A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

Az nem lehet vitás, hogy e felkelés előzményeiben és az azt követő eseményekben a legnagyobb szerepet a telkes jobbágyok vitték, akiknek a részvételi aránya a perbefogottakat véve a számítás alapjául, hozzávetőlegesen elérte, sőt meghaladta a kétharmad többséget s ezen belül a féltelektől egész telekkel bíró jobbágyok száma alig volt kisebb, mint a negyedtelkeseké. Ez a részvételi arány egészen természetes is, mert hiszen a földesúri robot és a földesúri szolgáltatások miatt a megterhelés súlya a legnagyobb mértékben a telekkel bíró jobbágyokra nehezedett és a földesúr elleni osztályharcban így első helyen voltak érdekeltek. A föld nélküli zsellérek, vagyis a mezőgazdasági napszámosok e mozgalomban hívatlanul vettek részt, de éppen az a lényeges ebben a mozzanatban, hogy hívatlanul is részt vettek! A zselléreknek ez a hívatlan részvétele ugyanis arra mutat, hogy ebben a korban a paraszti társadalom minden tagozódása ellenére mint egységes társadalmi osztály állt szemben földesurával, jóllehet ekkorra már a telkes jobbágyság élesen elkülönült a föld nélküli napszámos paraszti rétegtől. A falu paraszti társadalmának eme osztódását minden történetírónál jobban érzékelteti Kanász Ferenc ozorai telkes jobbágynak Horváth Imre telkes jobbágy szolgájához a felkelés eseményei közepette intézett és szó szerint idézett következő intelme: „Szolga lévén, mit keresel itt, mi itt maradunk, teelugrasz, havaiamire kél a dolog, minket keresnek!" A falu bírája Gosztola Mártont azért nem hívja gyűlésbe a házához, mert csak kézi munkájával keresi a kenyerét. Az osztódásnak és a velejáró felelősségérzetnek világos képét tárja elénk ez az intelem és ez a megkülönböztetés. Az említett szolga minderre csak azt felelte, hogy ő is az igazságot keresi. E névtelen és föld nélküli zsellérnek az igazságkeresésre való törekvése azt a paraszti öntudatot jelzi, mely hívatva, vagy hívatlanul, jobbágytelekkel, vagy érdektelenül egyetlen célt és feladatot lát maga előtt, küzdeni az elnyomatást jelentő földesúri hatalommal szemben. Sorsuknak mostoha voltáért egyébként nemcsak a földesúr nevében eljáró uradalmi tisztek kegyetlenségét okolták, hanem az esküdteknek és a nótáriusnak a magatartását is. Ez utóbbival mindjárt kezdetben el akartak bánni s szorongatott helyzetét igen találóan jellemzi az a tény, hogy mindössze egy esküdt kelt a védelmére, míg a többi lemondóan jegyezte meg, hogy ki is merne nékik szólni. Híre járt annak is, hogy az egész elöljáróságot ki akarták húzdalni, csak még nem jött el az ideje annak. Vass György, a féltelkes jobbágy ezt az elszántságot, az igazságra való törekvésnek ezt a fokát saját szavaival akként értelmezi, hogy „ha egy marhája sem maradna, mégis azon lenne, hogy a plébánossal az igazságot kihozhassák." A régens Baranya és Somogy megyei útjáról visszafelé jövet, május hó 24-én ismét Ozorára érkezett. Egyesek tudni vélték, hogy az ottani jobbágyok dühe elől az éj leple alatt szökve menekült el és Ozorán sem fog sokáig maradni, mert innen is megszökik. A régens érkezését kísérő hírek az ozorai jobbágyok lázongásának újabb tápot adtak. A községi bíró kényszerítve érezte magát, hogy az esküdteket és az úgynevezett közembereket, vagyis a tekintélyes jobbágyokat ismét gyűlésbe hívja össze az instancia végleges elkészítése céljából. Ezen az esti hat órakor tartott gyűlésen már annyian jelentek meg, hogy az egész udvar tele volt velük, még az ablakokon is csüngtek az emberek és a nótáriusnak ki kellett menni az udvarra, hogy mindenki hallhassa az instánciának szövegét, a közösségnek akaratát. Nagy kár, hogy ez az instancia nem maradt meg az iratok közt, mert csak ennek teljes szövegéből lehetne megismerni igazán az ozorai jobbágyok minden sérelmét, maximális követelését s paraszti mozgalmuk végső célját. A nótárius gyertyavilágnál olvasta fel a népnek az általa szerkesztett instancia szövegét, amelyet aztán az egybegyűltek megelégedéssel hagytak jóvá, mondván, hogy jól van, semmit sem hagyott ki belőle. Kevésbé tetszett, illetve hitelt sem adtak annak a királyi rendeletnek, amelyet Mária Terézia a Zala és Vas megyei jobbágyok úrbéli szolgáltatásainak a szabályo-