Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-19 / 116. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD у 2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Az alapjövedelem eszköz egy jobb társadalomhoz Létpénz itt a tét Pénzügyi kiigazítást ajánl az EB a kormánynak BRÜSSZEL/BUDAPEST Az uniós tagállamoknak közzétett gaz­daságpolitikai ajánlásában az Európai Bizottság (EB) első' he­lyen azt javasolja Magyaror­szágnak, hajtson végre fiskális kiigazítást, az idén a GDP 0,3, jövőre 0,6 százalékának meg­felelő mértékben. Javasolták a szektorális adók további csök­kentését, hatékonyabb korrup­cióellenes fellépést is. Segíteni kell a közmunkások visszaté­rését a munkaerőpiacra, növel­ni a hátrányos helyzetűek, fő­ként a romák részvételét az ok­tatásban. Szükségesnek tart­ják az adóék szűkítését az ala­csony jövedelműeknél. A nemzetgazdasági tárca reagálásában megjegyzi: a Bizottság által említett célok többsége a magyar kormányé­val megegyezik. Az ajánlások kiegyensúlyozottabbak, mint korábban, jobban tükrözik a Bizottsággal folytatott szak­mai párbeszéd eredményeit. MW Elkezdik az idomeni tábor kiürítését SZÓFIA „Európát teljesen felké­születlenül érte történelmének legsúlyosabb kihívása, a mig- ránsválság, és ez azzal járt, hogy növekedett a terrorfenye­getettség, jelentősen romlott a közbiztonság” - hangsúlyozta Szijjártó Péter az Európa Tanács szófiai ülése után. A külügymi­niszter szerint Európának visz- sza kell szereznie azt a képessé­gét, hogy megvédje a saját hatá­rait. IDOMENI Elkezdik a görög­macedón határnál fekvő ido­meni migránstábor kiürítését a hatóságok; a hét végéig mind a 10 500 embert Görögország új­onnan épült befogadóállomásai­ra viszik. A hatóságok zavargá­soktól tartanak. A média szerint hálóhely helyett bordélyháznak használják az egyik vasúti ko­csit a tábor lakói, a migránsok között a drogfutárok és az em­bercsempészek is megjelentek, a rendőrség már be sem teszi a lábát a „gettóba”, csak kívülről biztosítja azt. MTI/MW A baloldal társadalmi vitára bocsátaná, a jobboldal elve­ti a feltétel nélküli alapjövede­lem (létpénz) bevezetésének ötletét, mert az ország eladó­sodásához vezet. Ferge Zsu­zsa szociológusprofesszor la­punknak viszont azt hangsú­lyozta, bevezetése nemhogy eladósodáshoz vezetne, ha­nem segítené a pozitív gazda­sági folyamatokat. Minderről nemzetközi konferenciát tar­tottak Budapesten. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu BUDAPEST „Az alapjövedelem bevezetése nem cél, hanem esz­köz egy jobb társadalom eléré­séhez” - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője tegnap Budapesten, egy nem­zetközi konferencián. A brüsz- szeli Európai Progresszív Ta­nulmányok Központja és a Tán­csics Mihály Alapítvány által Az alapjövedelem a jövő szociál­politikája? címmel megrende­zett tanácskozás megnyitó be­szédében Tóbiás kiemelte: mi­nél szélesebb körben kell dis­kurzust folytatni az alapjövede­lemről. A politikus szerint a lét­pénz nem a túlélést, hanem ép­pen ellenkezőleg, a kitörést je­lenti. „A baloldal a társadalmi struktúra, a társadalmi modell megváltoztatására akar kísérle­tet tenni” - tette hozzá. A konferencián elhangzott az is, hogy az alapjövedelem nö­velné a belső fogyasztást, ösztö­nözné a gyermekvállalást, visz- szaszorítaná a szegénységet, csökkentené a megélhetési bű­nözést. A Fidesz még szerdán köz­leményben reagált az elhang­zottakra, amely szerint „a szocialisták munka nélkül ingyenpénzt osztogatnának bárkinek a magyar adófize­tők pénzéből, amelynek a vé­ge megszorítás, eladósodás és adóemelés lenne”. Ferge Zsuzsa szociológus, aki részt vett abban a munka- csoportban, amely a létpénz ha­zai bevezetésének forgatóköny­vét kidolgozta, arra a felvetés­re, hogy az alapjövedelem be­vezetése eladósodáshoz vezet­ne, lapunknak elmondta, az ed­digi tapasztalatok alapján kide­rült, hogy a bevezetése éppen hogy segíti a gazdaságot. „Indi­ában többévnyi feldolgozott ta­pasztalat áll rendelkezésünk­re a témában, amelyek alap­ján elmondható, hogy abszolút pozitív hatása van a társadal­mi alapjövedelemnek mind az egyénekre, mind a közösségre, mind a gazdasági folyamatok­ra - magyarázta a szociológus. - A társadalmi alapjövedelem egy lehetséges megoldás a ma és főleg a holnap problémái­ra. Nem látjuk a jövőt, de úgy tűnik, a megélhetést biztosí­tó munkákból egyre kevesebb van, és a társadalmak nagy ré­sze nem igazán tud mit kezdeni azokkal a szegényekkel, akik­nek nincs munkájuk. Magyar- ország erre ékes példa” - hang­súlyozta Ferge, aki szerint a sze­gények nagyon drága kiváloga­tása helyett a társadalmi alap- jövedelem olcsóbb és kevesebb adminisztrációval járó megol­dás. „Ha megvan rá a politikai akarat, megfelelő költségveté­si átrendezésekkel megoldható a finanszírozás is. Fontos per­sze, hogy mellette fönn kell tar­tani a ma is ingyenesen hozzá­férhető közszolgáltatásokat, fő­leg az ingyenes egészségügyet és ingyenes oktatási rendszert” - tette hozzá lapunknak a szo­ciológus. Tudta-e? Az alapjövedelem alanyi jogon járna, sem rászorultsághoz, sem munkavégzéshez nincs kötve, kiváltja az összes szo­ciális juttatást, amelyet ma a munka megadóztatásából fi­nanszíroznak. Születéstől a ha­lálig mindenki megkapná, és olyan összegű, hogy biztosítja az étkezés, lakhatás, ruházko­dás alapszintű költségét. HÍREK A benzin és a dízel 9 forinttal drágul BUDAPEST Péntektől eme­li bruttó 9-9 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literen­kénti nagykereskedelmi árát a Mól. A benzin átlagára 340- 341 forintra, a gázolajé 335- 336 forintra nő. MW Simicska oszlopai maradhatnak BUDAPEST Jogerősen is a Si­micska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátcégnek, a Ma- hir Cityposternek adott igazat a Fővárosi Önkormányzattal szemben az ítélőtábla tegnap, helyben hagyva a januári első­fokú ítéletet. Ebben a fővárost eltiltották a hirdetőoszlopok elbontásától. Egyúttal kötelez­ték arra, hogy biztosítsa a cég­nek a közterület használatát. A jogerős végzés ugyanakkor azt nem dönti el, hogy jogsze­rű volt-e a főváros részéről a Mahir-cég szerződésének egy­oldalú felbontása. MW Ügyészség előtt az MNB alapítványai BUDAPEST A Fővárosi Fő­ügyészségtörvényességi el­lenőrzési eljárást kezdett a Magyar Nemzeti Bank hat ala­pítványával szemben, amiért a közpénzből létrehozott szerve­zetek nem írtak ki közbeszer­zéseket a megrendeléseikre - adta hírül az Index. Tóth Ber­talan MSZP-s képviselő kez­deményezte a vizsgálatot még április 27-én. Ibolya Tibor fővá­rosi főügyész tegnap tájékoz­tatta a képviselőt arról, elren­delte a vizsgálatot, és le fog­ják folytatni az eljárást. A na­pokban az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatti keresetét eluta­sította az ügyészség. MW Sérült kurdok a Honvédkórházban BUDAPEST Rehabilitációs ellá­tást kapnak a budapesti Hon­védkórházban lévő kurd kato­nák - közölte Tamás Róbert orvos ezredes megbízott or­vosigazgató. Május 12-én ér­keztek a pesmergák harctéri sérülésekkel, de az életveszé­lyen mértül vannak. Még4-5 hetes kezelésre szorulnak. Fel­idézte: a Honvédkórház fennál­lása óta részt vett külföldi sé­rült katonák gyógyításában. Ahogy februárban, most is négy sérült katonát és egy tol­mácsot fogadott a kórház. MTI A svájciak szavaznak, a finnek kísérleteznek A svájciak június 5-én szavaz­hatnak arról, akarják-e az alap- jövedelem bevezetését. A kez­deményezés szerint a felnőt­tek fejenként havi 2500 fran­kot (712 500 forint), a gyerme­kek 625 frankot (178 000 fo­rint) kapnának az államtól. Cse­rébe megszűnne a nyugdíj, a szociális és a munkanélkülisé­gi segély. Finnország még nem készül az alapjövedelem bevezetésére (fe­jenként havi 250 ezer forint len­ne), hanem minden idők legdrá­gább, legnagyobb szociológiai kí­sérletébe kezd: egy vagy több új szociális modellt tesztel a lakos­ság egy részén (minimus 10 ezer családnál). A kísérlet jövőre kez­dődik és két évig tart. A finn kor­mány az eredmények elemzése után dönt a szociális segélyeket, támogatást felváltó alapjövede­lem bevezetéséről. Gösta Esping-Andersen dán szo­ciológus szerint a feltétel nélküli alapjövedelem előnye az is, hogy a munkavállalók kockázatválla- lóbbak lesznek, hatékonyabban képviselik érdekeiket, mert nem kell attól tartaniuk, hogy ha elve­szítik az állásukat, éhen halnak. Üzemanyag-fogyasztás: az esztergomi modelleket nem érinti a botrány Csalt a tesztelésnél a Suzuki is Rögzítették, ahogy Áderről beszéltek TOKIÓ „Bocsánatot kérünk azért, hogy nem tartottuk ma­gunkat az érvényes szabályok­hoz az üzemanyagtesztek so­rán” - közölte tegnap mélyen meghajolva a Suzuki Motors elnök-vezérigazgatója, Szuzu- ki Oszamu. A negyedik legna­gyobb japán autógyártó az el­múlt 5 évben az üzemanyag- és a károsanyag-kibocsátási tesztek során nem a japán elő­írásokat követte. A cég szerint az érintett modellek fogyasztá­si adatait nem kell módosítani, mivel a japán szabvány szerint elvégzett gyári tesztek nem mu­tattak ki jelentős különbséget a korábbi mérésekhez képest. A csalás 16 modell 2,1 mil­lió darabjára vonatkozik, mind­egyiket Japánban értékesítették. Ezek 660 köbcentisnél kisebb miniautók, amelyekre Tokió adókedvezményt ad az alacsony fogyasztás miatt. A szigetország­ban eladott ilyen autók egyhar- mada Suzuki. Az európai piacra nem kerültek belőle. Az eddigi információk szerint az esztergo­mi gyár nem érintett az ügyben. A hírre 11 százalékot zuhant a cég részvényárfolyama a tokiói tőzsdén. A japán közlekedési ha­tóság azután rendelte be az ösz- szes autógyár adatait, miután ki­derült, a Mitsubishi 25 éve csal a teszteken. MW BUDAPEST „Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt” - mondta a Nol.hu-nak tegnap Rubovszky György. A KDNP-s képviselő Varsóból cáfolta a Hír Tv által rögzített, Vas Imre képviselővel folytatott beszélgetésének tartalmát, mi­szerint azt mondta volna az ál­lamfőről: „Nem létezik, hogy új­raválasszák. A Viktor nem enge­di meg.” Az is elhangzott a Hír Tv szerint, hogy „ennél ügyeseb­ben egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy (mármint Áder), hogy megakadályozta volna”. Rubovszky Ádert a legal­kalmasabb elnöknek tartja. Vas figyelmeztetett a kamera jelen­létére, de Rubovszky úgy vélte, „ezt a mennyiségű hangot csak nem tudja rögzíteni”. Rubovszky a Hír TV-nek azt is mondta, ma­gánbeszélgetésről volt szó, amit „aljas dolog volt kihallgatni”. Havasi Bertalan, a kormány­fő sajtófőnöke közölte, az állam­fő megválasztásának idejét és rendjét részletesen szabályozza az alaptörvény, a téma most nem aktuális, a folyamatban kizáró­lag az Országgyűlésnek van sze­repe. Gulyás Gergely, a Fidesz al- elnöke szerint a párt elnökségé­ben nem volt szó a jelölésről. Az ATV-nek elmondta, hogy a Fi­desz alapszabályában egyértel­műen az áll, hogy közjogi tiszt­ségekre a kormányfő tesz javas­latot. MW Bocsánatot kér a vezérkar: Honda Oszamu, Szuzuki Oszamu és Szuzuki Tosihiro j

Next

/
Oldalképek
Tartalom