Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-28 / 124. szám
2016. MÁJUS 28.. SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Szolnoki arak Áruból és érdeklődőből is sok van a szolnoki piacon. A slágertermékek iránt mindig van kereslet. Nincs már hiány a piacon friss, idei áruból, állapítottuk meg szolnoki kőrútunk során. Lehet már kapni hazai cseresznyét, piszkét, földieperből pedig egyenesen dömping van, egyes szabadtéri standoknál több méteres sorban állnak érte. Kovács Berta irottszo@index.hu SZOLNOK - Most mindenkinél rengetegféle áru van, az hátrányosan érinti az eladókat. A vásárlók végigjárják a piacot, hogy a legkedvezőbb áron vásároljanak - véleményezte a helyzetet Gacov Illésné. - A paradicsom most a legkelendőbb. Ezt követi a kovászolni való uborka, ebből két-három kilogrammnyit, bezzeg egy évtizede még sokan tíz kilogrammjával vitték. A borsót se viszik már nagyobb tételben. Úgy három hete árultam először, akkor 1000-1200 forintról indultunk, ami folyamatosan csökkent, most 600 forintért kínáljuk. Eperből pedig most rengeteg van a piacon. Piszkét most csütörtökön hozott először, volt már aki vett belőle, de még nem mutatkozott iránta különösebb érdeklődés. Kapósnak tűnt viszont a gomba, beszélgetésünk idején többen is gombavásárlási céllal állnak meg a standnál. Laskagombát és kétféle méretben csiperkét kínál. Mint mondja, el szokott fogyni. Érdeklődtünk, érezhető-e a forgalmon a vasárnapi nyitva tartás visszaállítása. Gacov Illés- né úgy tapasztalja, hogy nem, aki friss árut keres, az továbbra is a piacra jön. Czakó Sándor hét elején nem, csak csütörtöki, pénteki és szombati napokon viszi piacra a megtermelt zöldfélét. Szerinte egyértelműen észrevehető a visszaesés, pedig mint mondja, mostanában egyébként sem jó a piacosok helyzete. Nála is a paradicsom most a legkeresettebb áruféleség, egyébként nagyon visszafogottan vásárolnak a vevők. Más terméket nem is tud most kiemelni, ami különösebben kelendő volna, pedig széles a választéka. Az eper pedig már lefutóban van. Libor Lászlóné Rákóczifalváról hordja be eladni a kertjében meg- termelteket.- Nekem a sóska és a spenót jött be, meg még a zöldhagyma, de az enyém már lefutóban van - nyüatkozta. - Sóskát, spenótot nagy zacskóban 1000 forintért adom, lehet, hogy kicsit drágább, de nincs rajta a szára. Húsvét előtt hoztam először, akkoriban még kicsi volt, de sokkal jobban vitték. Ő földieperből csak keveset hozott, abból nagy a választék, inkább kisebb-nagyobb fejes salátát kínál vevőinek- Úgy veszem észre, kevesen járnak ki ide, inkább csak nyugdíjasok - vélekedett a külső részen árusító zagyvarékasi Magdolna. - Kevés a pénz, aki korábban egy kilót vett, ma már csak felet. Vannak ugyan hullámok, ha bejön egy busz, sokan leszállÚjburgonya 220-300 Ft/kg 1 Zöldhagyma 80-200 Ft/kg [Uborka 300-350 Ft/kg Paradicsom 450-550 Ft/kg Tv paprika 400-800 Ft/kg Sóska, spenót kisebb zacskó 300-400 Ft, nagy zacskó 700-1000 Ft Piszke Zöldborsó 600-750 Ft/kg 450-600 Ft/kg Forrás: Uj Néplapjyüjtés Nem akartak beszélni róla Balogh Zoltánná már a hétvégi bevásárlását intézte, amikor szóba elegyedtünk.- Zöldséget, karalábét, hagymát, újkrumplit vettem, most még egy kis cseresznyét szeretnék, idén először kóstolom- vallotta, azt is elmondva, egyes napokon kevés árus pakol ki, így nem mindegy, mikor jön a piacra, szombaton érdemes leginkább. A cseresznyeárusokat is meg akartuk kérdezni, hogy fogy a kínálatuk. Ám érdekesképp egyik általunk megszólított sem szeretett volna erről mesélni. nak itt és végignézik a kínálatot, de nem biztos, hogy vásárolnak is valamit. Sokan ki is mondják, hogy csak szétnézni jöttek. Egy csomó retket például tíz éve is 80-100 forintért kínáltunk a piacon és most is annyi, de az előállítási költsége már nem ugyanaz. Az lenne a jó, ha minél többen a piacon vásárolnának a termelőktől! Ez friss áru, délután, este leszedjük, másnap reggel kihozzuk. A borsót most is nézegették a járókelők, volt, aki meg is tapogatta az egyébként kimondottan szép csöveket, aztán ment tovább. Magdolna múlt pénteken hozott belőle először, akkor drágább, de kapósabb volt.- A zöldhagyma minden évben bejön, azt szeretik, el szokott fogyni. Az epret annyira nem vitték még, majd a gyermeknapra. A mienkből idén sok le is fagyott. De nálam nem megy kárba, feldolgozom dzsemnek. De van szörpöm is, azt is nagyon szeretik. Aki kóstolta, máskor is tőlem viszi, mivel ízesebb a boltinál. A befőttet is viszik egy-egy üveggel. A vasárnapi nyitva tartás Magdolna szerint se érezhető meg a piacon, vevőik továbbra is itt vásárolnak. Nagyobb öröme nem lehet unokái boldogságánál. I lonka néni nagyon örült a nyereményének. Azt mondta, még soha nem pártolt mellé a szerencse, pedig lassan már nyolcvanéves. Hiába lottózott, totózott évtizedeken keresztül, nem nyert. Pedig de jól jött volna az utóbbi időben egy kis kézzelfogható, csörgő szerencse! Csak pár száz forintocska, néhány ezres. Ez a mostani nyeremény se nagy összeg, mégis annyit jelent Ilonka néninek, mint másnak sok száz ezer forint. Az idős asszony kinyitja csöppnyi fagyasztója ajtaját, nézzünk bele. Az alsó fakk műanyag dobozokkal teli. Főtt ételek vannak benne, melyeket a lánya hoz neki alkalomadtán a munkahelyéről, legalább erre ne kelljen költenie. „Ebédeljen ám mindig, Mama!” - figyelmezteti állandóan, de Ilonka néni beosztó, azt mondja, elég neki hetente háromszor levest ennie, húst meg csak ünnepekkor. Mert a kevéske nyugdíj másra kell, nem a húsra: villanyra, vízre meg gázra. Pár hónapja fát is kellett vennie a kályhába, meg a telefonja kártyáját is nemrégen töltötte fel, hogy tudjon az unokákkal beszélni. Mert ritkán látja ám őket, hiányoznak is nagyon... Ha néha meglátogatják őt, nagy a boldogság! Szinte felfalja őket a szemével ilyenkor, issza minden szavukat. És persze mindig beledug a zsebükbe két-háromezer forintot, csoda vinné el, majd lesz vele valahogy. Legfeljebb csak kétszer eszik főtt ételt a héten. Es hogy a nyereményt mire költi? Gyereknap lesz, persze, hogy az unokák ajándékára! Mert egy nagymamának annál nagyobb öröme nem is lehet, mint unokái szemének boldog csillogását látni... Neki ilyenkor még a pirítós kenyér is jólesik, jobban, mint a csirkepörkölt. Tíz házat törtek fel egyetlen este KARCAG Két üdülőövezetben is lecsapott az a betörő páros, akik kedden éjjel tíz hétvégi házat is feltörtek. A Komiszkertben, illetve a Rokkantkertben élők csak másnap észlelték az eseteket. A bejelentés után a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, ekkor derült ki, hogy további tíz házba is betörtek a két területen. A nyomozók a beszerzett adatok alapján, illetve a személyismeretnek köszönhetően még aznap éjjel azaonosították a két elkövetőt, akik feltételezhetően összefüggésbe hozhatóak az elkövetett betörésekkel. A két férfira egy közeli csalitosban találtak rá, akik éppen egy taligával akarták eltolni az éjszaka ellopott kerti szerszámokat, létrát, fűnyírót és búvár szivattyút, amelyeket még előző este rejtettek el. Gyanúsítottként hallgatták ki a két helyi férfit, akik ellen lopás vétség miatt indították meg az eljárást. E. Cs. Sokaktól érkezett felajánlás HSZASÜLY Rengeteg felajánlás érkezett magánszemélyektől, az önkormányzattól, képviselőktől és a helyi üzletektől is a könyvtár május 28-i gyermeknapi rendezvénye kapcsán. Balaton Mária könyvtárvezető elmondta, a támogatásokból játékokat, labdákat, írószereket, édességet vásárolnak az ifjú korosztálynak, a gyerekeket pedig szeretnék „megdolgoztatni” az ajándékokért, így a felajánlásokból beszerzett játékszereket és nyalánkságokat a gyereknap vetélkedőin érdemelhetik ki. A rendezvényen természetesen a korábbi adományokból beszerzett trambulin is a gyerekek rendelkezésére áll. К. B. Megtörtént az első szúnyogirtás MARTFŰ Elkezdődött a városban is a szúnyoggyérítés. A legutóbbi légi kémiai védekezés pénteken történt, napnyugta előtt közvetlenül. Dr. Papp Antal polgármester elmondta, a szúnyogirtás kistérségi szinten szervezett, melyben több mint tíz, nem csak közvetlenül Tisza melletti települések vesznek részt. A gyérítésre egy központi alapot hoztak létre, azaz az irtást az állam fizeti. Ebbe három-négy gyérítés fér bele. Amennyiben egy-egy településnek több kémiai védekezésre van szüksége, azt már maga rendezi. A polgármestertől megtudtuk, Martfűnek tavaly elegendő volt az eredetileg tervezett gyérítés-szám, de 2014-ben például olyan elhúzódó, meleg és csapadékos volt a nyár, hogy még szeptemberre is kellett szúnyogirtást betervezni. Egy-egy akció költsége egyébként megközelítően egymillió forint. A felhasznált vegyszer kizárólag a csípőszúnyog lárvákat pusztítja el, a környezetre nincs káros hatással. A légi irtás során felhasznált készítmény a Coratrin, amely a kijuttatott formájában kizárólag rovarokra káros, melegvérű állatokra, emberre nem, de a mé- hekre veszélyes - tette hozzá dr. Papp Antal. J. Zs. Tíz éve szervezik meg az egészségnevelési vetélkedősorozatot Lezárult a versenyprogram SZOLNOK Negyvenhárom csapat 172 diákja mérte össze tudását pénteken a Városi Korosztályos Egészségnevelési Versenyprogram záró rendezvényén, melynek a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. A Szolnoki Iskolavédőnők Egyesülete 2006 óta szervezi meg vetélkedősorozatát a város önkormányzatának felkérésére. Idén áprilisban 12 általános iskola felsős tanulói évfolyamonként négyfős csapatokban mérkőztek meg az iskolai fordulókon, a kor- osztályos győztesek pedig a tegnapi döntőn küzdöttek meg a dobogós helyezetteknek járó serleA tegnapi esemény egyik programjaként különféle termésekből készítettek képeket. A szükséges alapanyagokat nagyszülők biztosították a vetélkedő résztvevőinek. gért. A programhoz idén is csatlakoztak nagyszülők, akik hüvelyes növények terméseit biztosították az egyik versenyfeladathoz, ahol a termésekből kellett képeket készíteni. Emellett képillusztrációval kísért verses pályaműveket is írtak, a vetélkedőn pedig különböző állomásokon adtak számot ügyességükről és tudásukról, a kihívást fogyatékkal élők is segítették. A díjkiosztó előtt pedig gyermeknapi meglepetésként az Eszter-lánc mesezenekar adott élő koncertet, majd különleges produkcióként jeltolmács vezényletével a gyerekek együtt jelelték el a Szappanos és Tavaszi szél vizet áraszt című dalokat. K. B.