Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-11 / 265. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2016. NOVEMBER 11., PÉNTEK HÍREK Kigyulladt a toronyház SALGÓTARJÁN Tizenkét ember elhelyezéséről kellett gondoskodni azt követően, hogy csütörtökre virradóra kigyulladt egy tízemeletes lakóépületben egy lakás a salgótarjáni Pécskő úton, és a tűzoltók 32 lakót kimenekítettek. A tűz a toronyház negyedik emeletén keletkezett, a lakás teljesen kiégett, használhatatlanná vált. A lépcsőház és a felsőbb emeletek lakásai is telítődtek füsttel. Húszán ideiglenesen rokonokhoz költöztek, tizenkét lakó elhelyezéséről pedig a közbiztonsági referens gondoskodott. Senki sem sérült meg. MW Öt év után kapták el a gyilkost Elfogtak egy 32 éves magyar férfit, aki öt éve megölt egy 81 éves német férfit Berlinben. A gyanúsított még 2011-ben került baráti kapcsolatba a német állampolgárral. Egyik találkozójuk alkalmával, 2011. november 12. és 15. között V. János összeszólalkozott az idős férfival, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett meghalt. A német rendőrök a feltételezett elkövető beazonosítása után jogsegélykérelmet terjesztettek elő, amelynek keretében felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. A rendőrség zuglói munkahelyén fogta el V. Jánost, akit őrizetbe vettek. MW Bekokainozva halálra gázolt egy fiatal nő egy idős férfit Óvadékkal hazamehetetl V Tudtae? Kifizette a kétmillió forintos óvadékot, így nyomkövetővel hazamehetett az a fiatal, kokaint fogyasztó nő, aki halálra gázolt és cserben hagyott Budapesten egy idős férfit. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Nyomkövető alkalmazása mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróság egy idős férfit hétfőn elgázoló nő ellen, miután kétmillió forint óvadék ellenében megszüntette előzetes letartóztatását. A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt csütörtökön egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki Budapesten hétfőn egy kölcsönkapott Audival elgázolt egy 85 éves férfit. Az idős férfi a helyszínen meghalt. A gyanúsított, T. Klára a baleset után az autóval megállás és segítségnyújtás, valamint a rendőrség értesítése nélkül elhagyta a helyszínt. Később jelentkezett telefonon a rendőrségnél. A Hi- rado.hu szerint a nőt két órával később egy szépségszalonban találták meg a rendőrök, ahol éppen műszempillát csináltatartóítatásának^^1“ g^eteS \etar,6zhetUsazeJreade^. haabun. tóztatást meés Kóruimecselekménvre es a - - v esetek%W.«^,Äe.enes«“ к ményekneí aiószínuve lesz i L óva^ !etetf' t^eit vagy he- J és tehet pp Megállás es segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a nő. 1 Később telefonált a rendőrségre tott. Az elsődleges orvosszakértői vizsgálatok szerint kokaint fogyasztott. A bíróság hangsúlyozta, hogy a gyanúsított baleset utáni magatartására, a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára, valamint a közlekedési előéletére tekintettel megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított jelenléte csak kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. A bűncselekmény minősítése súlyosbodhat a további nyomozás eredményeként. A gyanúsított védője óvadék iránti kérelmet terjesztett elő, és indítványozta enyhébb kényszerintézkedés elrendelését. Az előzetes letartóztatást csak az elkerülhetetlenül szükséges esetekben és mértékig szabad elrendelni, a bírónak a mérlegelés során meg kell keresnie a kényszerintézkedésnek azt a legenyhébb fajtáját, amely még alkalmas a büntetőeljárás sikerének biztosítására. A bíróság megállapította, hogy fennállnak az óvadék elfogadásának törvényi feltételei, ezért helyt adott az indítványnak. A kétmilliós óvadék elfogadását lakhelyelhagyási tilalom elrendelése mellett látták indokoltnak. A gyanúsított Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg. Életfogytiglant kapott a házaspár gyilkosa BUDAPEST Életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék tegnap azt a 23 éves férfit, aki két éve több késszúrással megölte egykori iskolatársa szüleit Százhalombattán. Leghamarabb 26 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A rendszeresen drogozó Sz. K. Gy. gyermekkora óta ismerte a 65 éves férfit és 57 éves feleségét, valamint a fiukat, aki az iskolatársa is volt. A férfi 2014. november 25-én magához vett egy nagy konyhakést, bement ismerősei házába, s ott többször megszúrta az őt fogadó asszonyt, aki összeesett. Majd a férjre támadt, aki a szúrások, vágások miatt szintén elveszítette eszméletét. Leghamarabb 26 év után bocsátható szabadlábra A házaspár munkából hazafelé tartó fia este hat óra körül találkozott a vádlottal, és együtt értek a szülők házához. Ott Sz. K. Gy. átadta a lakáskulcsot volt iskolatársának, közben megkérdezte, készen áll-e arra, ami várja, és felszólította, hogy ne sírjon. A vádlott éjszakára még a kezét és a lábát is összebilincselte. Reggel, a fiútól elvett telefonnal videót készített a halottakról, majd távozott. Sz. K. Gy. néhány kést és telefonokat is magával vitt. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. NOVEMBER 11., PÉNTEK OS о <л 4.00 4.30 4.55 5.30 5.55 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.00 12.35 13.10 13.35 14.50 16.15 16.55 17.25 18.00 18.55 20.15 21.35 22.10 23.20 23.50 0.30 1.00 1.55 2.55 Fókusz© Story Extra © Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval AsztroShow TopShop EgészségKalauz® Story Extra © Új csaj © Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök © A kis menyasszony© Story Extra© Fókusz© RTL Klub Híradó A Konyhafőnök © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© ShowderKlub® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval így készült© CSI: Miami helyszínelők © Igazságosztók © ShowderKlub© 4.40 Csapdába csalva © 5.05 Sportos 5.10 Hungerő© 6.05 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.15 Stahl konyhája © 6.20 Mokka® 9.00 ízes élet© 9.20 Tűsarok© 9.35 Babapercek® 9.40 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Aktív© 13.00 Csapdába csalva © 13.35 Knight Rider© 14.40 Walker, a texasi kopó © 15.45 Maria® 16.50 Megtört szívek© 18.00 Tények 19.25 Drágám, add az életed! © 20.40 Aszultána© 22.00 Nagydumás kiscsajok © 0.05 Red Carpet-Sztárok testközelben © 0.15 Tények Este 1.05 Aktív© 1.35 Sportos 1.40 Ékszer TV DS О «Й 23.50 Magyarul Balóval Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 Itthon vagy! 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Minden tudás 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 11.40 Egy Perc Híradó 11.41 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.40 Egy Perc Híradó 12.45 Ma délelőtt 12.50 Ma délután 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió 28 14.15 Ma délután I 14.30 Hírek 14.35 Kosár rtuTBHHHBI 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Isten áldjon, Esperanza! © 11.00 Aszállító © 11.55 A nagy svindli © 12.50 Segítség, bajban vagyok! ® 13.45 A gyanú árnyékában © 14.40 Showder Klub ® 15.35 Barátok közt ©16.05 ValóVilág 8 ©17.05 Anyák gyöngye © 17.35 A Konyhafőnök Junior 18.35 Segítség, bajban vagyok! © 19.30 A gyanú árnyékában © 20.30 Showder Klub ©21.30 RTL II Híradó М2 - PETŐFI TV 1 11.10 Leó és Fred 11.20 Magyar népmesék© 11.25 A kék egér© 11.40 Kérem a következőt! © 11.50 Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai © 12.20 Táncakadémia® 12.50 GeronimoStilton© 13.15 Pin kód© 13.30 Animália© 13.55 Kaja-kalandok© 14.25 Chuggington pályaudvar 14.35 Chuggington pályaudvar 14.50 Csűrcsavarosdi 15.20 Louie-Nyuszi és a varázsecset ■15.25 Louie-Nyuszi és a varázsecset 15.30 A mackócsalád 16.00 Traktor Tom 16.10 Peppa malac 16.15 Peppa malac 16.25 Mesélj nekem! 16.35 Gyerekversek 16.36 Hetedhét Gyerekhíradó 16.45 Tabaluga© 17.20 Tashi© 8.00 Doktor House © 6.55 8.55 Doktor House© 1 7.00 9.50 Szívek szállodája 7.25 10.45 Amerikai 7.55 mesterszakács : 8.25 junior © | 8.30 11.45 Monk-FIúgos 8.45 nyomozó © 9.35 12.45 Monk-FIúgos 1 10.20 nyomozó © 12.00 13.40 Életre-halálra © 12.02 14.40 Életre-halálra© ; 12.45 15.40 Castle© 12.55 16.40 Castle© 17.35 Amerikai , 13.15 mesterszakács junior © 14.00 18.35 Azéletcsajos 15.15 oldala© 16.00 19.05 Azéletcsajos oldala © 16.50 19.35 Nyugi, Charlie! © 17.45 20.05 Két pasi - meg egy kicsi© 18.00 20.35 Két pasi - meg egy 18.35 kicsi ® 21.00 Mátrix© 19.30 23.50 Észbontók 21.55 0.55 Két pasi - meg egy ; 22.00 kicsi © ! 0.00 1.25 Crossing Lines 1.35- Határtalanul © 3.25 Kenó© Híradó P’amende Öt kontinens Virtuóz pillanatok Virtuóz pillanatok Feketén-fehéren © Elfeledett szerelem© Család-barát Déli harangszó Híradó Kult+@ Lengyel - magyar, két jó barát Halálbiztos diagnózis © A palota ékköve© Elfeledett szerelem® Charly, majom a családban © Ridikül © Lengyel - magyar, két jó barát Híradó A hegyi doktor - Újra rendel © Fölszállott a páva Kenó© Megölni egy papot © Bízz a szerelemben© Egy nagy család© Az én 56-om© SUPERTV2™ 9.05 Veled is megtörténhet! © 10.10 Családi Titkok © 11.15 Jóban Rosszban © 11.55 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán ©13.40 Édes élet ©14.55 Csapdába csalva © 15.30 Családi Titkok © 16.30 Red Carpet - Sztárok testközelben © 16.45 Tények 17.15 Aktív © 17.45 Hal a tortán © 19.05 Édes élet © 20.20 Jóban Rosszban © 21.00 Az ördög Pradát visel © 23.20 Édes élet © 9.00 Magyarország élőben 10.00" Híradó 11.00 Kép-regény 12.00 | Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Levelek Rákosihoz © 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Célpont 21.00 Civil kaszinó 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó 8.40 Privátfilmek újratöltve © 11.00 Sportmúzeum © 11.35 Sportmúzeum © 12.10 Sportmúzeum © 12.45 Privátfilmek újratöltve ,© 13.00 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok © 14.10 A modern Robinson család © 16.05 Amerikai fogócska ® 18.15 Őrangyalok © 20.00 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok © 21.00 Égő érzés © 22.50 A vikingek fel- emelkedése © 0.35 Antisocial © 8.35 Orosz nyelvű hírek 8.45 A rejtélyes XX. század © 9.20 Iskolapad 9.40 Élő egyház 10.05 Katolikus krónika 10.30 Isten kezében © 11.00 Angol nyelvű hírek 11.15 Világörökség Portugáliában 11.40 KalafésTurandot története © 13.00 Híradó 13.20 Tessék! 13.40 Rúzs és selyem 14.15 Lengyel - Magyar, két jó barát © 14.45 Kosár 15.10 P’amende 15.40 Öt kontinens 16.15 Hogy volt!? 17.10 Az én 56-om© 17.20 Család-barát 19.00 Kívánságkosár 20.00 Önök kérték! 21.00 Híradó 21.30 Tanúságtétel 22.30 Az élet peremén® 23.45 Kulturális híradó 0.15 Mindenki Akadémiája 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 20.00 Önök kérték 9.05 Fórum 10.25 Tetthely © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 ATV START 12.55 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub ©16.20 Rendkívüli interjú 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Csisztu 24 22.35 Híradó - Este 9 23.10 Hazahúzó 9.00 Ördögi bosszú © kanadai krimi 2007 10.45 The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek © amerikai vígjáték 2008Í 12.50 Mr.Milliárd© amerikai vígjáték 1977 R.: Jonathan Kaplan Sz.: Terence Hill, Valerie Perrine, Jackie Gleason, Slim Pickens, William Redfield 14.40 Bunyó mindhalálig © kanadai akciófilm 2011 16.35 Rocky II.® amerikai filmdráma 1979 19.00 Pénzvonat© amerikai akció-víqjáték 1995r 21.00 A kaptár 3,-Teljes pusztulás © francia-ausztrál-német- angol-amerikai akciófilm 2007 22.40 Boszoikányvadászat© amerikai akciófilm 2010 0.30 Rossz tanár® amerikai vígjáték 2011 2.30 Pénzvonat© amerikai akció-vígjáték 1995 12.50 Mr. Milliárd ЯНН 6.50 M4 Sportreggeli 8.05 Ismétlés 12.00 M4 Sportreggeli 12.45 Ismétlés 13.00 Forma-1 Brazil Nagydíj 14.30 Ismétlés 14.45 Tollaslabda Magyar Bajnokság 15.45 Ismétlés 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Magazin 16.45 Ismétlés 17.00 Forma-1 Brazil Nagydíj 18.45 Jégkorong MÓL Liga 21.45 Vb-selejtező előtt: Magyarország - Andorra előtt 22.45 Ismétlés 1.30 Ismétlés 8.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 10.00 Erősemberek HSMA A Balaton Legerősebb Embere Balatonlelle 11.00 NFL Alapszakasz, 10. játéknap, Baltimore Ravens - Cleveland Browns 14.30 Póker WPT Series 13 15.30 Légbőlkapott. 15.45 Rali Rali ob, 8. futam, Miskolc- Ózd-rali 16.15 Heti helyzet A hét témái 17.15 Kezeket fel! A Sport TV kézimagazinja 17.45 Labdarúgás Vb-selejtező, Jereván, Örményország - Montenegró 20.15 Arany pillanatok 20.30 Labdarúgás Vb-selejtező, London, Anglia - Skócia 23.00 Labdarúgás Vb-selejtezők, összefoglaló 15,45 Rali 11.05 Szakács a piacon © 12.00 Gyorsan, egyszerűen, bajorul © 12.30 Pasta Mania ® 12.45 A la Mode © 13.00 Justine hétköznapi finomságai © 13.30 Édes nagyik, finom sütik © 14.00 Martha Stewart főzőiskolája © 14.30 Maláj ízkalandok © 15.00 Kóstold meg Portugáliát! © 15.30 Jacques Pepin: Főzni szíwel-lélekkel © 16.00 Rick Stein - Velencétől Isztambulig© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!