Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

lágháború utáni évtizedekben megjelentek az egzisztenciális okokból, meggondolásokból iparengedélyt kiváltó, kereskedni szándékozó falusi keresztény gazdák is. Ezek bizony nem szívták magukba gyermekkorukban, a családi tűzhely mellett a kereskedés szellemét, annak ábécéjét, amit természetesen a helybeli vásárlók pillanatok alatt észre is vettek. Gyakorlatlan számolásuk és mérlegkezelésük, néha a nátronpapírba szűken mért liszt, só és porcukor bizalmatlanságot váltott ki azokban a vásárlókban, akik a zsidó kereskedőkön nap mint nap azt látták, hogy azok „ von zu Hause", azaz született kereskedők voltak. Mindebből az egyszerű napszámos ember felesége is levonja a következtetést: „a zsidóknál jobban lehet vásárolni". Érdemes tehát Mórágyról lemenni Bátaszékre az Östreicherhez, Kakasdról és Hidasról bemenni Bonyhádra Englmannékhoz és Davidovicsékhoz, Dombóváron Bein István rőföshöz, és folytathatnánk a felsorolást megyeszerte. A zsidó türelmes - folytatja elmélkedését a boltba betérő egyszerű ember -, nem nézik ki, ha egyelőre csak nézelődni szeretne, jókat lehet alkudozni a portéka árára; úgy érzi az ember, hogy „ezjó vétel volt", s mindamellett korlátlanul adnak hitelt. Nos, ezek a nem is olyan lényegtelen mozzanatok terelik a kényelmes vásárlási körülményeket áhító embert a zsidó rőfös, divatárus és gyarmatárus boltjába. Bonyhád minden időben külön fejezetét képezte a kereskedelemtörténetnek. Elsők között van az a négy zsidó, akit egy 1741. évi adóösszeírás Bonyhádon talált. Alig telt egy fél évszázad, immár 63 zsidó keresi meg családja kenyerét az üzletből; a 19. század végén Bonyhád minden ötödik lakosa zsidó, a kiskereskedelem 90%ban, a nagykereskedelem teljes egészében a kezükben van. Ma már csak elsárgult iratok őrzik Raubitschek Izor papírkereskedését, Galandauer Gyula fatelepét, a Mauthner és Schwartz vajkereskedő céget, Freund Simon bútorárudáját, Pelczer József és Herczog Samu edénykereskedését, Diamant és Erdős vendéglőjét, szállóját.

45 1940-ben még 136 zsidó kereskedőnek van érvényes iparengedélye. Arányukrajellemző, hogy a 30 nyerstermény- és borkereskedő közül 26 zsidó. 1941-ben kezdődik az őrségváltás. Első lépésben hét textilkereskedőt törölnek a nagykereskedők listájáról. Helyükre az akkori szójárás szerint „Aladárok" lépnek, kik részint szakmai ismerettel bírnak, részint befektethető tőkével rendelkezve csendestársként válnak a kereskedelmi élet szereplőivé.

46 A városias települések zsidó üzleteiben sok keresztény fiatalember sajátította el a kereskedés minden csínját-bínját (többek között nekik köszönhetjük, hogy a háború utáni évtizedekben a szegényes áruellátás körülményei között szakértelemmel és jó modorral is találkozhattunk). Amint tehették, önállósították magukat. Elképzelésük megvalósításához kapóra jött a zsidó kereskedelem korlátozására hozott intézkedések hosszú sora a II. világháború éveiben. A lejárt idejű üzletbérleti szerződéseket nem újították meg a zsidókkal, így a legtöbbet ígérő keresztény iparosok és kereskedők juthattak az üzlethelyiségek és műhelyek bérletébe. 1943. március 19-én Bonyhádon a következő boltok cseréltek gazdát: Hesser Artúr üzletében özv. Moldován Józsefné lett cukrász, özv. Weisz Jakabné papírboltjának kiürítése után Herger József megkezdte a kalapárusítást. Vornbirnék rövidáruüzletében nemsokára köteleket árusított Dallos István. Réder János borbély ezentúl Müller Ferenc főtéri boltjában fogadja vendégeit. Zeif Gyulát Krum István könyvkötő, Fleischmann Marcell Adria biztosítási ügynök irodájában Helfenbein János üveg- és porcelánkereskedő nyit boltot. A közelmúlt évekig is még aktív és népszerű kereskedő üzlethelyiséghez való juttatását a képviselő-testület is melegen támogatta.

47 A legradikálisabb korlátozásokra 1944-ben került sor. Megalakultak a zsidó üzletek értékesítésére alakult bizottságok, amelyeknek az anyag- és árukészleteken kívül az üzletek berendezési tárgyainak elidegenítésére is kiterjedt a hatás63