A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

A feudális világban a hadseregbe a katonákat a legtöbb esetben kényszerrel sorozták be, mely eljárás során a visszaéléseknek és furfangoknak valóságos légiójával találkozunk. A katonaszökevények dolgában tehát éppen úgy nincsen szégyellnivalónk, mint a boszorkányok esetében se más népek előtt. A betyároknak egy másik jelentős hányada azokból tevődött össze, akik nemcsak vágyódtak a könnyű, veszedelmekkel terhes, de valójában munkátlan élet után, hanem szerették a szabadságot, gyűlölték a földesúri kötöttséget, a robotot, a társadalmi élet korlátait és az azokat megteremtő és fenntartó hatóságokat intézményükben és személyükben. A betyárok legkisebb hányadát azok képezték, akiket a családi környezetből kivert a békétlenség, a gyűlölet és szeretetlenség, vagy pedig a már elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekmény megtorlásától való félelem. Mindezen kívül alkalmi betyárság is adódott, amikor az egyébként rendezett viszonyok közt élő és a napi munkával elfoglalt emberek alkalmi betyárságot követtek el egy-egy pénzes embernek híresztelt úr, paraszt vagy korcsmáros ellen. Mint minden e földön, a betyárság is fejlődött és magasabb formákat öltött akkor, amikor már nem elszigetelten, hanem bizonyos szervezettségben támadtak az élet- és vagyonbiztonság ellen, veszélyeztetvén egyúttal a fennálló társadalmi rendet is. Tolna vármegyében annyira elszaporodtak a betyárok és zsiványok, hogy a vármegye több ízben is arra kényszerült, hogy felsőbb engedéllyel statáriumot hirdessen a gonosztevők ellen. Pedig a vármegyének éppen elég dolga volt a kisebb-nagyobb gonosztevőkkel, a mai bűnözés minden válfaját képviselő és akkor is megtestesítő bűnözőkkel, a személyi és vagyoni biztonságot veszélyeztető elemekkel való küzdelme során. A betyárságnak kezdeti fokán a mai huligánok akkori ősei állottak, akiket a büntetőtörvényszék találóan minősített garázdáknak és a közrend megbontóinak. Pakson nyolc fiatalember csupa kötekedésből megölte Till Ferenc paksi lakost anélkül, hogy az bármit is vétett volna ellenük. Dunakömlődön a bál hevében annyira fajult a helyzet, hogy január hóban az egyik ellenfelet egy jéghideg vízzel tele teknőbe fektették és ott kellett maradnia egészen reggelig. Csak ez a két kiragadott példa mutatja azt, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az akkori közigazgatásnak, amikor a garázda elemek megfékezésében úgyszólván csak egészen gyenge eszközök álltak rendelkezésére s inkább a tekintélyére támaszkodott, semmint szervezett erőhatalmi tényezőre. Nem szabad kétségben lenni a tekintetben sem, hogy a betyár, vagy zsivány, ha már erre az életre adta fejét, a dolog természete szerint nemigen lehetett válogatós eszközeiben éspedig annál inkább nem, mert számuk egyre szaporodott és a vagyoni helyzetüknél fogva számításba jöhető társadalmi réteg nem egyenlő arányban növekedett. A nagy földesurak távol éltek birtokaiktól és ezek így nemigen jöhettek számításba, mert alkalmi utazásaik során megfelelő védelemről gondoskodtak. Ugyanez vonatkozik a középszerű birtokosokra is, akik a rendelkezésükre álló cselédséggel, fegyverekkel ellátva, szintén tudtak védekezni támadásaik ellen, ha nem is minden esetben. A dolgok ilyetén alakulása természetszerűleg hozta magával, hogy a betyárok sokszor egészen alacsony sorban élő családokat támadtak meg és fosztottak ki néhány garasért és egy kis élelmiszerért. A felsőnyéki határban az egyik csárdában mulatott néhány zsivány. Szerencsétlenségére azon a tájon egy tizenhat éves pásztorfiú disznócsordát legeltetett számadási kötelezettséggel terhelten és e kötelességének megfelelően nem volt hajlandó arra, hogy a zsiványoknak csordájából átadjon néhány darabot. Ellenállása miatt a gyereket hasbalőtték és a korcsmaasztal alá dobván, zavartalanul folytatták italozásukat. Az orvosi jelentés szerint még meg lehetett volna menteni a gyereket, ha nem engedik elvérezni. E jelenet után a zsiványok megvárták azt az időpontot, 103