Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-28 / 124. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 28., SZOMBAT Régészet napja a múzeumban SZOLNOK A Damjanich János Múzeum most rendezi a 2016-os évi régészet napját. A kétnapos programon tegnap a gyermekeket mesemondás várta, a felnőtteket pedig tudományos konferenciára hívták. A maiTiapon többek között kiállítás, hagyományőrző bemutató, biciklitúra; várlátogatás várja az érdeklődőket. Hatmillió forintot kap a program SZOLNOK A szolnoki közgyűlés májusi soros ülésén a képviselő-testület megszavazta, hogy a Szolnok Város Jövője Közalapítványon keresztül a Szolnok Hazavár Program mintegy 6 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül a 2016-os költségvetés terhére. A program célja a szolnoki fiatalok helybentartá- sa, illetve a felsőfokú tanulmányaikat máshol befejezők megyeszékhelyre történő „visszatelepítése”. M. G. Kutyát mentettek az egyenruhások JÁSZKISÉR Egy szomszéd észlelete, hogy a közeli portáról ku- tyavonyítás hallatszódik, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások egy kút- aknában egy nagytestű ebet találtak, amelyet a bejelentő segítségével sikerült kiemelniük. A kutya ezután elszaladt, így értesítették az esetről a helyi állatorvost. E. Cs. Veterán járművek túráznak útjainkon JÁSZKUNSÁG Nyolcadik alkalommal indul útjára a Kö- zép-Tisza-Vidéki Veterán Jármű Találkozó és Kastélytúra. Közel félszáz koros autó, valamint motor fog részt venni a május 27-én, 28-án és 29-én megrendezendő eseményen. A térségünkben zajló programok a vasárnap 9 órakor, a Tiszai hajósok terére történő felvonulással érnek véget, ott lehet az oldsmobilokat megtekinteni 13 óráig. M. G. Sok államvizsgára készülő keresi már leendő munkahelyét HÍREK Ahol a pályakezdőket várják A diploma megszerzésére szerencsés esetben már csak egy hónapot kell várniuk az érintetteknek. A siker íze mellé azonban kihívás is jár, hogy mielőbb el tudjanak helyezkedni a .pályakezdő fiatalok. Van, aki már most elkezdte felmérni a lehetőségeket. De milyenek a tapasztalatok? Molnár G. Attila attila.mDlnar.g@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Bízom a jó önéletrajzban - mondja Balogh Boglárka, aki a Szegedi Egyetemen végez bölcsészként, végzettsége szerint elhelyezkedhetne tanárként, de a kommunikáció világában is. - Mivel a családom itt él Szolnokon, egyelőre legszívesebben én is itt vállalnék munkát, de persze más nagyváros és Budapest is szóba jöhet, ha helyben nem lesz megfelelő állás. Ezekben a napokban az államvizsgára készülök, de jártam már néhány munkahelyen, ahol otthagytam az önéletrajzomat. Nem szoktam előzetesen tájékozódni, hogy van-e az adott helyen betöltendő állás, erre most nincs időm. Boglárka elmondja, a legtöbb helyen nem biztatják sok jóval, akad, ahol azonnal kerek-perec megmondják, hogy nincs semmilyen munkalehetőség egy pályakezdőnek. Máshol nem utasítják el, legalábbis nem ott, azonnal. Elhangzik egy ígéret, hogy átgondolják a dolgot, s szólnak, ha aktuális a dolog.- Eddig még sehonnét sem kaptam visszajelzést - ösz- szegzi a legutóbbi néhány hét tapasztalatait Bogi. Az elmúlt esztendők adatai alapján a fiataloknak nem árt időben elkezdeni a tájékozódást a munkaerőpiacon. A KSH adatai szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legutóbbi években az adott esztendő végén mért adatok szerint 2012 óta folyamatosan mérséklődött a 25 év alatti, bejelentett álláskeresők száma, 2014-ben pedig már jóval négyezer alá került a számuk. Nyár közepén azonban mindig többen vannak, a frissen érettségizett, diplomázott fiatalok megjelenése miatt. S hogy ezen maguk az érintettek tudnak-e változtatni? Az elég sok mindentől függ. Ezt már a szolnoki gyökerekkel rendelkező Kovács Eszter karriertervező mondja, aki elmondása szerint jelenlegi munkahelyén sok érintett fiatallal beszéli át ezt a témát. Egyszerre sajnálom és irigylem a mai fiatalokat - mondja. - Egyfelől nehéz dolguk van, mert meg kell élniük, hogy az elképzeléseik és a valóság között olykor igencsak mély szakadék tátong. Ugyanakkor a jelenlegi fiatal generációknak sokkal nagyobbak a lehetőségeik, mint az évtizedekkel korábban a munkaerőpiacra kilépő diákoknak. Eszter azt is megosztja velünk, nagyon hasznosnak tartja, ha a pályakezdők minél előbb elkezdik a munka- keresést.- Ez egyrészt eltökéltséget mutat, ami jó üzenet a munkaadók többségének. Másfelől pedig az egyént is ideje korán felruházza olyan tapasztalatokkal, amelyek a későbbiekben jól jöhetnek. Megtanulja feldolgozni, milyen az elutasítás, vagy melyek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy lehet keresnivalója az adott helyen. Meglátása szerint egyébként akkor kínálkozik legnagyobb esély a sikerre, ha egy adott helyen már a diákévek alatt megfordul a fiatal, így ha végzett, már ismerősökkel kell tárgyalni az esetleges folytatásról. KOMMENTÁR NEHÉZ tanácsot adni a pályakezdőknek, hová adják be a jelentkezésüket. Elvileg minden olyan lehetőséget érdemes megpróbálni, ami felkelti az érdeklődésüket. A munkaadók egy részének pedig érdemes átgondolni, csakugyan komolyan gondolják-e azt a gyakran hallható elvárást, hogy pályakezdőt keresnek, de azért jó lenne pár év tapasztalat is. A kettő együtt szinte biztosan nem megy. Ha mindkét fél engedni tud valameny- nyit az igényeiből, elvárásaiból, abból jó dolgok is kisülhetnek. Az élet sok területén bebizonyosodott már, hogy a kompromisszum nem az elveink feladása, hanem a még mindenkinek elfogadható lehetőségek felkutatása. Eltökéltséget mutat, ami jó üzenet a munkáltatóknak.WWpw* SZOLNOK Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tegnap nyitottak meg a Tűzről pat tant című, a tűzoltók munkáját megjelenítő alkotói pályázat legjobb munkáiból nyílt kiállítást. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz 265 alkotás érkezett, a legjobbakat Pogány Gábor Benő szobrászművész választotta ki, ezeket tekinthetik meg az érdeklődők a kulturális központ első emeleti kiállítóhelyén. Az ápolók napját ünnepelték SZOLNOK Immár 16. alkalommal rendezték meg megyénkben az ápolók nemzetközi napját. A megye különböző kórházainak betegágyai mellett dolgozók közösen ünnepeltek tegnap a megyeházán, Florence Nightingale-re, az ápolóképzés kiemelkedő alakjára emlékezve. A konferencián előadások hangzottak el többek között a népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentőségéről, a napjainkban érvényben lévő gyakorlati képzésről, az egészség- fejlesztés fontosságáról, illetve szakmai díjak átadására is sor került. Ünnepi műsort a karcagi Kátai Gábor Kórház dolgozói adtak. Sz. Zs. JÁSZBERÉNY Gróf Apponyi Albert születésének 170. évfordulója alkalmából tartottak emlékünnepséget Jászberényben tegnap. Az eseménysor részeként a várost ötvenkét esztendőn át, 1881-től 1933-ig az országgyűlésben képviselő, nagyformátumú politikus szobránál helyeztek el koszorúkat a rendezvény résztvevői. B. Cs. Falumegújítási díjat kapott Szajol SZAJOL Csütörtökön még a rettenetes jégeső és a szélvihar okozta kárelhárítási munkákat irányította Szöllősi József polgár- mester, pénteken pedig már a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskára utazott, még pedig azért, hogy átvegye a belügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter által kiírt Magyarországi Falumegújítási Díj - 2015. egyik dicsérő oklevelét, amit a falumegűjításban tett különleges teljesítményért kapott a település. Szöllősi József lapunknak elmondta, hogy 10 év eredményét ismerték el ezzel az oklevéllel, amit intézményi, civil téren értek el. A polgármester ezt követően ma részt vesz a Humanitárius települések találkozóján Mezőkovácsházán. Mint ismert, Szajol első ízben nyerte el az országban a Vörös- kereszt díját 2008,2009-ben és 2010-ben ezt a díjat, így ők tehették ki először ezt a megtisztelő címet a településjelző tábla mellé. Ők szervezték meg először az országban a Humanitárius települések találkozóját is, ezt követte a többi, amelyen mindig tiszteletbeli meghívottként vesz részt a település. Majd tovább folytatódik a kárelhárítási irányítás a közterületeken és a portákon, ami a polgármester szerint akár a jövő héten még eltarthat. T. A.