Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-10 / 263. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. NOVEMBER 10., KEDD Pest megye délkeleti része szerint szükség volna az önállóso­dásra. Pásztor Imre köröstetétleni (balra) és Palya István jász- karajenői polgármester némileg eltérően gondolkodnak a té­máról, bár mindegyikük a válás mellett voksolna. Zsolnay-kiállítás a művelődési házban BESENY5ZÖG A Wesniczky Antal Művelődési Házban látható a Nagy találkozás: Lechner Ödön és a Zsolnay-gyár című kiállítás. Képünkön a helyi általános isko­la 5. b osztály tanulói érdeklődve nézik a Zsolnay-kerámiákat. Közmeghallgatást tart a közgyűlés SZOLNOK A város közgyűlése szerdán 9 órakor, a városháza dísztermében közmeghallgatást tart. Erre a közgyűlés tagjai vár­ják az állampolgárokat, akik kö­zérdekű témákban kérdéseket tehetnek fel, javaslatokat fogal­mazhatnak meg. (ún) Elnökségi tag lett az alapító BUDAPEST Jó hangulatban és meggyőző részvétellel zajlott Bu­dapesten a Tájak-Korok-Múzeu- mok Egyesület országos tisztújító küldött közgyűlése. A több mint félszáz résztvevő az ország min­den részét képviselte. Elnöknek ismét Haraszti Gábort választot­ták, a héttagú országos vezető­ségbe új tagként került be Fodor István Ferenc alapítótag, a jász- jákóhalmi TKM-csoport 1985- ös alapítója és vezetője, aki külö­nösen a kiadványok terén aktivi­zálta magát, négy TKM-füzetet írt községe látnivalóiról. (ta) Ismét bizonyított a Tisza-tó SZOLNOK A Tisza-tó a szélsősé­gesen aszályos idei nyáron is bi­zonyított - emelte ki az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivízig hétfői sajtótájékota- tóján Fejes Lőrinc kiskörei sza­kaszmérnök. Hetekig a valaha mért legalacsonyabbhoz közelí­tő tiszai vízállással, mégis komo­lyabb gond „vészelhettük át” a legmelegebb hónapokat. Mind­ezt a kiskörei vízlépcső ponto­san kiszámított üzemeltetésével érte a vízügyi igazgatóság. Som- lyódy Balázs, az OVF főigazgatója hangsúlyozta, ennek köszönhe­tő, hogy az öt kritikus hőhullám ellenére sem volt szükség vízkor­látozásra a térségben. (szs) Áldás, de inkább átok Budapest közelsége a régiónak Válni készül Pest megye Egy régóta tartó, sokak szerint hűvös „kényszerházasságnak” vet(ne) véget az ország legna­gyobb megyéje, Pest megye. Arra készül, leválik Budapest­ről, mivel túl fejlett ahhoz, hogy elég forráshoz jusson. A Pest Megyei Közgyűlés egyhangú­lag támogatta a megye önálló régióvá válásának tervét. Va­jon mi szólnak a dél-pesti tele­pülések a váláshoz? Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu DÉL-PEST Túl fejlett a megye Bu­dapesttel együtt - gyakorlatilag így lehetne összefoglalni a válás­hoz vezető okokat. Az elmúlt hó­napokban a települések képvise­lői komoly vizsgálódásba kezd­tek, mi okozza azt, hogy 2007 és 2013 között a megye fejlődé­se komolyabban visszaesett. Ha­mar kiderült, a hanyatlás össze­függ azzal, hogy jóval kevesebb forrás jutott a megyei fejleszté­sekre. Jelenleg Pest megye a főváros­sal közösen alkotja a közép-ma­gyarországi régiót, de Budapest hatása miatt 2015 és 2020 között nem jogosult olyan mértékű és fel­tételrendszerű európai uniós tá­mogatásokra, mint a fejletlenebb régiók, gyakorlatilag töredékére csökkennek a lehívható támoga­tások - magyarázta a Pest megyei önkormányzat szóvivője, Ambrus András, hozzátéve, Budapest nél­kül Pest megye kevésbé fejlett régiónak számítana. A változás több forrást jelentene mind a gaz­dasági, mind a közszféra fejleszté­seihez. Máshol bevált a terv, pél­dául Csehországban és Németor­szágban is: Prágától és Berlintől vált el az agglomeráció. A képviselők arról is döntöt­tek, felkérik a megyei települé­sek önkormányzatait, hogy Pest megye önálló régióvá válásának támogatását képviselő-testületi határozattal fejezzék ki.- Mi ezt már korábban és több alkalommal is megtettük - rea­gált megkeresésünkre Palya Ist­ván, Jászkarajenő polgármestere, aki régóta kezdeményezője a levá­lásnak. - Aki elutazik hozzánk, lát­hatja, Budapestről még a madár­fütty sem érkezik hozzánk, nem­hogy bármiféle támogatás. Nagyon nagy szükség lenne végre meglép­ni az elszakadást, hiszen régiónk­ra még pályázatokat sem nagyon írnak ki. Amennyiben az elszaka­dást nem hajtja végre a régió, úgy lassú halál vár térségünkre. Palya István hozzátette, kistér­ségen belül már többször megtár­gyalták mindezt, sőt, a helyi kép­viselő-testületben is szó volt róla. Mindannyiszor egyetértettek az­zal, hogy az egyedüli fejlődési lehe­tőség az önálló régióvá válás. Pásztor Imre, Köröstetétlen veze­tője már nem ennyire határozott a kérdésben.- Elkésettnek találom a dolgot. Ha 2012-ben léptük volna meg ezt, a mostani uniós forrásokat már fel tudtuk volna használni. így csak a 2020 utáni uniós támogatások­ra számíthatunk, de nagy kérdés, egyáltalán lesznek-e ilyen forrá­sok majd akkor?! - osztja meg ve­lünk dilemmáját a polgármester. Hozzáfűzi, a téma valóban nem újkeletű, már 2000-ben kezdemé­nyezte ezt a jelenlegi érdi polgár- mester, terve azonban nem való­sult meg.- 2010-ben pedig még a megyei közgyűlés is hozott erről egy testü­leti döntést, a mi helyi önkormány­zati képviselőink is támogatták az elszakadást. Természetesen most is a leválás mellé tesszük vok- sunkat, bár vannak kétségeink - mondja Pásztor Imre. A dél-pesti, amolyan „határszé­li” kistelepülések egyébként más megoldást is keresnek, hogy támo­gatásokhoz jussanak. Több köz­ségben is szóba került, hogy Pest megyéből kiválva Bács vagy akár Szolnok megyéhez csatlakozná­nak. A megyék azonban nem biz­tos, hogy örömmel fogadnák őket, hiszen egy adott pénzkeretet ak­kor többfelé kellene szétosztaniuk. Az elszakadás egyelőre csak terv A köröstetétleni Pásztor Imre polgármester szerint elképesz­tő aránytalanságok tapasztalha­tóak az uniós források szétosz­tásánál a régióban. A 250 milli­árd forintnyi összes támogatás­ból Budapestnek 235 milliárd, a többi településnek 15 milli­árd forint jut. Nem kérdés, ezen változtatni kell, megoldás lehet az új régió, melynek kialakítá­sát csak a meglévő megyehatár mentén tudják az érintettek el­képzelni. A döntés és a helyi ön- kormányzatok támogatása is csupán az önállósodás szándé­kát fejezi ki. Ezek alapján a kor­mánynak hivatalosan kell jelezni ezt egy uniós szakbizottság felé. melynek feladata, hogy a régi­ók helyzetét felülvizsgálja. Ez a szakbizottság dönt aztán arról, hogy van-e létjogosultsága egy önálló régió megszületésének. HÍREK Diákigazolvány kell bérletvásárláshoz? SZOLNOK „Diákigazolvány felmu­tatása híján nem tudott novem­ber havi autóbusz-diákbérletet venni egy nő a szomszédasszo­nya megbízásából, aki a gyerme­kének kívánta azt beszereztet­ni. Jogos-e a közlekedési társa­ság eljárása?” - érdeklődött szer­kesztőségünknél egy olvasónk. A felvetést elküldtük a KMKK Középkelet-magyarországi Köz­lekedési Központ Zrt. illetéke­seihez, ahonnan az alábbi közle­ményt juttatták el hozzánk: „Ál­talában nincs akadálya annak, hogy tanuló (vagy nyugdíjas) bérletet ne maga az érintett vá­sároljon meg. De november spe­ciális hónap, ugyanis az előző évi diákigazolványok érvényes­sége október 31-én lejárt. Ilyen­kor célszerű - az utas és a szol­gáltató érdekében egyaránt - a szokásosnál körültekintőbb fe­lülvizsgálatot alkalmazni - ne egy ellenőrzéskor derüljön ki a pótdíjjal járó probléma. Termé­szetesen a körültekintés nem je­lenthet vasszigort. A bérletpénz­táros megelégedhetett volna az­zal is, hogy nyomatékosan fel­hívja a vásárló figyelmét a diák- igazolvány érvényességének (ön) ellenőrzésére és következménye­ire. Erre minden bérletpénztá­rost emlékezettünk is. A vásár­lótól ezúton is elnézést kérünk a túlzott szigorúság miatt!” - áll az érthető és korrekt válasz a társa­ság közleményéiben. M. G. KARCAGA Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskul- csosi Tagintézménye szombaton tartotta műsoros estjét az iskolában. A 23. jótékonysági est bevételét az iskola tornatermében mára igen­csak elhasználódott PVC-padlóburkolat cseréjére szeretnék fordítani. Megállapodást kötött a főiskola SZOLNOK Hármas kézfogással pe­csételték meg azt az együttmű­ködési megállapodást, melyet teg­nap írt alá Rózsa József, a Szol­noki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Túróczi Im­re, a Szolnoki Főiskola rektora és Varga Csaba kancellár a Campu- son. A két intézmény között már ezt megelőzően is jelentős volt az együttműködés, a szándék írásbe- li kinyilatkoztatásával voltaképp ezt kívánták megerősíteni. Rózsa József felidézte a meg­állapodás előzményeit, rámuta­tott, hogy az utánpótlás nevelés területén a szolnoki sportisko­la az egyik legeredményesebb, így mindenképp fontos, ha ezt az irányvonalat a fiatalok a Szolno­ki Főiskolán tudnák tovább vin­ni. A Sportcentrum létesítménye­inek használata hiánypótló sze­repet tölthet be, sőt, közös fejlesz­tésekre is sor kerülhet. Rendez­vények szervezésében pedig ed­dig is együttműködtek. Varga Csaba kancellár is hangsúlyozta, hogy rendkívül sok lehetőség rej­lik az együttműködésben, mivel a Sportcentrum Kft. szinte min­den nap jelen van a város életé­ben, így komoly hátteret biztosít­hat a főiskola számára.Dr. Túró­czi Imre rektor a sport nevelő sze­repét is említette: kitartásra ne­vel, megtanít győzni, esetlegesen a vereséget elviselni, és jó, ha ezt a fiatal a sportban tanulja meg és nem kint az életben. К. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom