Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

sen gyakori a tünetszegény betegség! Az említett korok gyakoribb megbetegedését jelezték a magasabb halálozási adatok is. A betegség létrejöttében nagy szerepe van a gazdasági, társadalmi helyzetnek is. Ez magyarázza meg a ma is még elmaradt helyzetben élő népek súlyosabb megbetegedési viszonyait. A nehéz és túlfeszített munka és megélhetési viszonyok, a rossz, túlzsúfolt lakáskörülmények, az alacsonyabb kulturáltsági szint rendkívül kedvező helyzetet teremtettek és teremtenek a gümőkóros fertőzés és megbetegedés lehetőségének. És ha ehhez még a helytelen életmód, főként az alkoholizmus és az erős dohányzás is társult, érthető, hogy miért éppen az alacsonyabb életszínvonalú néprétegekben okozta és okozza a legnagyobb pusztítást a tuberkulózis. A gümőkóros beteg súlyos anyagi körülményei mellett - éppen betegsége folytán társadalmi kapcsolataiban is egyszerre nagyon nehéz helyzetbe került. Akár fertőző állapotának ismerete, akár gyógyulásának sokszor kilátástalan lehetősége nemcsak ismerőseit, addigi barátait késztette a beteg kikerülésére, hanem sokszor még rokonai, közeli hozzátartozói is elhagyták. Ez a szomorú kép nem csupán a századelőt jellemezte, tapasztalható volt még a közelmúltban is, amikor pedig már ismertek voltak, és eredményesen alkalmazták is a betegség hatásos gyógyszereit. Nem meglepő, hogy a betegek egy részében ez az anyagi-társadalmi katasztrófa tudata a sivár élettől való menekülés gondolatát is felkeltette. Annak a ténynek, hogy Magyarországon még a XX. században is megdöbbentő megbetegedési adatokkal szolgált a statisztika, az a magyarázata, hogy hazánkban az iparosodás, a városok lakossága és a falvak nincstelenjeinek a száma később növekedett Nyugat-Európa többi országához képest, s később és lassabban következett be a gazdasági és a társadalmi helyzet javulása is. Ezt a nagy hátrányt csak lassan lehetett leküzdeni, s az akkori társadalmi helyzet ezt az orvosi törekvést sokszor még nehezítette is. A gümőkór felismerése röntgenvizsgálattal és a kórokozó kimutatásával történik, nincs jellemző tünete. Még ma is, ha megtévesztőek is a tünetek, gondolni kell a tuberkulózis lehetőségére. Kezelése az utóbbi évtizedekben nagy fejlődésen ment keresztül. Gondoljunk csak a régebben kedvelt regénytémák hőseinek sorsára, mikor az egyetlen gyógyítási lehetőséget a hosszú és szigorú fektetés és a bőséges táplálkozás jelentette, aztán a heroikus műtéti beavatkozásokra, melyek sokszor már valóban gyógyulást hoztak reménytelen helyzetben is. E csekély lehetőséget is azonban a betegek többségét adó szegény betegeknek nem lehetett biztosítani. Igaz, hogy ma is fontos a testi kímélet, s néha még elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás is, de a gümőkór nem sebészi betegség, s a hatásos gyógyszerek adásával, az életmód szabályozásával és nem utolsósorban a beteg megfelelő együttműködésével az eredményes kezelés ma már biztosítható, s feledésbe merültek a még nem is olyan régen alkalmazott levegobefúvások is a mellkasba és a hasüregbe. Ez a nagy fejlődés, mely századunk első felében indult meg, magában foglalja a betegség korszerű megelőzését és korai felismerését (BCG-oltás; a tüdő rtg-szűrővizsgálata), s hatásos gyógyszerek alkalmazását (a Streptomycint 1944-ben, a PAS-t 1946-ban, az Isonicidet 1952-ben kezdték adni), ide sorolva még az európai országokban bekövetkezett gazdasági javulást is, teszi lehetővé, hogy most már a gümőkór támadásának sikerrel ellenállva, visszatekintsünk arra a szomorú időszakra, melyet a betegség uralt, s figyelemmel kísérhessük azt a fejlődést is, melyet a mélypontról kiindulva az orvostudomány megtett. Hiba volna azonban azt hinni, hogy a betegség napjainkban már megszűnt létezni, s nem jelent veszélyt népünkre. 159