A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

ment a templomból. Csámpai is felállt, de mégsem ment ki, a tanúnak azonban, mikor hazaért, félrement a szája. Éppen Csámpaiért akart küldeni, mikor az hirte­len megjelent nála és szája ekkor rögtön helyreállt és meggyógyult. E képzeletbeli esetek miatt, melyekben valószínűleg az ügyész sem hitt, Csámpainak Miskolcról, Veszprém megyéből és más helyekről kellett mai szóval élve erkölcsi bizonyítvá­nyokat hoznia, hogy a vádaktól szabaduljon. A felmentő ítélet nemcsak büntetőjogi szempontból volt reájuk nézve életkérdés, hanem azért is, mert miként arra számos példa akad, abból a faluból száműzték a gyanúsítottakat, ha nem igazolták ártatlan­ságukat. A három boszorkány: Vörös Ilona, Fejér Ilona és Tamás Zsuzsa A már ismertetett két halálos ítélet óta a boszorkányperek vitelében mintha enyhülés állott volna be és nemcsak hogy halálos ítéletet nem hoztak, de még bör­tönbüntetésre szólót sem. Annál feltűnőbb, hogy az 1741. évben egyszerre három boszorkányt ítéltek halálra és égettek meg a máglyán tűzhalállal. Ez a három boszorkány, Vörös Ilona, Fejér Ilona és Tamás Zsuzsa szegény koldusasszonyok voltak, akik kéregetésből tengették életüket, s ennek kapcsán itt-ott némi boszor­kányságokat is elkövettek az akkori kor megítélése szerint. Először Vörös Ilona került a vármegye törvényszéke elé. A kihallgatott tanúk mindenféle ördöngösségekkel vádolták őt, s volt olyan köztük, aki látni vélte, hogy miként repült el Vörös Ilona a dunakömlődi hegyről a Duna felé. A másik tanú ko­pó képében vélte felismerni őt, aki aztán elhordta tejét, vaját, tejfelét. A tanúk sze­rint nagyon sok gyermeket, asszonyt megrontott, teheneknek elapasztotta a tejét, betegségeket idézett elő, majd azután meggyógyította és így tovább. Legjellem­zőbb esete az, hogy egy takácsmester feleségének a bal keze szülés után mindjárt megromlott, ami szintén az ő ördöngösségének tulajdonítható. Mikor aztán a paksi orvosasszony se tudta meggyógyítani, Vörös Ilona azt javasolta, hogy szerezzen száraz farkashúst, szitálja meg hétszer és azzal kezelje felesége beteg karját. Ezt vé­gül is maga Vörös Ilona cselekedte meg, de bizony nem használt semmit se. A má­sodszorra ajánlott anyalapu használt ugyan egy keveset, de nem sokáig. Harmad­szorra azt ajánlotta, hogy egy kutyakölyöknek, amelyiknek még nem nyíltak ki a szemei, vágja el a nyakát, vesse ki beleit és azután a kutyakölyök nyers húsával kösse be felesége kezét és hagyja rajta a kötést három napig. A takácsmester ezt nem merte megtenni, mert miként a céhszabályokból tudom, azt a mesterembert, aki macskát vagy kutyát öl, a céhből ki kell zárni. Ekkor Vörös Ilona maga hozta el a kutyakölyket és az említett orvosasszony elvágván nyakát, az ajánlott módszerrel bekötötte az asszony beteg karját. Csakhogy az asszony nem bírta ki a három napot, le kellett venni a kötést, melyből csak úgy potyogtak ki a kukacok. Az orvosasszony a kutyakölyket a tűzbe vetette, de az asszony keze csak nem gyógyult meg mindad­dig, amíg a fejérvári patikából nem hozatott sassa-frassa nevű gyökeret és sanctum lignum nevű fát. A tortúra alá vetett Vörös Ilona minden kérdésre megfelelt és mindent beval­lott, elárulta társait is. Beismert, majd tagadott rontásokat, ugyanúgy gyógyításokat is. Beismerte azt is, hogy a paksi postakocsisnak ők akarták kiszedni a csontjait úgy, hogy észre sem lehetne venni. Ezt a kocsist a társa, ha megkantározhatta volna, meg is nyergelte volna, hogy elmehessen rajta a Szent Gellért-hegyre. Voltak a bölcskei hegyen, a kömlődi hegyen, táncoltak és mulatoztak és söprűn is elmehe­tett volna, de ő nem ült reá. Ő volt a boszorkányok dobosa és most is vele van a dob­ja, egy féldióhéj, de itt az nem szól. Beismeri az ördöggel való szövetségét, aki féke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom