Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963
Tanácsülés, 1960. január 15.
Végül röviden ez4 lni s zeretn An<k r,rr< hogy hallgató ink miképpen állták meg helyüket & vize púkon , Erre úgy gondol juk, annál is inkább szükség van, mert az orvosi tanszék tantárgyaival kapcsolatosan az a- szóbeszéd járja, hogy túlságosan liberálisan osztályozunk, ami elsősorban az élettan és egészségtan tantárgyaira vonatkoz . a legutóbbi tanácsülésen a tanács foglalkozott a Főiskola KISz szervezetének munkájával« E jelentésben megtalálható a TF hallgatóinak év végi vizsgaeredménye. Ebből kitűnik, hogy az orvosi tantárgyak, igy az anatómia, biológia és élettan vizsgák átlagai általában a többi elméleti tárgyak vizsgaeredményeivel egyenlő, /Orosz nyelv, Testneveléselmélet, Testneveléstörténet, Filozófia/, Viszont néhány tantárgynál, mint Lélektan, Pedagógia történet és Pedagógia gyakorlat, gyengébbel„ mert azok nagyjából az Egészségtan eredménnyel azonosak. Az orvosi tantárgyak osztályzása tehát egyik irányban sem tér el a többi elméleti tárgyak jegyeitől. retnék Néhány szóval az oktatók létszámával is foglalkozni sze A T„nszéknek 4 évvel ezelőtt 5 03 l/g állású orvosiamba volt. jQ]enlev 3 és 1/2 orvostsvja, azonkívül emv testne- velő pedagógus, Gárdos Magda, Nem vitás, hogy Gárdos Magda személye nagy nyereséget jelent a gyógyító testnevelés oktatása szempontjából- Azonban a többi négy tantárgy oktatásánál nem vehető igénybe, ami különösen akkor jelent nagy problémát, amikor valamilyen : . '• vüli ok miatt Tanszékünk egyik orvos tagja távol maradt, pl, betegség. Ilyenkor a 2 és 1/2 állású orvosnak kell ellátni négy tantárgy oktatását. Ez különösen azért f igyelemi’eméltó, mert négy év óta a Tanszék uj iskolatípusok beindítása következtében fokozottabb feladatok megoldására kényszerül. Egyébként a Tanszék terhelésre vonatkozóan szabadjon egy adattal szolgálni, A félévi vizsgák során - nappali és levelező hallgatóknál - a kifüggesztett garend értelmében 117 alkalommal lesz a félévben vizsga, bői 29 az Orvosi Tanszékre esik. Ez az összes vizsgák 24, százalékát jelenti. Ha figyelembe vesszük; h ry kilenc ti vizsEbaHszék működik, kiderül* hogy az Orvosi Tanszék kétszer annyit vizsgáztat, mint amennyi számszerűen ráesne, A Tanszék kicsi létszáma a tudományos munka területére is kihat. Minél nagyobb ugyanis az óraelfoglaltság, annál kevesebb idő jut a tudományos mankáraQ Nevelőmunka 0 A Tanszéken tisztában vagyunk avval.- hogy a hallgatók nevelését csak úgy tudjuk maradék nélkül elvegezni, ha mi magunk is e téren szünet nélkül képezzük magunkat. Figyelembe kell venni azonban azt, hogy a Tanszék orvos tagjai pedagógiai előismeretekkel nem rendelkeznek és ösztönös tevékenységüket