Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)
Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157
Az alföldi megyéket nagyon is sújtó gümőkóros megbetegedésekre és halálozásokra utal a Békés vármegye közkórházának 1905. évi beszámolójelentése: a különböző betegségek halálozása között a gümőkóré volt a legmagasabb. 1912-ben jelent meg a gümőkóros betegek bejelentését és a lakás fertőtlenítését szabályozó belügyminiszteri rendelet, bár Chyzer - akinek nevéhez fűződik a gümőkór elleni szervezett küzdelem megindítása - már 1906-ban elrendelte a bejelentést és a lakás fertőtlenítését. 42 S mégis, 1940-ig nem történt meg a gümőkóros betegek rendszeres bejelentése, s így megfelelő megbetegedési statisztikával sem rendelkeztünk addig! Ugyancsak 1912-ben végezték Budapesten az első légmellkezelést, mely sokáig talán a legjobb kezelési lehetőségnek számított, s még csaknem fél évszázadig használt eljárás maradt (ma már inkább orvostörténeti emlék). 1913-ban már 31 tüdőbeteg-gondozó intézet működik Magyarországon. 43 Vendel István szekszárdi polgármester könyvében olvashatjuk, hogy a súlyosbodó tüdővészes helyzet miatt már 1915-ben felmerült a szekszárdi Tüdőbeteg Otthon létesítésének a szükségessége. 44 A múlt század végétől századunk első évtizedéig nagyon lassú javulás mutatkozott a gümőkór halálozásában (Nyugat-Európában sokkal jobb volt már a helyzet), s amint említettem, már hatósági intézkedések is születtek e pusztítás megfékezésére, amikor kitört a I. világháború, s a vele járó növekvő nyomor ismét súlyosabb helyzetet teremtett a különböző országokban, s különösen Magyarországon. A „Tolnamegyei Közlöny"1918. márc. 10-i száma („Tüdőbeteg katonák segélyezési alapja") közli, hogy gr. Apponyi Rezsőné (a főispán felesége) a tombolajáték 1871 koronás tiszta jövedelmét a Tolnamegyei Takarékban helyezte el a háborúban tüdőbeteggé vált katonák gyógykezelési költségeinek fedezésére. „A rokkant katonákat fokozottabb gondoskodásban készül részesíteni az állam, míg a háború szomorú áldozatainak: a tüdőbeteg katonáknak gondozása és családjuk számára való megmentése elsősorban társadalmifeladat, melyet az állam megfelelő anyagi eszközök hijján úgy sem képes megoldani." Az 1918. szept. 8-i számban közli a cikk írója, hogy a háború veszteségeinél nagyobb a tuberkulózis pusztítása: „a szorosan vett Magyarországon csak az elmúlt évben is 62 790 halottját temették el a nemzetpusztító tüdővésznek.^ A cikk a Szekszárd-Tolnamegyei Szanatórium-Egyesület alapításának sürgetése érdekében íródott. „A Tolnavármegye és a Közérdek" 1918. ápr. 4-i száma közli a földművelésügyi miniszter rendeletét, mely szerint az egyre jobban terjedő gümőkór leküzdésére le kell vágni a gümőkóros szarvasmarhákat, „most igen alkalmas a hús értékesítése. " Érdekes cikket olvashatunk a lap szeptemberi 46 és októberi 47 számaiban a tüdőbetegeket gondozó intézet felállításának szükségességéről. Mielőtt felépítenék a tüdőbeteg-szanatóriumot, fel kellene állítani egy orvosságosztó, beteggondozó intézetet. Wolf Henrik birtokos már telket is ajánlott föl. A tiszti főorvos szerint 3-4 szobából álló épületre volna csupán szükség, egy iskolázott ápolóval, megfelelő tisztogató személyzettel és egy orvossal. Az egyik kórházi alorvost lehetne megbízni az ottani teendőkkel, s az a kórház egyik alosztálya lenne. Nem szükséges bővebb magyarázat ahhoz, hogy sem Kapp dr. lelkes gyűjtése, sem Kramolin dr. ésszerű javaslata nem vezetett eredményre, s a „Horthy Miklós Közkórház" új épületeinek felavatásáig nem volt Tolna vármegyének tüdőosztálya. 167