Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-19 / 116. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK A helymegváltásból remélnek pénzt Abonyban Oda a fizetős parkolás Ez a környék is fizetős övezetté vált volna, ha a képviselők megszavazták volna az erről szóló rendeletet legöregebb könyv TÖRTEI Az ötvenes évekből származik a Déryné Műve­lődési Központ és Könyvtár legrégebbi kötete. Mihály Kitti (képünkön) könyvtá­ros meg is mutatta lapunk­nak a legöregebb kiad­ványt, mely 1957-ből szár­mazik. Arany János Toldi­ja mai napig jó állapotban van, azt kölcsönözni is le­het. Taroltak a matekos abonyiak ABONY Két negyedikes, négyfős abonyi csapat is szerepelt a nyíregyházi Ma­tekguru csapatverseny dön­tőjében. A Somogyi Imre Ál­talános Iskola diákjai közül a Furfangos fejtörők nevű lánycsapat a tizenkettedik helyet szerezte meg. A Ra­vasz Matekosok csapat pe­dig az első helyet szerez- , te meg. Felkészítő tanítójuk Feke Miklósné és Pál-Sza- bó Andrea volt. Év végén adják át a parkot ABONY Csak jövő év janu­ár 3-ával szűnik meg közös megegyezéssel a bérleti szerződés az önkormányzat és a vadasparkot eddig üze­meltető Tóth Tibor között. December 31-ig Tóth Tibor­nak minden épületet el kell bontania, tereprendezési munkákat kell elvégeznie, valamint a fahiányos terü­leteken fásítania is szüksé­ges lesz. A kiépített belső utak megmaradnak, csak­úgy, mint a kerítés. Az utak kátyúzását viszont a bér­lőnek saját anyagból kell megoldania. Hogy a jövő­ben mire használják a volt vadasparkterületét, illetve kinek adják ki hasznosítás­ra, azt egyelőre nem tud­ni. Ismeretes, a park utol­só állatát, Buborék vízilovat két hónapja szállították el Csehországba. Mégsem vezetik be a fizetős parkolást Abonyban - így döntött május elején a kép­viselő-testület. A nemmel szavazók szerint nem biztos, hogy hozott volna annyi be­vételt a parkolási díj, mint amennyit reméltek tőle. Joó Zsuzsa zsuzsanna.]oo@mediaworks.hu ABONY Továbbra sem kell fi­zetni a parkolásért - így dön­tött az abonyi képviselő-testü­let, mely két fordulóban tár­gyalta a fizető parkolási rend­szer bevezetéséhez szükséges döntéseket. A május 3-i ülé­sen azonban a már előkészí­tett döntéseket elutasította, a tárgyban rendeletet nem al­kotott.- Öt igen, öt nem és két tar­tózkodás mellett végül nem lett semmi a fizetős parkolás bevezetéséből - mondja a vá­ros jegyzője. - Korábban már három ízben is foglalkozott a testület a parkolási díj beve­zetésének kérdésével. Részle­tes hatástanulmány készült, és a megalapozó számítá­sok azt jelezték, hogy negy­venszázalékos kihasználtság mellett egy év alatt megtérül­tek volna a rendszer elindítá­sával kapcsolatos költségek - magyarázza. A képviselő-testület janu­ár 28-i ülésén döntött a város gazdálkodását érintő straté­giai kérdésekről, ebben meg­jelölte azokat az intézkedé­si területeket, amelyeken a város bevételeit növelni, ki­adásait csökkenteni kívánja. A fizető parkolás bevezetésé­nek terve is szerepelt a meg­teendő intézkedések között. Az utolsó pillanatban még­is elmeszelték a rendelet meg­alkotását.- A fizetős parkolás nem egyértelműen a város bevé­telének emeléséről szólt vol­na, hanem a központ parko­lási helyzetének rendezésé­ről. Ami finoman szólva nem rózsás - teszi hozzá a jegyző, aki szerint a lakosok csak ad­dig örülnek a továbbra is in­gyenes parkolásnak, amíg nem próbálnak szerda vagy péntek délelőtt ügyet intéz­ni például az Okmányhivatal­ban. Ezeken az ügyfélfogadá­si napokon ugyanis kihívás parkolóhelyet találni... Újabb parkolóhelyek létesítésére te­hát nagy szükség lenne, me­lyet elsősorban a parkolásból származó bevételekből lehe­tett volna kiépíteni. Öt képviselő szerint azon­ban szükségtelen tovább ter­helni anyagilag a lakosokat. Ők úgy nyilatkoztak, koráb­ban sem támogatták a fi­zető parkolás bevezetését, mert nem látták a hatásta­nulmányok számait elemez­ve, hogy az valóban nyeresé­get hozna. A belváros parkolási gond­jainak megoldását célzó in­tézkedéseknek csupán egyik eleme - lett volna - a fizetős parkolás bevezetése. Továb­bi két intézkedés azonban zöld utat kapott: a képviselők megalkották a gépjármű el­helyezési kötelezettség pénz­beli megváltásáról, a parko­ló alap képzéséről és felhasz­nálásáról szóló önkormány­zati rendelet, amely a vállal­kozásokat terhelő parkoló lé­tesítési kötelezettség önkor­mányzat általi átvállalásá­nak szabályait rögzíti, vala­mint döntés született a Vasút utca 1. szám alatti telken, il­letve a piac területén történő parkolókialakítás terveinek elkészítéséről. Egész nyáron tilos égetni a szabadban ABONY Módosultak az égetés­re vonatkozó szabályok a város­ban, szigorú helyi rendelet lépett életbe. Ennek értelmében május 16-tól egészen szeptember 14-ig tilos az égetés nyílt téren. Erről a város képviselőtestülete döntött nemrégen. A környezetvédelem­ről szóló rendelet szerint avar- és kerti hulladék megsemmisíté­se elsősorban komposztálással történhet. Égetés csak legvégső esetben lehetséges, azaz, ha ví­rusos-, gombás- vagy baktériu­mos fertőzés lépett fel. Ezen hul­ladékok égetése is csak megfele­lően kialakított helyen, szeptem­bertől májusig történhet, megfe­lelő légköri viszonyok esetén és csak keddi és pénteki napokon 8-tól 18-ig, illetve szombaton 14 és 18 óra között. Külterületen to­vábbra is tilos az égetés, kivéve a hatóság engedélyével. A jogsér­tőkkel szemben súlyos pénzbír­ság is kiszabható. J. ZS. Befejeződött a szennyvíz- beruházás ÚJSZILVÁS-TÁPIÓSÁG Rendben befejeződött a térség 20 telepü­lését érintő szennyvízberuhá­zás. A hosszú előkészítési idő­szak után 2013-ban megindult kivitelezési munkálatok 2015 őszére befejeződtek. Ennek során csaknem 800 kilométer csatornahálózat ké­szült el, valamint egy központi komposztáló telep Nagykátán, de megépült négy új szenny­víztisztító telep is. A nagyká- tai szennyvíztisztító telep 800 köbméteres korábbi kapacitása megduplázásra került. Ezzel a térségben, (így Újszilváson is) napi szinten közel 10.000 köb­méter szennyvíz tisztul meg és kerül ellenőrzött körülmények között a befogadókba. A bruttó negyvenmilliárd forintot meghaladó beruhá­záshoz a Tápiómenti Terület- fejlesztési Társuláson keresz­tül a települések nettó hu- szonkilencmilliárd forintot meghaladó támogatást kaptak az államtól és az Európai Uni­ótól. A rendszert a tulajdonos önkormányzatok idén márci­usban adták át üzemeltetésre a Tiszamenti Regionális Víz­művek Zrt. részére. J. ZS. Jobban át kellett volna gondolni A fizető parkolási rendszer be­vezetésére az idei költségve­tésben 7 millió forint lett be­tervezve. A kalkuláció szerint az induláshoz 4 millió forin­tot kell befektetnie az önkor­mányzatnak. 39 darab par­kolóhellyel és 200 Ft-os par­kolójeggyel számolva ebben az évben 3,6 millió forint be­vételt, 2017-re 7 milliós be­vételt terveznek, csaknem 5 millió forintos kiadás (üze­meltetési költség) mellett. A környékbeli intézmények 64 fő számára kértek parkoló­díj mentességet. A tervet el­lenzők egyebek között felve­tették, hogy a kalkuláció nem tér ki arra. hogy a kedvez­ményezettek ingyenes vagy kedvezményes parkolásával mennyi bevétel várható. Rá­adásul a parkolóörök bérét és a pótdíjak beszedésének módját kifelejtették a számí­tásokból. Gazdaságilag tehát (egyelőre) indokolatlan a fize­tés bevezetése ilyen kis szá­mú parkolóhely mellett. A közös román-magyar megemlékezés a körösszegi várnál volt május elején Emléktáblát kapott a „gyilkos” Törtei TÖRTEL-KÖRÖSSZEG Kirándu­lást szervezett május elején a Törteli Falumúzeum Baráti Kör Egyesület a romániai Kör­összegre abból a célból, hogy a körösszegi vár lakótornyára elhelyezzék a Törtei kun nem­zetségfő és IV. (Kun) László ki­rály emlékére állított emléktáb­lájukat. A tábla fekete gránitból készült. A körösnagyharsányi- akkal (akik az összekötők vol­tak Törtei és Körösszeg között) az ártándi határállomáson ta­lálkoztak a törteliek, onnan együtt mentek a várhoz. Dr. Er­dei László, az egyesület elnöke elmondta, tizenheten utaztak Romániába a községből, többek között az önkormányzat képvi­A törteli delegációt a helyiek kis csoportja fogadta selője, Czeróczki Ferencné is. A delegációt az ottani ortodox pópa és számos iskolás fogadta a vár oldalánál, ahol ünnepi be­szédek, közös énekek csendül­tek fel. Az elnök hangsúlyozta, a mostani táblaavatásnak volt előzménye: tavaly augusztus­ban már jártak kint a törteliek, akik a juhászfesztiválra hívták meg a kintieket. Idén újra ellá­togatnak a körösszegiek Törtei­re, ugyancsak a juhászfeszti­válra, júliusban. A körösszegi vár a falutól északnyugatra fekszik, köz­vetlenül a román-magyar ha­tár mentén. Területének na­gyobb része a román oldalon található, a vár árkának egy ré­sze (az északi sarok) azonban a magyar oldalon. Első alkalom­mal való említésekor, 1289-ben Borsa-Веке birtokában volt. Egy évvel később IV. (Kun) Lászlót a vár falainál gyilkol­ta meg Törtei nemzetségfő és két másik társa. 1317-től kirá­lyi várként működött egészen 1390-ig, amikor Luxemburgi Zsigmond király Losonci Ist­vánnak adományozta. A csa­lád kihalása után, 1396-ban a Csáki család birtokába került. Az épületet Bocskai István haj­dúcsapatai pusztították el 1604 és 1606 között. Egy 1635-ös ur­bárium már elhagyatottnak írja le, ezt követően vált fokozatosan rommá. J. ZS. Dupla annyi paprikát termelnek ÚJSZILVÁS Sokféle mezőgazda- sági tevékenységbe fogott idén a település. Míg tavaly kamillát és kendert termesztettek, addig idén napraforgót, kukoricát és zabot. Mindezek mellett kony­hakerti zöldségeket is, például fűszerpaprikát, méghozzá a ta­valyihoz képest dupla mennyi­ségben. Nemrégiben vásároltak egy hétszer negyven méteres fó­liasátrat is, egyelőre itt növek­szik a paradicsom, uborka és a már említett paprika, a növénye­ket a múlt héten palántázták. A zöldségféléket csepegtetőrend­szer segítségével locsolják. Új­szilvásnak összesen 4-5 hektár földje van a község több részén, ezeken gazdálkodnak. J. ZS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom