Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-13 / 163. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 13., SZERDA TISZASÜLY/TISZA-TÓ Szülői ötlet nyomán szerveztek kerékpáros kirándulást sülyi gyerekeknek a napokban. Szinte minden gyereknek van ke­rékpárja a faluban, a nyaralásra pedig az anyagi lehetőségek szűkösek, így szülői ötlet nyomán vetődött fel, hogy pár napos biciklis túrát szer­vezzenek az elérhető közelségben lévő Tisza-tóhoz. Demjénné Barkaszi Mária szervező pedagógustól megtudtuk, a gyerekekből és kísérőikből összeállt húszfős csapat négy nap alatt százhúsz kilométert tekert le. A táborozást az önkormányzat is támogatta ötvenezer forinttal, és segít­séget kaptak a Tiszasülyért Egyesület mellett a szülőktől is. К. В Új módszerrel próbálkozik a vízügyi igazgatóság „Levegőztetik” a vizet Energiaerdőt is telepített már a falu önkormányzata CSÉPA Közmunkások dolgoz­nak az energiaerdőben, me­lyet pár évvel ezelőtt telepí­tett az önkormányzat. A nye- sedékeket a közfoglalkozta­tottak gyűjtik össze, a fada­rabok aztán aprítógépbe ke­rülnek. Ebből a tüzelőből fűtik majd télen az óvodát a tervek szerint. Csépának egyébként tizenhat hektár szántóterüle­te és hét és fél hektár legelő- je-kaszálója, valamint kony­hakertje van. Ez utóbbin idén a búza és a kukorica helyett napraforgót termesztenek, a termést eladják. A konyha­kertben illetve két magánin­gatlan portáján burgonyát, hagymát, répát, gyökeret ne- velgetnek a közmunkások, ezeket elsősorban a konyhá­ra szánják. Céljuk, hogy hónapokon keresztül friss, megbízha­tó alapanyaggal lássák el a konyhát. J. ZS. Egyesületek juthatnak pluszpénzhez JÁSZKUNSÁG Tizenkilenc megyei önkéntes tűzoltó egyesület sze­repelt sikeresen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság pályázatán: a szervezetek összesen több mint tizenkétmil­lió forintot nyertek - tudtuk meg S. Tóth Anikó megyei katasztró­favédelmi szóvivőtől. A pályázati feltételeket sikere­sen teljesítő tizenkilenc megyei önkéntes tűzoltó egyesület pél­dául működési költségekre, pá­lyaalkalmassági vizsgálatokra, az önállóan beavatkozó egyesü­letek vezetéstechnikai képzé­sére, EDR-rádiókra, szertárépí­tésre és felújításra, valamint vé­dő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be igényét. A megyei egyesületek közül a legnagyobb létszámban a Jász­ság képviseltette magát (tíz pá­lyázat), Jászalsószentgyörgy e keret révén csaknem egymilli­óból gazdálkodhat (971 ezer fo­rint), de jelentős összeget nyer­tek a legfiatalabb egyesületek is, így Kőtelek, Szolnok, Ken­gyel és az Életjel tűzoltó egye­sület is hétszázezer forintnál nagyobb összeget kapott. ÚN Az elmúlt esztendőkben - kü­lönösen a forró nyáron - több­ször előfordult, hogy a vizek­ben oxigénhiányos állapot ala­kult ki, s emiatt halpusztulás következett be. A hasonló hely­zetek megszüntetésére, mér­séklésére mindmáig korláto­zottak voltak a lehetőségek... JÁSZKUNSÁG - Mostantól azon­ban új technológia áll a rendelke­zésünkre, amivel gázosító töm­lőn keresztül juttathatjuk több­TISZAFÜRED A Hónap műtár­gya sorozatban most a régi oktatás nélkülözhetetlen kel­lékeit, а XIX. szazad elejétől az 1940-es évekig használt elemi népiskolai palatáblá­kat mutatnak be a tiszafüre­di Kiss Pál Múzeumban. A két mostani tárgyat is az 1930-as és az 1940-es évek­ben használták két Tiszafüred­iét levegőhöz a vízi élőlényeket - tudtuk meg Laczi Zoltántól, a Kötivízig sajtóreferensétől. - Ed­dig csak úgy tudtuk mérsékelni a hőség idején fellépő káros öko­lógia folyamatokat, hogy frissí­tő vizet kormányoztunk a, ve­szélyeztetett víztesthez. Emiatt olyan védekezési technológiát kellett keresni, illetve az ehhez szükséges eszközöket beszerez­ni, amellyel eredményesen lehet beavatkozni az oxigénhiányos állapot enyhítésére. A kiválasz­hez közeli településen, Porosz­lón és Tiszaszőlősön az ottani református elemi iskolákban. A palatábla a fali írótáblához hasonló volt, de lényegesen ki­sebb méretben a természetben bányászott agyagpalából ké­szült, s a gyerekek általában há­zi vászonból szőtt tarisznyában hordták magukkal. Egy ceruza­szerű vékony szürke rúd, a pa­tott technológia a gázosító tömlő segítségével történő levegőztetés lett - mondta a szakember. A rendszerbe állítást megelő­ző, több helyszínen elvégzett gyakorlati próbák során a kis nyomású kompresszorhoz kap­csolt, a vízfenékre lesúlyozott speciális tömlő légrésein a víz­be áramló levegő szinte azonnal megemelte a víz oxigénszintjét, amit műszeres méréseink iga­zoltak - például a Milléren is si­kerrel tesztelték a rendszert. layessző tartozott hozzá, amely- lyel a táblára írtak és egy igazi, tengeri szivacsdarabbal lehetett az írást letörölni róla. A bemuta­tott két, lekerekített sarkú, gya­lult, keményfából készült keret­be épített tábla közül az egyik teljesen ép, a kisebb viszont már töredezett. Egyik oldaluk vonalas, a másik pedig kockás, így az írást és a számolást gya­- A tesztelt rendszer bizonyí­totta, hogy képes tartósan fenn­tartani a halak számára kedvező oxigénviszonyokat a kezelt víz­tömeg jelentős részén. Ez a mód­szer kisebb mértékű kapacitás- növeléssel alkalmas lehet a káni­kulai időszakban előforduló hal- pusztulások megelőzésére, mert azon felül, hogy megfelelő meny- nyiségű oxigént juttat a víztérbe, felgyorsítja az üledékben képző­dő bomlási termékek, gázok tá­vozását a vízből. G. SZ. korolhatták rajtuk a gyerekek. Méretük húsz és félszer tizen­három, illetve tizennyolcszor tizenegy centi, s a keret egyik fúrott lyukba fűzték a szivacsot tartó spárgát. Mindkét palatáb­la gyári készítmény: vélhetően külön megrendelésre jutott hoz­zá a tábla hat-nyolc éves haszná­lója az iskolai táblához. Szathmáry István HÍREK Nyári olvasmányt ajánl a könyvtár TISZAINOKA Új könyvek ér­keztek a település könyvtá­rába nemrégiben. Az új ol­vasnivalókat már most ki le­het kölcsönözni nyitvatartá­si időben, azaz a hét három napján: hétfőn, szerdán és pénteken délután. (jzs) Ilyen a szórakoztató közösségi szolgálat TISZAINOKA Martfűről érkez­tek diákok a faluba, hogy közösségi szolgálatukat ott végezzék el. A Szolno­ki Szolgáltatási SZC Damja­nich János Szakképző Isko­la és Gimnázium hét diák­ja dolgozott a településen. A tanulók a programszerve­zésekben vettek részt, au­gusztusban pedig a falu­nap lebonyolításában. A di­ákok vezetője Szilágyi Asz- ter László. (jzs) A képviselő is részt vett a fogadóórán NAGYRÉV A térség ország- gyűlési képviselője, Boldog István is részt vett Nagyré­ven az önkormányzati fo­gadóórán, ahol először egy lakossal találkozott, majd Burka István polgármes­ter bemutatta a település Start-munkaprogramját, vé­gül a képviselő-testülettel Nagyrév fejlesztési lehető­ségeiről beszélgettek, (jzs) Hátha idén nyernek a pályázaton T1SZAFÖLDVÁR-HOMOK Felújí­tanák a homoki óvoda tető- szerkezetét, melegítőkony­háját és étkezőjét. Az 1900- as évek elején épült ingat­lanra ráfér a felújítás, de egyelőre saját pénzből a munkálatokat nem tudja az önkormányzat finanszírozni. Csak egy nyertes pályázat­ban bízhat Tiszaföldvár, illet­ve az óvoda is. (jzs) Tiszafüred környékéről származnak az elemi népiskolai eszközök Palavessző tartozott a táblához Immár huszonnegyedik alkalommal vonultak Sikeres volt a találkozó Micsoda jó darab volt ez, Mamma mia! TISZAFÖLDVÁR Hét végén ren­dezték meg a huszonnegye­dik Griff Motorostalálkozót Tiszaföldváron. A már hagyo­mányosnak mondható hely­színen, a strand területén sok száz motor rajongó gyűlt ösz- sze az ország minden részé­ből, hogy megmutassák egy­másnak járművüket, estén­ként pedig együtt koncertez­zenek. A csütörtöktől szom­batig tartó rendezvény egyik leglátványosabb eleme az ut­cai felvonulás volt, itt kicsik és nagyok, nők és férfiak ro­bogtak végig a Kossult Lajos úton. A résztvevők száma is jelzi: eúttal is siekres volt az esemény. J. ZS. Motorokban és vidámságban ezúttal sem volt hiány Földváron KUNSZENTMÁRTON Fantaszti­kus sikerrel zárult a Szent Márton Társulat Mamma mia! című, ABBA-slágerek- re épülő hétvégi előadása. A Szabó Gyula Művelődé­si Központ terme zsúfolásig megtelt mind a három nap, még vidékről is érkeztek né­zők, hogy megnézzék a csa­pat új darabját. A rendező Faragó Sándor, a zenei veze­tő Cseh-Niczky Nikolett volt. A szereplők a város lakosai: például fodrász, polgármes­ter, tanító, megyei közgyűlé­si alelnök. Az amatőr színtár­sulat már évek óta működik Kunszentmártonban, ma már egyesületi formában. J. ZS. Egyedileg oldanák meg a tisztítást TISZAINOKA Egyedi szennyvíz- tisztító berendezéseket építe­nének ki a kisközségben. Köz­tudott, Tiszainoka nincsen csa­tornázva és a közeljövőben nem is lesz. A lakosok szeretnének azonban egy korszerűbb, kör­nyezetbarát szennyvízkeze­lő módszert alkalmazni ottho­nukban. Erre lehet jó megol­dás az egyedi berendezés, mely házanként szűri, tisztítja meg a szennyvizet. Ezen eszközök megvásárlása és beszerelése azonban nem két fillér, egy-egy család nem is bírná ezt anyagi­lag fizetni. A pályázat jöhet te­hát szóba. A lakosok számara kiírt pályá­zati lehetőségekről és magáról a módszerről nemrégen közmeg­hallgatást is tartottak, ahol azon­ban csak a megjelentek ötven­öt százaléka támogatta a tervet. Szendreiné Kiss Erzsébet polgár- mester szerint az újtól, az isme- reüentől való félelem miatt nem bíznak az egyedi szennyvíztisz­tításban a helyiek. Pedig a tele­pülés képviselői még Bácsszent- györgyre is ellátogattak, ahol ta­nulmányozták ezt a módszert. Ezen a településen remekül mű­ködik ez a technológia már két esztendeje. Az önkormányzat jö­vőbeni célja, hogy minél több la­kossal megismertessék az egye­di szennyvíztisztítást. Minden­esetre a pályázat már íródik, a tervek is készülőben. J. ZS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom