Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-24 / 275. szám

4 JÁSZSÁG 2015. NOVEMBER 24., KEDD HÍREK Értékeinkről tanácskoztak A Nemzeti Művelő­dési Intézet (NMI) megyei iro­dája, illetve a Jász Múzeum közös szervezésében tartot­tak tanácskozást Hagyomány - Értékőrzés - Találkozás a Jászberényi járásban címmel. Azt követően, hogy a résztve­vők egy kisfilmet tekintettek meg a már megyei értéktárba felvett hagyományos tárgyi és szellemi kincseinkből, Hortiné Dr. Bathó Edit (képünkön) a Jász Múzeum Igazgatója jász­sági példák alapján mutatta be a helyi identitás, a helyi ér­tékek megőrzését. Jótékonysági est a rászorulókért „Az élet él és élni akar” címmel tartanak jóté­konysági estet Jászberény­ben, a főiskola nagytermé­ben. A SZIE ABPK-ban helyet kapott, csütörtök este hat órakor kezdődő programmal a jászárokszállási Pál Márió, a jászapáti Nagypál család, il­letve a jászberényi Maci óvo­da számára szeretnének tá­mogatást nyújtani. A rendez­vényen közreműködik a Can­tate Nobis Énekegyüttes, a Palotásy János Zeneiskola ta­nárai és növendékei, Réz Ló­ránt orgonaművész, Erős Dé­nes gitártanár, Jónás Judit Dómján Edit-díjas színmű­vész, Mata András ének- és gitárművész, Bartus Marcell színművész, Pál Loretta elő­adó, Sas Dániel és Sas Zoltán zongora- és prózaelőadása. Kezdődik az adventi programsorozat JÁSZBEHEN Az elmúlt évekhez hasonlóan, Jászberényben idén is megannyi kulturális és szórakoztató programmal ké­szülnek az adventi időszak­ban. A döntően a helyi kultu­rális csoportokra és előadók­ra építő eseménysort hétről hétre az adventi gyertyagyúj­tás idején, vasárnap délutá­nonként tartanak a város köz­pontjában. Jubileumot ünnepeltek a berényi könyvtárban JÁSZBERW Az ország számos pontjáról érkeztek állatbarátok a hétvégén, hogy a Jászberényi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete 58. alka­lommal megrendezett kiállításán bemutathassák legszebb madaraikat. Ez alkalommal mintegy kétszáz galambot, több mint hatvan díszmadarat, illetve tizenöt díszbaromfit láthattak az érdeklődők Jászberényben, az Ifjúsági Házban. Képünkön Vas Ádám mutatja az egyik kis sándorpapagáját. JÁSZBERÉNY Épp a hétvégén volt tíz éve annak, hogy megnyitot­ta kapuit a nagyközönség előtt a megújult Városi Könyvtár. Az épület átadásával egy korszerű, a XXI. század igényei szerint ki­alakított, többfunkciós létesít­ményt alkottak meg a kivitele­zők, a város korábbi főépítésze, Sáros László tervei alapján. Jászberényben egyébként eb­ben az évben immár 115 éve, A dolgozók számos meglepetéssel várták a könyvtár­ba betérőket hogy könyvtári szolgáltatáso­kat vehetnek igénybe a város lakói. A könyvtár dolgozói az elmúlt hétvégén számos meg­lepetéssel várták a betérőket. Egy játékos „kalandtúra” alkal­mával megismerkedhetett min­denki azzal, hogy milyen sok­rétű feladatot lát el a könyvtár a hagyományos könyvkölcsön­zéstől egészen a csillagvizsgá­ló működtetéséig. A hétvégén nyílt meg a gyer­mekkönyvtárban a Kicsik (B) irodalma, ahol a könyvek mel­lett a játékokkal, játékos foglal­kozásokkal is várják a könyv­tárral még csak most ismer­kedő gyermekeket. Hirdettek rajzversenyt a jubileum apro­póján, de a délutáni ünnepség keretében még kamarakoncert­tel is megörvendeztették a láto­gatókat. A hétvégén vette át ideiglene­sen a vezetői stafétabotot Nagy Nikolettától - aki anyai örömök elé néz - a könyvtár új igazga­tója, Kovács Péter. Az új (b)irodalom máris a legkisebbeké Három és fél ezer kerékpárt regisztráltak gáltatni eltulajdonított jármű­vét jogos tulajdonosának. Jászladányban fordult az elő például, hogy egy idős bácsi ke­rékpárját még azelőtt visszavit­ték kollégáink, hogy az érintett egyáltalán észlelte volna, hogy ellopták biciklijét. Egy házku­tatás alkalmával találtak rá ugyanis a biciklire munkatár­saink. Mivel volt rajta azonosí­tó, néhány másodperc alatt ki­derült, hogy kié a kerékpár és már vissza is tudták azt adni jo­gos tulajdonosának. Volt nagy meglepetés, hisz a nem sokkal korábban történt lopást még nem is vette észre, így nem is tudta jelenteni az érintett jász- ladányi lakos. A különböző helyszíneken meghirdetett gravírozás az el­következőkben is folytatódik.- Van olyan helyzet, amikor a közösségi média nagyon jól jön a mi számunkra is. A ha­gyományos információs csator­nák mellett leginkább a fiatalo­kat tudjuk elérni ezen az úton- mondta Orosz Tibor. - így nemcsak a szülőket, de a fiata­lokat is tudjuk értesíteni a ha­sonló kezdeményezésekről. Egyre inkább kezd beérni a ke­rékpárok regisztrációja a Jász­ságban. Nevezetesen az, hogy a Jászberényi Rendőrkapitány­ság szervezésében, a megelő­zőmunka részeként egyedi azo­nosítószámmal látják el a bi­cikliket. így probléma esetén a kétkerekűről néhány másod­perc alatt megállapítható, ki­nek a tulajdonában van. A re­gisztrált járgányokat azóta nem is nagyon lopják el. Bánka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu tunk el azonosítóval - tájékoz­tatott Orosz Tibor a berényi ka­pitányság bűnmegelőzési és ér­tékelő előadója. - A Kerékpár Nyilvántartó Rendszerben pe­dig jászsági szinten már közel 3500 biciklire kerültek azono­sítók. A térségben az elmúlt két év­ben rendszeresen tartottak re­gisztrációs napokat. Az elmúlt hétvégén, szombaton délelőtt a rendőrség épületében már a 17. ilyen alkalmat hirdették meg. - Folyamatosan érkeznek a jász­berényiek és szerencsére egyre többen csatlakoznak a nyilván­tartáshoz - tette hozzá Orosz Tibor. - Továbbra is népszerű ez a lehetőség. Az igazi ered­ményt az jelenti, hogy amióta létezik a rendszer, az érintett járgányokat nemigen viszik el a tolvajok. Meggyőződésem, hogy azokat a kerékpárokat, amelyeken rajta van a regiszt­rációt jelző matrica, már meg sem próbálják elvinni. Persze így is előfordul olyan, hogy el­tulajdonítják a kerékpárt. Az utóbbi időben összesen három alkalommal tudtuk visszaszol­JASZSÁG A Jászberényi Rendőr- kapitányság Megelőzési és Ta­nácsadási Konferenciasorozata részeként, jó két évvel ezelőtt teremtettek arra lehetőséget, hogy - annak, aki kéri - egyedi azonosító jelet gravíroznak ke­rékpárjára, amit egy nyilván­tartási rendszerben regisztrál­nak. Az azonosító szám mellett pedig egy fénykép is készül a bicikliről, így nagyon gyorsan azonosítható válik a jármű vi­tás esetekben.- Csak Jászberényben mint­egy 1100 - 1200 kerékpárt lát- Jászberényben már 17. alkalommal nyílt lehetőség a gravírozásra A problémás nem kell A miniszteri biztos szerint másoknak is példát mutathat és mintát adhat a település összetartó ereje Uj plébániát és közösségi házat avattak jaszfenyszaru A város önkor­mányzata és egyházközsége együttműködésével új plébáni­át és közösségi házat avattak a napokban Jászfényszarun. Az ünnepi eseményen Győri- né Dr. Czeglédi Márta polgár- mester megköszönte minden­ki segítségét, aki hozzájárult az új plébánia felépítéséhez, méltatta az összefogásban rej­lő erőt. Pócs János országgyű­lési képviselő az új közössé­gi ház létrehozása kapcsán az egyházi iskolák fontos szerepét emelte ki a felnövekvő nemze­dék nevelésében. Szekeres Pál miniszteri biz­tos pedig méltatta azt a példát, amit Jászfényszarun látott, mi­Egy évvel ezelőtt helyezték el a plébánia alapkövét. Most felavathatták. szerint a településen sikerült ötvözni a hagyományok megőr­zését és az ultramodern tech­nika mindennapos használa­tát. A miniszteri biztos szerint mások számára is mintát adhat a település. Ternyák Csaba egri érsek ál­dotta és szentelte meg az új lé­tesítményt, előtte pedig az ösz- szetartó közösségek erejéről, fontosságáról szólt az avató­ünnepségre szép számban ösz- szegyűlt helybélieknek. Mint mondta, a keresztény hitben rejlő erő mindig biztos hátte­ret jelentett az embereknek. A Mindenszentek Plébániá­val egy épületbe került a Szent Erzsébet közösségi ház is. A lé­Ternyák Csaba megszentelte a teret tesítmény aulájában kapott he­lyet Szpisják Pál szobrászmű­vész Árpád-házi Szent Erzsé- bet-szobra. A közösségi teret Kiss Gábor plébános és Zsámboki Sándor mutatta be az érdeklődők szá­mára. Amellett, hogy a plébá­niahivatalnak teremtett új ott­hont az épület, egy közösségi teret is adott a helybélieknek. Sportolásra, tanulásra, a sza­badidő hasznos eltöltésére egy­aránt lehetőség nyílik majd. Az avatóünnepségen elhang­zott, hogy megkezdődött az elő­készítése annak, hogy a város­ban tarthassák meg a cserkész- csapatok európai szintű talál­kozóját. ' Banka Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom