Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-19 / 272. szám

g CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. NOVEMBER 19., SZOMBAT Hajnali négykor kel, hogy legyen ideje a hobbijára A papír a kincs náluk tos napirendet, hogy senki és semmi ne sérüljön. Ezt talál­tam ki, ez vált be. A délutá­nom, estém a családé. A ko­rai felkeléshez ma már telje­sen hozzászoktam, talán ha­marabb is, mint a párom - néz huncutul férjére, Sándorra.- „Jogos önvédelemből” vet­tem a feleségemnek egy aszta­li lámpát, hogy hajnalban ne az egész ház ússzon fényára­datban - magyarázza az édes­apa, aki hozzáfűzi, elvarázsol­ja őt is felesége hobbija, alko­tásai. Elmondja, ha ajándékot kell vásárolnia Bettinek, egy­szerűen nem tévedhet. Pár­ja ugyanis az olyan egysze­rű meglepetéseknek is örül, mint egy olló, egy ragasztó, egy tekerőtű vagy színes pa­pír. Lám, Bettinek nem kel­lenek drága parfümök vagy márkás ruhák... A család kisebbik gyerme­ke, a most hat esztendős Fru­zsina odakucorodik anya ölé­be, majd elmeséli, ő is kipró­bálta már a....- Anya, segíts! Mi a neve en­nek? - fordul kérdő pillantás­sal édesanyja felé, aki a fülébe súgja a „megoldást”.- ... szóval a quil-lin-get - szótagolja. Elcsacsogja, elő­ször fogpiszkálóval dolgozott, később már igazi tekerőtűvel. - Van papírdíszítésű csatom is, ilyen senkinek nincsen az osz­tályban! - mondja büszkén, majd megmutatja a már ka­rácsonyra készült angyal­kákat, mécsestartókat, hópelyheket és csillago­kat. No meg Mangót, a család kutyáját és Fol­tost, a hörcsögöt, aki va­lójában csíkos. Fruzsi szerint a család így tel­jes, kár, hogy a nagyte- só nincsen otthon...- Anyának még kiállítása is volt a Csokifesztiválon! - vágja közbe Fru­zsi. - Nagyon-na- gyon büszke vagyok rá! - kiáltja, majd Fol­tossal a kezében, Man- góval a sarkában elszalad apához, mi, nagyobb lányok pedig belemerülünk a papí­rok tekergetésébe, mely lám, felnőttnek, gyereknek egy­aránt élvezetes időtöltés. Papírok, színek, képek. A szolnoki Mihály-Retter csa­lád otthonát számos dísz­tárgy díszíti, melyben egy közös van: mind papírból készült. Az édesanya hob­bija ma már a gyerekekre is „átragadt”. A hazánkban még kevéssé ismert quil­ling, azaz papírcsíktechni­ka egyik ismerője, művelő­je Mihály-Retter Bernadett. loó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu SZOLNOK A Mihály-Retter csa­lád szandaszőlősi házának konyhája nem csak a főzések és közös étkezések színhelye, ez rögtön szembetűnik a láto­gatónak. A konyhaasztal te­lis tele papírokkal, dobozok­kal, kézműves díszítőele­mekkel és egy nagy da­rab papírvágó szerke­zettel.- Ez a karácsonyi ajándékom - nevet az édesanya, majd megsimítja a papír­vágót. - Ez pedig itt a műhelyem - mutat körbe konyháján. A fiatalasszony el­Mi mindenre jó még?- Az emberek most kezdik ér­teni, mi is az, amit látnak. Elő­ször csipkére gondoltak, majd műanyagra. Ma már egy­re többen ismerik ezt a kép­zőművészeti ágat, melyet el­kezdtem a gyermekeknek is oktatni. Én is keresem egyéb­ként a határokat, mit lehet még papírból kihozni. Éksze­reket, térbeli dekorációt biz­árulja, a quilling nem pusz­tán hobbijává, hanem szen­vedélyévé vált az utóbbi idő­szakban. - Ezzel a techniká­val könyveket díszítettek vé­kony fémszálakkal több száz évvel ezelőtt az ügyes kezű­tos, ezeket már leteszteltem, de alkalmas tojásdíszítésre is. Remek játék ez! Kiállítá­saimon ezt (is) bebizonyítom - magyarázza Retter-Mihály Bernadett, hozzátéve, ked­venc képe napraforgókat áb­rázol. Két hétig dolgozott raj­ta, naponta két-három órát is. De megérte, mert elkészült eddigi (talán) legszebb műve... ek. Később az olcsóbb papírt pödörgették a sok szabadidő­vel rendelkező úrilányok, ha­sonló céllal. Mai napig renge­teg időt vesz igénybe a quillig, bizony nekem is. Kiderül, Betti mindig haj­nalban, négy óra körül kel azért, hogy még munka előtt jusson ideje szenve­délyére.- Ha túl fáradt va­gyok, akkor ötig lus­tálkodom. Ki kellett alakítanom egy sajá­Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen megtalálni a kiutat! E-mail-címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Zsolt atya! Egy külföldi szárma­zású emberrel beszélgettem, aki arról mesélt, mennyire fura em­berek vagyunk mi, magyarok. Ő egy ázsiai szegény országból szár­mazik, de úgy érzi, mi még náluk is szegényebbek vagyunk. A leg­nagyobb kincsünk nincsen meg: a boldogságunk. Kapcsolataink szerinte felületesek, érdekből is­merkedünk, a pénzt hajhásszuk. Ön szerint ez a génjeinkben van, Zsolt atya? Hiába küzdünk az el­len, hogy minőségi kapcsolata­ink legyenek, hogy optimistáb­ban nézzük az életünket, mi még­is ilyenek vagyunk és leszünk? Szandra Kedves Szandra! Hiszem, hogy életünket magunk formáljuk a le­hetőségeinken belül, ezért nem hi­szek az eleve elrendelt dolgokban, nem genetika! Valóban fáradtnak tűnik az én környezetem is. Viszont tudom, hogy ha változást aka­rok a világban, akkor annak ben­nem kell megtörténnie. Ha maga­mat formálom, teremtem, jobbí­tom, akkor körülöttem is jobbá vá­lik a világ. Nem tudok a nagy ál­talánosságokkal mit kezdeni, és ezek nem is rajtam múlnak. So­kan sokfélét gondolnak a boldog­ságról. Én úgy gondolom, hogy a „JÓL-LÉT” az, ha testem-lelkem rendben van. Ez út, nem állapot, sőt az én boldogságom nem körül­ményektől függ, hanem a boldog­ság útját választottam, és a célom örök cél, Ő. Tudom, hogy a nagy emberi fogalmak, mint a boldog­ság is, Isten nélkül meghatározha­tatlanok, sőt ellentmondó tartal­makkal tölthetők meg. Mai divat az egészség és a boldogság össze­mosása. Igaza van a „külföldinek”, hogy a kapcsolatainkban rejtezik a boldogságunk, és nem a pénzben és az egészségben. Ez utóbbi szül érdek kapcsolatokat. Számomra a boldogság következmény-boldog­ság. Ha a közelemben élőt sike­rül boldoggá tennem, akkor én is az leszek. Ennek az útja pedig ön­magam formálása, azért, hogy mi­nél „szebb”, „jobb”, „igazabb” aján­dék lehessek, egyrészt mert az va­gyok, másrészt, ami rajtam mú­lik, megtegyem, elvárás és viszon- zás-várás nélkül. A világ szebbé így válik - általam. Igazi macskaimádó A 24 eves Posta Renata Zoe Szolnokon jogi asszisz­tensi képesítést szerzett, jelenleg pedig a Török­szentmiklósi Járási Hivatal Földhivatali Osztályán dolgozik, mint ingatlan-nyilvántartási ügyintéző. A törökszentmiklósi lány macskaimádó, szabadidejé­ben pedig szívesen olvas, varrogat, sétál vagy csak melegszik a macskái között. Sz. Zs Te is szeretnél A hét lánya lenni? Ha már elmúltál 16 éves, akkor jelentkezz néhány soros, fényképes bemutatkozással a szoljon@szoljon.hu e-mail-címen! A HÉT KÉRDÉSE Készül-e levél a Mikulásnak?- A lányok ugyan már na­gyok ehhez, de a nyolcéves kisfiam, Gabika még nagy lel­kesedéssel írja a listáját a Mi­kulásnak, sorra veszi, mi min­dent szeretne tőle. Igaz, lassan kezd kételkedni a történet hi­telességében, így idén már azt tervezi, hogy egy kamerá­val lesi meg az érkező Télapót. Mondta is, hogy vegyek neki egy pici kamerát, amit ő majd felszerel és kifigyeli, hogy pon­tosan mi történik... Ennek ellenére egyelőre nagy kedvvel tanulja a Miku­lást köszöntő dalokat és ha el­jön az ideje, természetesen a kiscsizmát is annak módja sze­rint alaposan kisuvickolja, elő­készíti majd az ajándékok fo­gadására. Nálunk egyébként nem jellemző, hogy nagy érté­kű ajándékokat hozzon a Mi­kulás, inkább apróságokat kap mindenki. Ennek megfelelő­en apróbb játékok, legó, match­box, némi édesség és gyümölcs kerül a csizmába, a lábbeliket pedig hagyományosan az ajtó elé szoktunk sorakoztatni. Emlékszem, annak idején, az én gyerekkoromban még a két ablak közé tettük a csizmát, ott várta a Télapót, manapság azonban az ablakok szerkezete nemigen engedi ezt. így aztán marad az ajtóba kirakott csiz­ma, amit általában még decem­Bencsik Gábor, a szolnoki He- tényi Géza Kórház anesztezio­lógus osztályvezető főorvosa bér 5-én este megtölt a Télapó, nem várunk vele másnap reg­gelig. Mivel Gabika - és persze a család minden tagja - egész évben jól viselkedett, virgá­csot hozzánk nem szokott hoz­ni, sőt, Krampusszal sem szok­tunk találkozni, ám ha az ut­cán találkozunk össze ezekben a napokban a Nagyszakállúval, természetesen örömmel fogad­ja a kisfiam. Amikor a lányaim voltak ha­sonló korúak, volt egy Miku­lás-sapkám, így én magam is beöltöztem Télapónak, amit na­gyon szerettek. Mostanában azonban ez a szokás valahogy már elmaradt. Ezért együtt vár­juk nagy izgalommal a Miku­lás érkezését... Sz. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom