Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-24 / 275. szám

2015. NOVEMBER 24., KEDD z Fehérvári Gergely törzszászlós irányítottá a forgalmat az egyik legforgalmasabb csomópontban. A vélemények szerint sokkal di namikusabban lehetett a belvárosba bejutni Szandaszőlős felől. Hosszú, araszolással teli per­cek, hatalmas dugók, késé­sek. Időnként így lehetett jel­lemezni Szolnok közlekedését a reggeli csúcsforgalomban. Tegnap azonban egy teljesen új kép tárult az autósok elé, akik Szandaszőlős felől érkez­tek a városba. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK A jelzőlámpák sok he­lyen sárgán villognak Szolnok belvárosában, ennek ellenére sehol sincs fennakadás a reg­geli csúcsforgalomban. Min­denhol, még a körforgalomban is rendőri irányítás mellett ha­lad a forgalom, és szó szerint halad.- Nagyon gyorsan beértem Rákóczifalváról ma reggel, pedig nagyon féltem ettől az egész akciótól, ismerve a köz­lekedési szokásokat, amelyek Szolnokra jellemzőek - mond­ta Szabó Zoltán, aki minden nap akár többször is megteszi az utat a két település között. - Nekem eddig tetszik, persze ez másnak is betudható, mert most valahogy kevesebb au­tó jött befelé, mint reggelente szokott. De majd meglátjuk, mi lesz, de ha az kell, hogy rend­őrök álljanak a körforgalomba, akkor legyen, csak haladjunk reggel és este is. A szolnoki Bagi Andrásné elmondása szerint napközben nem tapasztalt különbséget, tegnap is ugyanúgy jöttek be a busszal Szandáról, mint más napokon. Dehát nem is akkor, hanem a reggeli időszakban és 15 óra után szokott fennakadás lenni a csúcsforgalomban. Van tapasztalata, mert kint laknak a gyerekei és gyakran jár hoz­zájuk. Most viszont ő is azt ta­pasztalta, hogy csak egy-két járművet kellett elengedniük maguk előtt a körforgalomnál.- Én viszont sajnos még nem éreztem túl sok változást, ahogy jöttünk be Miklósról - mondta el kérdésünkre Bata Zoltán. - Azt láttuk, hogy Szan­dáról lehet befelé menni dina­mikusan, de mi ott álltunk a Holt-Tiszánál, mert annyira fel­torlódott a kocsisor. Remélem, javulni fog a helyzet. A kezdeményezést hosszas egyeztetés előzte meg, amely a « városvezetés és a rendőrség kö­zött zajlott. Az elkövetkező na­pok tapasztalatai, jelentős vál­tozásokat eredményezhetnek a közlekedési rendben.- Hétfőtől két hétig irányít­ják Szolnok legforgalmasabb helyein rendőrök a reggeli for­galmat, hogy felgyorsítsák a be­jutást a városba - mondta Fejér Andor, Szolnok alpolgármeste­re. - A kéthetes tesztidőszak után történik meg a tapasztala­tok összesítése, melyek kiérté­kelését követően születik meg a döntés arról, hogy hol és mi­lyen változások bevezetése in­dokolt a forgalmi rendben.- Tekintettel arra, hogy a rendőri intézkedéseket teg­nap, azaz november 23-án ve­zettük be, szakmai álláspon­tunk szerint korai lenne ta­pasztalatokról beszélni - fogal­mazott Szabó Zita alezredes, a megyei- rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője. - Hogy ezt tényszerű megállapítások mel­lett nyugodt szívvel megtehes- sük, hosszabb és huzamosabb idejű megfigyelésre van szük­ség. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitány­ság munkatársai folyamatosan mérik a bevezetett rendőri in­tézkedés hatékonyságát - tette hozzá a szóvivő. A belváros több pontján is rendőrök irányították a forgalmat MEGYEI KORKÉP „Mumusok” nélkül Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu É rdekes dolgot figyeltem meg a munkám során, amikor rend­őrökkel együtt dolgoznom, még pedig, hogy az egyenruha látványától megokosodnak az emberek. Tegnap reggel, ami­kor a körforgalomban álltam az ott forgalmat irányító rendőrök­kel, mindenki megtanult rendesen közlekedni, működött a cipzár­manőver, az autósok készségesek voltak egymással. Ugyanez van, ha valaki autóban ücsörgő rendőrre lesz figyelmes az út mentén, hiszen azonnal leveszi mindenki a látót a gázról, majd kellő óva­tossággal folytatja az útját, ahogy az a nagy könyvben meg van ír­va. Tehát ebből nekem az jön le, AZ egyenruha hogy az egyenruha megokosít­megokosítja ja a,z1autós°kat- TdenS ° , J emlékezni kezd a KRESZ-re, sót az autósokat. be is tartja annak szabályait. Félretéve a tréfát, valóban furcsa, hogy csak akkor tudunk normálisan, egymást segítve ha­ladni az úton egy-egy kereszteződésnél, ha ott áll egy rendőr és at­tól kell tartani, ha hibázunk, jön a büntetés. Mi lenne, ha rendőr nélkül is ugyanúgy járnánk el? Mennyivel könnyebb lenne min­den hétköznap, és még attól sem kellene rettegni, hogy jön egy büntetési cédula. Furcsa dolog, de például tőlünk nyugatabbra már nem kell az egyenruha, ott a belvárosban nem kell a gyalogo­soknak életveszélyes helyzetek közepette átkelniük a zebrán két száguldó autó között, ott elengedik őket. Sőt, aki nem tartja be a cipzármódszert a körforgalmakban, még dudaszót is kap. Talán hamarosan itt is ez lesz, nem kellenek a mumusok, és anélkül is menni fog a közlekedés, nem lesznek hangos mutoga­tások és nem fog a reggeli csúcsban a kocsisor vége a másik tele­pülés határába lógni. Kazánház és szalma is égett JÁSZKUNSÁG Nagykörűben ki­gyulladt egy kazánház teg­nap délelőtt. Egy melléképület­ről volt szó, az abban keletke­zett lángok veszélyeztették a fő­épületet is. A tulaj­donos nem tartóz­kodott otthon, így a szomszédok értesí­tették a lánglovago­kat. A helyiségben nem volt vezetékes gáz, ezért robbanás- veszély sem fenye­getett. A lángokat a szolnoki hivatásos tűzoltók fékezték meg, tudtuk meg S. Tóth Anikó kataszt­rófavédelmi szóvivőtől, aki to­vábbi esetekről is beszámolt. Árokba hajtott egy személy­autó Mezőtúrnál vasárnapra virradóra éjfél után tíz perc­cel. A baleset a 46-os főút 28- as kilométerénél történt, a ko­csiban egy ember ült, aki a tér­dét fájlalta, őt a mentők látták el. A kocsi beszorult az út mel­letti fák közé, onnan a mezőtú­ri hivatásos tűzoltók szabadítot­ták ki. Több fát is ki kellett vág­ni, volt olyan is, amelyet a kocsi döntött ki. A megye más területén is akadt dolguk a tűzoltóknak. Szalmabálák égtek Kunszentmárton- nál, a Kacári major­nál vasárnap. Mint­egy ezerhatszáz körbála kapott láng­ra még előző nap. A tűzoltás vezetője a körbálák felügye­let melletti leége- téséről döntött, mi­vel a füsttel, korom­mal szennyezett bá­lákat már nem lehe­tett volna hasznosítani. A lán­gok a szomszédos bálahalmot is veszélyeztették, ezért a kun­szentmártoni tűzolók annak visszahűtéséről is gondoskod­tak. A lángokat vízzel oltották, a halmot kéziszerszámokkal mozgatták át, hogy az esetleges parázslásokat megszüntessék. A tűzoltók vasárnap délután egy órára fejezték be a szalmabálák oltását. ÚN Az érintett nagykörűi mel­léképületben nem volt vezetékes gáz, ezért robbanás- veszély sem fenyegetett. Vádemelési javaslat a robbanás ügyében SZOLNOK A megyei rendőr-főkapi­tányság emberölés kísérlet bűn­tett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást tavaly decem­ber 31-én ismeretlen tettes ellen. Gázrobbanás történt aznap haj­nalban egy szolnoki családi ház­ban. A detonációban két felnőtt és egy kisgyermek súlyos sérülése­ket szenvedett. Már az elsődleges tűzvizsgálati vélemény és a rend­őrök által beszerzett adatok alap­ján felmerült, hogy valaki szán­dékosan robbantott. A megyei nyomozók május 27-én gyanúsí­tottként hallgatták ki az egyik sé­rültet. A 34 éves nő megalapozot­tan gyanúsítható azzal, hogy az élettársával és kisgyermekével közösen lakott albérletben a gáz­konvektorról a betápláló gázcsö­vet eltávolította, majd a gázcsapot megnyitotta azzal a szándékkal, hogy élettársát megmérgezze. A nő tudta, a mérgezés a házban tartózkodó kisgyermekére és sa­ját magára nézve is halálos lehet. A gáz azonban hajnali 1 óra körü­li időben berobbant és a detoná­ció következtében mindhárman súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A Szolnoki Járásbíró­ság május 29-én előzetes letartóz­tatásba helyezte a 34 éves nőt. A megyei rendőr-főkapitány­ság a nyomozást a napokban le­zárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szolno­ki Járási Ügyészség részére meg­küldte. ÚN Megkérdeztük: Mennyi idő alatt jut be munkahelyére? Kas Szilvia, Szolnok: - Szol­noki vagyok és itt is dolgozom, így szerencsére nem sok időt vesz igénybe a munkába já­rás. Gyalog szoktam közleked­ni, így körülbelül tizenöt perc. Jobb szeretek így menni, mint busszal, mert nem kell vár­ni semmire. Ha nagyon esik az eső, akkor szoktam busz­ra szállni, de egyébként az esernyő használattól sem ria­dok meg. Szabó Balázs, Szolnok: - A me­gyeszékhelyen lakom, de a mun­kahelyem a város másik felén van. Mindig biciklivel megyek dolgozni, ami így harminc perc. Csak kivételes esetekben, nagy havazás vagy ónos eső, eső ese­tén ülök buszra. Jobb szeretem a biciklit, mert így nem vagyok időhöz kötve, nem kell semmi­lyen járműre várnom, ráadásul gyorsabb is, mintha a dugóban kellene araszolnom a busszal. Dékány Erika, Jászberény: ­Munkakörömből adódóan általá­ban csak két-három naponta kell útra kelnem. Nem mindennap utazom tehát, de amikor mégis el kell indulnom, akkor egy fél óra alatt odaérek a szomszédos vá­rosba. Ami pedig az oda-vissza utat számolva egész nap maxi­mum egy órát vesz igénybe. Szó­val végső soron nem túlságosan sok időt töltök az otthonom és a szomszéd város között. Nagy Melinda, Karcag:- Ha jó idő van, akkor kerék­párral megyek dolgozni, s úgy nyolc-tíz perc alatt oda­érek. Ha esik az eső, vagy té­len, a rossz időben gyalog in­dulok el, s időjárástól függő­en húsz, harminc vagy akár negyven perc alatt tudom csak megtenni a munkahelyemig az utat. Mivel buszjárat a kö­zelben nem közlekedik, azzal nem tudok utazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom