Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-20 / 43. szám

14 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. FEBRUÁR 20., SZOMBAT Az abonyi Tóth családban mindenki versenyez Anya és fia együtt száguld a pályán Hát ők a gokartosok! - így is­merik Abony-szerte a Tóth családot. Kicsik és nagyok, férfiak és nők egyaránt szíve­sen pattannak be a járgány­ba, hogy aztán a versenypá­lyán bebizonyítsák: ők a leg­gyorsabbak! Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu ABONY - Egyszerűen csak... be­lekeveredtünk... - nevet Somo- di Ildikó, amikor arról faggat­juk, hogyan és miért pont a go­kartozást választották csalá­di sportként. Otthonuk polcai telis tele kupákkal, érmekkel, oklevelekkel. Pedig az egész csak egy kellemes vakációként indult.- Pár éve Balatonlellén vaká­cióztunk, ahol ellátogattunk a helyi gokartpályára - folytat­ja ifj. Tóth Sándor, vagy ahogy a családban becézik, Sanci. - Kaptam a tesómmal egy gye­rekgokartot és elkezdtem ver­senyezni apával. Nagyon lema­radtam, a járgány alig ment, pe­dig nyomtam a gázt. El is ment a kedvem az egésztől! - mondja a fiatalember, akit azon ban nem hagyott nyu­godni a dolog, így még ott, a Balcsinál visszament a pályá­ra és elkérte a fel­nőtt gokartot, ami­vel aztán pálya­csúcsot döntött. Minden korosztály élvezi e sportot A gokartozásból nem lehet ki­öregedni. Az édesapa, Tóth Sán­dor elmondja, a legfiatalabb versenyző hét-tíz esztendős le­het, a férfiak pedig akár ötven éven túl is rajthoz állhatnak. Ildi­kó (nem titkolja) már harminc- nyolc esztendős, de cseppet sem érzi magát öregnek a ti­De nem csak apa és fia, hanem Sanci édesanyja és húga is bele­szeretett e járműbe.- Először féltem a gokart­ban, annak ellenére, hogy imá­dok vezetni! Aztán nemcsak hozzászoktam a járműhöz, ha­nem egyenesen beleszerettem. Nyársapáira járunk át edzeni az ottani pályára, ahol a tulaj­donos Erzsiké néni és férje (aki maga is versenyzett) biztatott, hogy „Ildi, tök jól csinálod, raj­ta, versenyezz!”. Megfogadtam tanácsát, pár hónap gyakorlás után valóban elindultam éle­tem első vetélkedésén, ahol ne­gyedik lettem - meséli Ildikó, aki „civilben” matematika-bio­lógia tanárként dolgozik a város egyik általános iskolájában.- Igazán jó stresszoldó ez a sport. Koráb­ban kerékpá­rozni jár zenöt-húsz évesek között. - Sőt, mivel pedagógus vagyok, na­gyon is szót értek a fiatalabbak- kal. Nemrégen pedig a suliban kértek meg arra, hogy szervez­zek a kollégáknak egy gokart­délutánt. Mert ez a sport nem csak korfüggetlen, de szakma­független is. tam, meg konditerembe, ma in­kább száguldozok, ha egy kis lazításra vágyom - árulja el a fe­leség, hozzátéve, férje és nyolc éves kislánya is szívesen gokar- tozik, de a pici inkább csak „íz­lelgeti” e sportot. Nem úgy a 15 éves Sanci, akinek április 9-én lesz az első „félprofi” versenye, most fog először igazi verseny­gokartban ülni egy nemzetközi bajnokságon.- Van egy álmom, én szeret­nék lenni az egyik autó- és mo­torsporttal foglalkozó cég arca és egyben versenyzője - állít­ja a most elsős középiskolás di­ák, akinek furcsa, de még jogo­sítványa sincs, hiszen túl fiatal ^ hozzá. Persze, attól nem tart, hogy (ha majd oda­ér) esetleg megbukik a rutinpályán. Közben kiderül, a női go­kart-versenyzők sokkal agresz- szívebbek, mint a férfiak. Ál­lítólag az erősebb nem sokkal türelmesebben, szabályosab­ban közlekedik a pályán, mint a hölgyek.- Bevallom, én is hama­rabb begurulok verseny köz­ben, mint a fickók. Nem tu­dom, miért... - nevet Ildikó, aki nem csak a hevesebb érzelme­itől nem tart, de még a balese­tektől sem. Pedig a gokartozás nem veszélytelen hobbi, a bor- da-zúzódás állítólag mindenna­pos dolog a versenyzőknél. S’ bár a gokart nem versenyautó és „csak” 70-80 km/h-s sebes­séggel halad, a profik már 150- 160-nal is száguldhatnak.- Hát ilyen járműbe fog átül­ni a fiam hamarosan, nekem pedig összeszorul a gyomrom, ha erre gondolok. Igen, féltem Sancit - mondja az édesanya, aki hamarosan a fiúkkal fog együtt versenyezni. A férjével állítólag nem, de a fiával szin­te biztos, hogy egy rajtvonalhoz áll majd egy országos sorozat­ban. Kérdésünkre pedig, hogy egy kritikus helyzetben vajon maga elé engedné-e Sancit, a válasz egyértelmű: Persze! Az anyai szív erősebb, mint a győzni aka­rásom... Tóth Sánder 175 asasr A gokartos csalad tagjai: az anya, Ildikó, az apa, Sándor, Alexa Margaréta és a tizenöt éves Sanci ДСс^й-VILÁG Kedves Zsolt atya! Három kisgyer­mekes anya vagyok, gyermekei­met egyedül nevelem. Exféljem egy árva fillérrel nem támogat, így nekem, magamnak kell megolda­ni a háztartást és a picik ellátását. Dolgozom is sokat... Soha nem szenvedtem ez idáig hiányt sem­miből, de most bizony csak tolo­gatom a számlákat egyik hónap­ról a másikra. És szégyellem be­vallani a világnak, hogy nehezem­re esik befizetni a villanyszámlát vagy az ebédet. De tényleg nekem kell szégyelleni magamat a hely­Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthes­sen megtalálni a kiutat! Email- címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. zetemért? Mehetek emelt fővel segítséget kérni? Mert egyelőre ez nagyon kényelmetlen... Ilona Ilona! Első gondolatom leve­lét olvasva, hogy nincs egyedül! Élessze fel kapcsolatait és talál­jon közösséget, ahol önmaga le­het, ahol segíteni tud és támoga­tást kaphat, sőt a gyermekei kö­zösségre lelnek a kortársaik kö­zött. Az „exférj’’ státuszban lévő „úriember” helyett pedig az állam megelőlegezi a családi pótlékot, amit el kell intézni, erőfeszítés, de segítség. Senkinek sem kell szégyellnie magát, ha anyagilag „beszorul”. Nem ettől lesz valaki jó, hogy van-e pénze. Segítséget kérni azért nehéz, mert kiszolgál­tatjuk magunkat annak, akitől kérünk, félelem ébredhet, hogy elutasítást kapunk, megaláz­hat a stílusával, esetleg méltat­lan ellenszolgáltatást kér, és szo­rongást okozhat, hogy vannak, akik nálunk nagyobb nyomorban élnek. Elismerni, hogy egyedül nem megy sem a három lurkó nevelése, sem az anyagiak előte­remtése, de ez nem a bukást je­lenti. Sőt, a hibáinkat belátni és segítséget kérni az erő jele! De szüksége volt arra a tapasztalat­ra, hogy önmaga képes sebzett családját éltetni és szeretni. Ön csodálatra méltó édesanya, veze­tőket megszégyenítő szervező, és elbújhatnak a menedzserek és a szakácsok ön mögött. Olyan sok­rétű feladatrendszert lát el, me­lyek közül egy feladatból is meg­élnek mások. Igen, segítségre van szüksége, mert belerokkan­hat! Tisztelettel és megbecsülés­sel gondolok önre! A HÉT KÉRDÉSE Ön szokott ilyenkor böjtölni?- Azt hiszem, én genetikailag alkalmatlan vagyok a böjtölés­re. Tisztelem és becsülöm azo­kat, akik elég erősek, én vi­szont képtelen vagyok erre. Valójában a munkámat sem tudnám teljes értékűen végez­ni, ha böjtölnék, hiszen a sza­kácstanulók oktatása közben muszáj olykor megkóstolni a készülő ételeket. Egyébként is úgy érzem, a mai rohanó világ­ban nagyon kevesen lehetnek, akiknek van elég idejük, tü­relmük hozzá, hogy maradék­talanul betartsák a böjtöt. Van ugyan az én környezetemben is olyan, aki ezeknek az előí- rásoknsak megfelelően próbál étkezni, látom azonban, hogy egyáltalán nem könnyű ezt nap mint nap megvalósítani. Egykor a húsvét előtti böj­ti időszak természetes része volt az életnek, elődeink külö­nösebb szabályozás nélkül is pontosan tudták, milyen étele­ket ehetnek ekkortájt. Néhány éve összeállítottunk egy sza­kácskönyvet, amelyben szá­mos olyan hagyományos re­cept szerepelt, amelyeket első­sorban ilyenkor készítettek a háziasszonyok. A húsokat kö­lessel, egyéb fehérjében gaz­dag alapanyagokkal helyette­sítették, nem is beszélve arról, hogy annak idején korántsem került olyan gyakran hús az f * Rácz Lajos túrkevei mesterszakács asztalra, mint mostanság. Még az év többi részében is csak he­tente egy-két alkalommal, il­letve ünnepekkor ették húsfé­léket őseink, sokkal könnyebb volt tehát betartani a böjt elő­írásait is. Szakmai szemmel nézve egyébként nyilvánvaló, hogy üyenkor tél végén-tavasz ele­jén érdemes könnyebb étele­ket választani, szervezetün­ket kevésbé terhelve, a szigo­rú böjtöt azonban csak azok válasszák, akik elég egészsé­gesek ahhoz, hogy ne okozzon károkat a tápanyagok megvo­nása. Másrészt nem árt, ha megfelelő akaraterővel, kitar­tással rendelkeznek és elég idejük is van mindéhez... A szolnoki Daróczi Petra a Pálfy szakkö­zépiskola építőipari szakán tanul. A tizen­hét éves lány nagyon szereti az állatokat, röplabdázik és konditerembe jár. A későb­biekben lakberendező vagy építészmérnök szeretne lenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom