Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-13 / 163. szám
2016. JÚLIUS 13., SZERDA KITEKINTŐ g A „monda” szerint az árokszállásiak vasvillával kergették el a határból az első vasútépítőket A kicsiny „Jaszi"' I nagy legendája Az 1970-es években, amikor még naponta ingáztam Jász- kisér és Szolnok között a kis gőzös vontatta három kocsiból álló szerelvénnyel, egy fülledt nyári napon meglepő dologra figyeltünk fel. Szikszai Mihály ujneplap@ujneplap.hu JÁSZSÁG Valahol Jászkisér alatt megállt egy autóbusz, és rövidesen öltönyös, jól öltözött úriemberek ugráltak ki a járműből, mindegyiknél fényképezőgép vagy filmfelvevő. Izgatottan filmezték a „kis kávédarálót”! Azután felugráltak a buszra, megelőztek (ez nem volt nehéz, néha még a kerékpárosok is lehagyták a vonatot), és ismét kezdődött a fényképezés. Másnapra kalauzunk kiderítette: japán turisták voltak, akik úgy gondolták, nosztalgiaszerelvényt kaphatnak lencsevégre, mert náluk akkor már nem jártak gőzmozdonyok. De nálunk ekkor ez még nem nosztalgia volt, hanem valóság! A vonalhoz, amely Újszász és Vámosgyörk között kanyarog, legendák sokasága kapcsolódik. Először is nem egyszerre épült meg, hanem két részletben; másodszor pedig az eredeti elképzelésektől jócskán eltért a megvalósult vasútvonal. Jászberény már 1873-ban megkapta vaspályáját, amely ráadásul paradox módon éppen régi riválisával, Szolnokkal kötötte öszAz 1970-es években még ilyen gőzmozdonyok közlekedtek Szolnok és Vámosgyörk között sze. A Jászság többi települése azonban még mindig vasút nélkül maradt. Ez azért is különös, mert az 1840-es években a debreceni vonalat Pesttől eredetileg nem Szolnok felé akarták hozni, hanem Jászberény érintésével a Jászságon keresztül. Akkor az elképzelésből nem lett semmi! Már majdnem feledésbe merült a jász települések vasútja, amikor valakiben felmerült az ötlet: építsenek lóvasutat Jászberénytől, Jászapátin, Jászkiséren, Jászladányon át Tiszasülyig. A hír hallatára az érintett települések megmozdultak, csakhogy a szervezést végző Jászapáti elérte, a vonal végpontja Ujszásznál legyen, a másik pedig természetesen Jászapátinál. Még azt is elérték, hogy a lóvasút terve örökre feledésbe merüljön. A „jász vasutat” eredetileg Jászalsószentgyörgy mellett akarták elvezetni. A szentgyör- gyi gazdák azonban nem engedték, hogy a földjükön haladjon át a töltés. A jászladányiak viszont örömmel hoztak áldozatot, ezért halad a vasút Ladányon keresztül. Amikor azonban a pályán közlekedő szerelvény megközelítette Alsószentgyörgyöt, a mozdony mindig hosszan füty- tyentett. Erre mondták később: „Ladánynak jutott a füstje, Szentgyörgynek pedig a füty- tye”. A vonalat hivatalosan helyi érdekű vasútnak nevezték, de a köznyelvben ezeket csak „vicinálisnak” emlegették. És miért pont ennek? Nos, a választ az akkori viszonyokban kell keresnünk! A korabeli utak, a vasútvonalakhoz hasonlóan, több csoportra oszlottak. Volt egy részük, amelyek helyi közlekedési érdekeket valósítottak meg, ezért ezeket vicinális utaknak nevezték. így a vasútvonalaknál is átvették a kifejezést. A vonal 1885-ben megnyílt. Jászapátin még fűtőházat is építettek, hogy a gőzmozdonyok közlekedését akadálymentessé tehessék. A jászok nem adták fel, továbbépítették a jász vonalat: 1909-ben már készen állt a pálya Újszásztól egészen Vá- mosgyörkig. A vonalon fekvő Jászárokszálláson azonban fájdalom, nem lett vasúti csomópont. A Jászárokszállás és Vidéke című lap 1909-ben így kesergett ezen: „Vasút! Régi árokszállási öregek, akik a hatvan-miskolci vasútvonalat Vámosgyörk- nek engedtétek át, tekintsetek le csillagokkal kicifrázott hazátokból, s nézzétek, ma már van vasútja Jászárokszállásnak!” A legenda úgy tartotta, hogy a régi árokszállásiak annyira ellene voltak a vasútnak, hogy az első vasútépítőket vasvillával kergették el a határból. Nem valószínű, hogy így történt! A Hatvan-miskolci fővonal irányát egy magasabb politikai erő jelölte ki. A vámosgyörki földbirtokos, Visontai Kovács László ugyanis kedvenc kártyapartnere volt az akkori miniszterelnöknek, Tisza Istvánnak. A vasút eredetileg Gyöngyöst és Egert is érintette volna. Az irányt azután hirtelen megváltoztatták, és Vámosgyörk felé kanyarodtak el a vasútépítők, mondván, itt csak néhány dombot kell átvágni. A két város pedig csak egy-egy szárnyvonalat kapott. A „Jaszi” ma is rendületlenül rója a maga útját! Igaz, a gőzmozdonyok azóta nyugdíjba vonultak, s manapság már csak motorkocsikat fényképezhetnek az erre vetődő turisták. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Pingvin II. Patika (ízisz) (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 25,2 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -169 centiméter, apadó, Szolnoknál -90 centiméter, apadó, a víz 25,1 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 106 centiméter, alig változó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 2 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es és 44-es út egyes szakaszain, illetve Tö- rökszentmiklós, Fegyvernek, Karcag, Kunhegyes, Szolnok, Jászberény, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaörs és Tiszaigar belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDEZETE „A létezés még nem élet.” (Alfred Tennyson költő) Toledóból érkeztek vendégek a városba ÚJSZÁSZ A messzi Spanyolország kellős közepéről, a festői Toledó környékéről érkezett fiatal diákokból álló vendégcsoport nemrég megyénkbe. S ha már itt voltak, lábtoll-labdáztak is egy jót az újszászi tornacsarnokban - adta hírül a város honlapja. A spanyol gyerekek nemrég a szolnoki Szegő László Általános Iskola tanulóit látták vendégül, s most jött el annak az ideje, hogy ők is meglátogassák magyar diáktársaikat. Egy napot vendéglátóikkal együtt Újszászon töltöttek: ellátogattak a Parkerdőbe, de a bográcsozáson, az íjászaton, a röplabdázáson és a kötélhúzáson kívül egy kis időt a tornacsarnokba is betértek, ahol az Újszászi VVSE tehetséges láb- toll-labdázói - Farkas Levente, Farkas Lilla, Galambos László, Kenyeres Krisztián, Kovács Brigitta, Kovács Enikő, Rab Alexander és Sebők Roland - mutatták meg ibériai társaiknak a különleges sportág rejtelmeit. ÚN RECEPT Dinnyeleves csirkecsíkokkal HOZZÁVALÓK 1 db 1 kg-os sárgadinnye, 3 dl főzőtejszín, 1-2 evőkanál citromlé, kristálycukor, 2 szem csillagánizs, 1 evőkanál szeletelt, friss gyömbér, 4 ág korian- derzöld, 30 dkg csirkemellfilé, fél cső piros, erős paprika, só. ELKÉSZÍTÉS A dinnyét elfelezzük, kimagozzuk. A húsából karalábévájóval 12 golyót kivájunk, amit a díszítéshez félreteszünk. A megmaradt gyümölcshúst a héjból kivájjuk, 2 dl tejszínnel és a citromlével turmixoljuk, majd lábosba öntjük. Megkóstoljuk, mert ha a dinnye nem elég édes, kevés cukorral állítjuk helyre a harmóniát. Csillag- ánizzsal, gyömbérrel, korian- derrel fűszerezzük, 10 percig főzzük, majd a fűszereket kiemeljük belőle. A vékony csíkokra vágott csirkemellfiiét és a felkockázott paprika felét beledobjuk. Enyhén sózzuk, és addig főzzük, amíg a csirke megpuhul. Végül a megmaradt tejszínnel felöntjük. Tányérokba elosztjuk a dinnyegolyókat, rámerjük a levest, paprikával, gyömbérrel, csillagánizzsal díszítve tálaljuk. ínyenc falatok kerülnek az asztalra MŰSORAJÁNLÓ információját várjuk! Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelét, 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Ш «* Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJANLO Ismét itt vannak a Szemfényvesztők SZOLNOK CINEMA CITY: A függetlenség napja - Feltámadás (12) 10.10. A függetlenség napja - Feltámadás (12) 3D 14.40, 17.10,19.40. Központi hírszerzés (12) 12.30. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 10.00,12.10, 14.10.16.20.18.30.20.30. Szemfényvesztők 2. (12) 20.00. Szenilis nyomában (6) 11.00, 17.45. Szenilla nyomában (6) 3D 13.15, 15.30. Tarzan legendája (12) 3D 13.30. 18.00, 20.15. Tini Nin- dzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (12) 3D 11.15,15.45. TISZAPART MOZI: Tini Nindzsa Teknőcök 2: Elő az árnyékból (12) 3D 16.00. A messzi észak (6) 16.15. Tarzan legendája (12) 16.30. A szerelem gyerekkel jön (12) 17.45. Szemfényvesztők 2. (12) 18.00. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 18.30. Csontok és skalpok (18) 19.45. Az ember, akit Ovénak hívnak (16) 20.15. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 20.30. FESZTIVÁL KISÚJSZÁLLÁS Július 16-án rendezik meg a halászlé- és halételfőző fesztivált az ERZSÉBET KIRÁLYNÉ LIGETBEN, ahol kulturális és zenei műsorok, bemutatók, kézművesek, egészségfelmérés, gyermekprogramok és kirakodóvásár is lesz. FANTASY SZOLNOK Ma 16 órakor a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR IFJÚSÁGI TERMÉBEN tartja újabb összejövetelét az Én és a fantasykör, melynek témája: Körüljárjuk a zombikat. A résztvevők Darren Sahn: ZOM-B és Marion Isaac: Eleven testek című művéről, valamint a Walking Dead filmsorozatról beszélgetnek. SZÜNIDŐ SZOLNOK Júliusban minden szerdán, így ma is várja a gyerekeket a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR GYERMEKKÖNYVTÁRA, ahol 16 órától 18 óráig barkácsolással és kézműveskedéssel tehetik kreatívabbá a nyári szünidőt. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Újrakezdés- olasz filmsorozat, 65. rész 9.30 Aranykosár 10.30 Sajtóasztal 11.30 Örökségünk 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Megyei tükör 13.30 Különóra 14.00 Híróra benne. Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Szolnoksport 15.30 Liturgia 16.00 Termál-Kincskereső 16.30 Elixir 17.00 Miami Vice - filmsorozat, 5. rész 17.55 Napi mozgás 18.05 Kultúrkorzó 18.30 Aranyidő 19.00 Híróra benne. Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Fórum 21.30 Forgószínpad 22.00 Sajtóasztal 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu nun Ml —— 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu шшшпнн 4.00 Romantikus Party Balázs Palival, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután Czinege Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor Czinege Leventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 21.00 Kapcsolódjunk- Novák Péter kulturális magazinja a fővárosból, majd nonstop zene csütörtök 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!