Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963
Tanácsülés, 1960. január 15.
fokozatosan kellett pedagógia?, .sme'-etekké 1 kiegészítenie Ugyanez vonatkozik az ideológia ', nevelés ?e :.s„ Ezért- Tanszékünk minden tagja - amitóta a Főiskolán ilyen irányú oktatás folyik - részt vesz az ideológiai oktatástana Bár a konferenciákra való felkészülés nem volt minden esetben kielégítő* mégis az utóbbi időben határozott javulásnak lehetünk tanuló Számba kell venni e szempontbal,hogy a Tanszék orvostagjainak filozófiai előképzettsége minimális és az anyag megfelelő követése nagy nehézségekkel járt« Meg kell jegyezni, hogy a Tanszék egyik tagja Gárdos Magda nemcsak ideológiai oktatásban vesz r^szt« hanem ?;Az időszerű kérdések" konferenciának vezetője 1 S o A nevelőmunkával kapcsolatban megjegyzem, hogy dr«Szűcs Endre a II«évf« első csoportjának, Gárdos Magda pedig az I«évfc 4-es csoportjának vezetője0 E minőségükben alkalmuk nyílik a szigorúan szakmai tárgyú megbeszéléseken kívül a hallgatók nevelését érintő kérdésekkel is foglalkozni.» A KISz-szel részben tudományos diákkörökön, részben a menzabizottságon keresztül van kapcsolatunk« E kapcsolatokkal nem lehetünk megelégedettek és sokkal szorosabb együttműködésre van szükség« E térén mindkét fél részéről hiányosa merül fel« A jövőbeni szorosabb együttműködés céljából kívánatos vol- na^ ha a KISs szervezet terveit és programúját ismernénk« Előadásokon, szemináriumokon, laboratóriumokon minden alkalmat megragadunk arra, hogy hallgatóink materialista világszemléletét elmélyítsük« E célból foglalkoztunk az anyagiasság kérdésével, a korai iiázcsség és anemi élet kérdéseivel, a nyugati kapitalista élet fonákságaival, és a Horthy-rendszer tanuló ifjúságának hely7cetével, stbo Tud om ár.y os muri ka 0 A Tanszék az oktató nevelő munka mellett a tudományos munkát alapvetően fontos tevékenységnek tartja« Tudományos munkánk főbb téma körei a következők? I«/ Tanulmányozzuk a fajlagos ok> ' 1 van nagy jelentős«'go« Egyr '■ az vosi vizsgálat ölen ál az élettani és tetéséhezo Ez lehetővé teszi, horv s.-u kentsük és ezáltal olyanok számára ben és sportban való részvételt, ak nál tett tapasztalatok alapján kóro nagy jelentőségű az ifjúság korszer ból, mertha ismerjük a fa fejlődését juko megfeleld tea'! agos edz CM akor . Uv. edzéshatásokat« Ennek két t segítséget ad a sporter- keros leletek meg különbőz- a téves diagnózisokat csők- biztosítsuk a testneveiéi iknól e leleteket betegágy- saknak tartották« Másrészt ü testnevelése szempontjá- éahat ás okát, a s ze rve set tudatosan irányíthat>kka