A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

gángyűjtemények védelme tárgyában kiadott 4450/1945. M. E. sz. rendeletére 1945. évi augusztus hó 8-án anélkül, hogy ezen túlmenően bármilyen érdembeli intézkedést tett volna ezeknek a nemzeti értékeknek a tényleges megvédésére, holott ezeknek részbeni pusztulása, illetve nagymérvű veszélyeztetettsége eléggé köztudomású lehetett. A hivatkozott kormányrendelet alapján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1945. évi augusztus hó 31-én 41.712/1945. sz. a. kiadott rendeletével Tolna, Baranya és Somogy vármegyék területén a veszélyeztetett magánlevéltárak, magánkönyvtárak s minden egyéb nemzeti értékű gyűjtemény és műkincs védelmét és megmentését a Dunántúli Tudományos Intézetre bízta ahelyett, hogy e feladat érdemleges végrehajtására a vármegyéket kellő hangsúllyal és eréllyel egyszerűen utasította volna. A Dunántúli Tudományos Intézetnek ugyanis egy ilyen nagy horderejű és rendkívül széles területre kiterjedő feladat kellő ellátásához minden jószándéka ellenére sem volt meg sem a személyi, sem a dologi felkészültsége, attól eltekintve, hogy ez a megbízatása tulajdonképpen már eleve elhibázottan történt. Ennek az intézetnek sem hivatása, sem jogcíme nem lehetett ahhoz, hogy három vármegye levéltári, könyvtári és muzeális értékeit magához vegye és magánál összpontosítsa. Az említett miniszteri rendelkezésnek elhibázott voltát sem maga az intézet, sem a vármegyék nem ismerték fel, s ennek megfelelően e kérdés megoldása során vajmi kevés eredmény mutatkozott. A Dunántúli Tudományos Intézet mindenesetre igyekezett jó szándékkal teljesíteni kapott megbízatását és ad 45/1945. sz. a. Tolna vármegye alispánjához intézett átiratával 1945. évi szeptember hó 28-án programjának megvalósításához a vármegyének komoly támogatását kérte, amit az alispán jó néhány heti késéssel az alárendeltjeihez intézett szokványos rendelkezéssel meg is adott, anélkül természetesen, hogy ettől a rendelkezéstől határozott intézkedések hiányában komoly eredményeket lehetett volna várni. Ezt követően az Országos Levéltár is leiratot intézett 1945. évi október hó 19én a megyei levéltárakhoz és 9 pontban kért választ a levéltárak helyzetéről és az azokat ért veszteségekről. Az irodaigazgató jelentése alapján Tolna megye alispánja értesítette az Országos Levéltár főigazgatóját, hogy a vármegye levéltára 1944. évi november hó 30-ig sértetlen állapotban volt, ezt követően azonban helyiségei hadikórház céljaira igénybe vétettek, s ennek következtében iratanyaga 90%-ban megsemmisült, a megmaradt 10%-ról azonban felvilágosítást nem tud adni, mert a vármegyei főlevéltárnok hadifogságából még nem tért vissza. Ez a jelentés, melynek adataira az Országos Levéltárnak a békeszerződés előkészítése céljából volt szüksége, szerencsére a százalékos arányt illetően túlzott volt, miként erről hazaérkezésem után csakhamar meggyőződtem. Az Országos Levéltár felkérésére egyébként 1946. évi március hó 18-án 31.486/1946. számú rendeletével a levéltárak iratanyagának a védelméről a belügyminiszter ismét rendelkezett, melynek gyakorlati végrehajtása mit sem különbözött a korábbi, hasonló célú rendeletek végrehajtásától. Ebből a rendeletből, bár tárgyában benne volt, sajnálatos módon kimaradt az egyéb közgyűjteményi értékek védelme, s lényegét tekintve csak a vármegyei, városi és községi levéltárak és irattárak megmentését célozta, teljes hallgatással mellőzvén a családi levéltárakat. Ilyen intézkedések közepette aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy ez a tárgyában a levéltári, könyvtári és muzeális értékek megmentéséről szóló rendelet még kevésbé keltette fel a helyi hatóságok figyelmét a vidéki kastélyok állapotának a megszemlélésére. Szinte azt kell hinnünk, hogy egyetlen községben sem akadt vállalkozó, aki meg merte volna tekinteni a kastélyokban véghez vitt rombolásokat és pusztításokat, s még kevésbé lett volna bátorsága ahhoz, hogy a még meglévő értékek megmentése céljából kezdeményező lépéseket tegyen. 154