások kiaknázásában, a másik az egészségügyben tölt be meghatározó szerepet. Kereskedők A 18. századi földesurak nem éppen önzetlen, de óvó-védőszárnyai alatt szatócskéntjobb esetben regálébérlőként, megtűrt zsidók egy része, egy vékony rétege a 19. század második felében nagybérlő és nagykereskedő lett. A mezőgazdaságban fantáziát látó Leopoldok, Schlesingerek és Strasserok a gabonakereskedésből szerzett tőkéjüket az Eszterházy és Montenuovo hercegek Újdombóvártól Ozoráig elterülő uradalmainak, a Tanulmányi Alap (Teréziánum) birtokainak bérletébe fektetik, nem egy esetben 20-25 évre. Az ismeretlenségből Ózsák, Nosztány, Majsamiklósvár és Fürgéd a gabona- és állatkereskedőknél számon tartott gazdaságokká válnak. Zsidó kereskedőinek köszönhetően Bonyhád, Dombóvár, Hőgyész jelentős gabonapiaccá és bevásárlóhellyé lesz. Az egyre növekvő számú zsidó kereskedő soknak látszik a fizetőképes népességhez képest, ezért mind többen válnak falujáró „handlé"-zsidóvá. Kimenet a szekérderékban a falusi háztartásban elő nem állítható kellékeket, tűtől a tányérig, szalagtól az olcsó viseltes ruháig, végigzötyögtetik, hogy cserébe a falu felesleges termékeit, a diót, mákot, rongyot és gyapjút, a nyersbőrt és tollat átvegyék. A menetrendszerűen megjelenő „cserebere-árusok"ugyanúgy hozzátartoznak a falu gazdasági életéhez, mint bármely más foglalkozásúak. Sajnálkozva veszik hírül, ha a jól ismert handlét valami baleset ér. Az életrevalók másik csoportja kocsmát, mészárszéket, monopolizált sóelosztó depót, pálinkafőzdét és vámszedő állomást bérel, s azokból kiszedi a kiszedhető profit maximumát, fittyet hány az irigyek acsarkodására. A kereskedelemben otthonos Kohnok és Krauszok ernyővel és szövettel, divatáruval, üveg- és porcelánedények árusításával kísérleteznek, többnyire sikerrel. A múlt század első felében Tolna megye birtokain és falvaiban túlnyomórészt zsidók kereskedtek, míg a mezővárosokban a nem zsidó kereskedők is - néha csak igen szerényen - megéltek. A nagykereskedelemben a zsidók, túlzás nélkül, egyedárusokká lettek, viszont a falvak és nagybirtoki központokban, különösen az I. vi62