Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-10 / 263. szám
2015. NOVEMBER 10., KEDD MEGYEI KÖRKÉP ß ZAGYVAREKAS A Vass Lajos Népzenei Szövetség szervezésében a zagyvarékasi Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban rendezték a hét végén a XI. Vass Lajos Népzenei Verseny zagyvaré kasi regionális elődöntőjét. A találkozón készült képünkön a Tisza- püspökiből érkezett Tiszavirág népdalkor látható. 1 1 i í * Щ ... Ц - A.„:' ■ i üüSSBH ® . 1 * 1 . v:' I и 1 'J: § t m Кш ^Г\\\] T 1 Várhatóan januártól vezetik be Jászberényben Fizetős parkolás lesz Várhatóan januártól Jászberényben az önkormányzat bevezeti a parkolási díjat - tudtuk meg a város polgármesterétől. Dr. Szabó Tamás egyelőre annyit mondott el a tervezetről, hogy az előkésztő munka zajlik, a parkolási rend átalakításáról elkészült a tanulmányterv. Banka Csaba csaba.bantka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Elkészült az a tanulmány, aminek megállapításaira alapozva dolgozik a település önkormányzata a város parkolási rendjének átalakításán. A tanulmány elkészültéről a napokban jelentek meg hírek a városi médiában. Érdeklődésünkre Dr. Szabó Tamás megerősítette a tervezet elkészültét. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a parkolási rend átszervezéséről majd akkor szeretne részletes tájékoztatást adni, ha az előkésztő munka végére értek. Egyelőre annyit mondott lapunknak, hogy a díjat januártól vezetik be Jászberényben.- Ha ez által jobb lesz a parkolási helyzet a városban, akkor a szükséges rossznak kell tekinteni a parkolási díjat. Azt gondolom ugyanis, hogy a befolyt összeget visszaforgatják majd a parkolóhelyek számának bővítésére, a parkolási körülmények javítására, a régi parkolók felújítására - jegyezte meg a díj bevezetésének tervéről hallva egy jászberényi hölgy. - Ha így tekintek rá, akkor talán megéri a dolog. Nem örülök neki nyilván, hiszen akárhogy nézem, csakis egy újabb adónak tudom tekinteni.- Nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Nap mint nap parkolok ezen a környéken, úgyhogy biztosan érinteni fog, ha tényleg bevezetik az új díjat - értékelt egy középiskolába járó diák -, mondjuk, ha fizetni kell érte, akkor biztos több lesz a parkolóhely a környéken, mert most időnként nehezen lehet szabad parkolóra lelni napközben - tette hozzá.- Egyáltalán nem mindegy, hogy a város mely területein vezetik majd be a díjat - mondta egy középkorú férfi. - Amennyiben csak a belvárosban, akkor az rendkívül negatív hatással lehet a kisebb üzletek forgalmára, hiszen akkor még inkább a bevásárló- központokba mennek az emberek. Ha már az autóban ülnek, és dönteni kell, hol vásárolnak, akkor szerintem azt a helyet választják, ahol nem kell fizetni a parkolásért.- Mindenképpen egy plusz teherként jelentkezik mindenki számára, ami kényelmetlenséget jelent - reagált a parkolási díj bevezetésének tervére lapunknak a kérdésünkre válaszoló férfi. Dr. Szabó Tamás polgármester- Szerintem nehezen veszik majd tudomásul ezt az emberek - tette hozzá a témához egy, az autójába éppen beszálló helybéli hölgy.- Jászberényben eddig hozzászoktunk ahhoz, hogy ez a lehetőség ingyenes az autósok számára. Azt persze látjuk, hogy szerte az országban, főleg a városokban, szinte mindenütt létezik parkolási díj, de akárhogy is nézzük, még egy kiadást jelent majd a későbbiekben - mondta. Idén tavasszal égy ideiglenes parkoló felújításának apropóján Szabó Tamás polgár- mester a sajtót tájékoztatva kiemelte, a városban már több próbálkozás is elindult a parkolási rend átalakítására, a parkolási díj bevezetésére, de ezek közül különböző okok miatt eddig egy sem valósult meg. A polgármester akkor elmondta, hogy az új rendszerrel együtt bevezetendő parkolási díjat nem egy újabb „sarcnak” szánják. A díj meghatározásának egyértelmű célja éppen az, hogy forrást teremtsenek a parkolók építésére, rendben tartására. Harsány reklámok Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu M inden törvény annyit ér, amennyit betartanak/betartat- nak belőle. A Médiatanács a közelmúltban nevetséges, néhány tízezer forintos bírságokat szabott ki a renitens televíziócsatornákat üzemeltető cégekre a túl hangos reklámok miatt. A testület a médiatörvény vonatkozó passzusaira rótta ki a büntetést, ami szerint „...a reklámok, a reklámokat jelző figyelem- felhívás, a televíziós vásárlás és a műsorelőzetes hangereje nem lehet nagyobb, mint az előttük és utánuk sugárzott műsoroké...” Számomra már az is irritáló, amikor egy érdekes film vagy egy izgalmas sportközvetítés közben félbe-, negyedébe szakítják a műsort, s kéretlenül megtudom, hogy holnaptól olcsóbban vehetek például egy hüvelygomba elleni csodakenőcsöt. Mégha jól eltitkolt genetikai okokból akár szükségem is lenne rá, de azért mégiscsak felháborít, hogy a fojtogatós jelenet végkimenetele előtt, vagy óriási gólhelyzetben reklámra vált a műsor, és az arcomba üvölti egy jól szituált hölgyemény,hogy: Vegyem má meg aszta a k...a krémet, mer az mostan ócsó! Tudom, tudom, értem én, ha nem mondják is! Kapcsoljam a tévét le, vagy át egy másik adóra! Igen ám, de attól tartok, ha nem kattintok vissza időben, s már megnéztem a krimi vagy a focimeccs java részét, legmaradok a drámáról, a végkifejletről, a katarzisról. A felelősségre vont műsorszolgáltatók persze mosolyogva kifizetik a büntit, hisz’ a hüvelygombakrém hirdetési bevételéből futja, akár vaskosabb pénzbírságra is. így aztán az egyszeri nézőnek marad a félbevágott izgalom, s talán a leghangosabban hirdetett gyógymód a tehetetlen dühöngésre: maga a csodakenőcs! Arcomba üvölt egy hölgyemény, hogy vásároljak További áldozatok a csalási ügyben JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK Tovább gyűrűzik a lapunk által bemutatott különös csalási ügy - tapasztaltuk meg az elmúlt napokban, ugyanis számos telefonhívás érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben arról számoltak be olvasóink, hogy ők is hasonló levelet kaptak egy ismeretlen osztrák hatóságtól.- Mi még október közepén kaptuk meg a papírt, ugyanarról a településről, mint amelyikről az önöknek nyilatkozó hölgy is beszámolt - mondta el a telefonba a szolnoki Balogh Erzsébet.- Sokáig nem is tudtuk, hogy mihez kezdjünk vele, mert nekem is volt egy olyan sejtésem, hogy valami nem stimmel azzal a bírságpapírral, hiszen se pecsét, se aláírás nincs rajta. Másrészt pedig egyetlen egy rendőrségi utalás sincs a levélben, ami ugye már eleve kérdéseket vetett fel bennem. Igaz nem én, hanem a fiam az érintett, és nálunk az is közrejátszik, hogy ő valóban Ausztriába jár, de mint ő is elmondta, életében nem volt még abban a városkában, ahonnan érkezett a levél, főként nem akkor, amikorra az állítólagos gyorshajtást datálták - magyarázta. Balogh Erzsébet hozzátette, amikor olvasta cikkünket, megkönnyebbült, hiszen így már tudja, hogy valóban helyesek voltak a megérzései. Az újabb esetek felbukkanása után megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot, jelenleg milyen szakaszban tart a vizsgálat, hiszen a cikkünkben megszólaló nő és családja már feljelentést tett a hatóságnál.- Valóban van tudomásunk az esetről, azonban a bejelentés még igen friss, a nyomozás már megkezdődött az ügyben, de eredményekről majd csak a későbbiekről tudunk beszámolni - foglalta össze Pász- torné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki ezúton kéri, hogy aki hasonló levelet, felszólítást kapott, az jelentkezzen a Szolnoki Rendőrkapitányságon! E. CS. HIRDETÉS Victofon AZ EN TÖRTÉNETEM... TÁLÁN AZ ÖNÉ IS? „ftfériemmel és az unokákkal gyakran (ártunk sétálni, 'idővel egyre nehezeiben értettem hieg őket a zajos r a fejükl i.íEítá tói, mert már nem tudtam részt venni a beszélgetésekben. Örülök, hogy ez mára megváltozott." eg okét a zaja: in, és sokszor a fejükhöz is vágtat totyognak. ittávoCodtunlt egymás Ha magára vagy szeretteire ismer, látogasson el hallásvizsgálónkba! AJÁNDÉKOZZA A HALLÁS ÉLMÉNYÉT! . V. 'Marika, 67 éves 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 8. (volt Ságvári krt.) Bejelentkezés: 06-56/513-013 06-30/938-4383 A® 5200 Törökszentmiklós, Kossuth u. 126. III. em. Bejelentkezés: 06-30/625-7190 5100 Jászberény, Thököly út 30. Bejelentkezés: 06-57/402-520 5400 Mezőtúr, Kossuth út 9-11. III. em. Bejelentkezés: 06-30/692-3153 I 5350 Tiszafüred, Poroszlói út 2. Bejelentkezés: 06-30/625-7190 \ W ni AJÁNDÉK BÖGRE i-r a téli estékre' r ж** * Az akció a készlet erejetg, maximum ( . 1 ___^ december 11 -ig tart. Az ajándék IbS \ J feltétele a díjmentes hallásszu résén való j részvétel es a hirdetés felmutatása. У HIRDETÉS Fontos, hogy időben szakemberhez forduljunk! A hallás az egyik legfontosabb érzékelési forma, amelynek segítségével kapcsolatba kerülhetünk a környezetünkkel. A halláscsökkenést sokan a kor természetes velejárójának tekintik, ugyanúgy, mint a látás romlását. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a már bekövetkezett halláskárosodás kezelését érdemes minél előbb megkezdeni. A magas zajszennyezés következtében egyre többen panaszkodnak valamilyen fokú hallásproblémára. Jelenleg Magyarországon a lakosság mintegy 10 százaléka érintett, de sajnos ennek ellenére ez a szakterület nem kap akkora figyelmet, mint például a szemészet vagya belgyógyászat. Sokan elhanyagolják hallásproblémájukat, vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele, ezáltal az tovább súlyosbodik, míg végül nehézséget okoz a mindennapi teendők elvégzésében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a páciensek, amint kipróbálják a hallókészülékeket boldogan fedezik fel újra a tiszta hangokat. A jelenlegi, digitális készülékekben egy-egy miniatűr számítógép dolgozik, mely személyre szabva végzi a beállításokat úgy, hogy az a legoptimálisabb hallásélményt eredményezze használójának. Érdemes tehát a hallásszűrésekre elmenni, hogy minél előbb megtudják a hallásromlás mértékét - és az audioló- gus szakemberek segítségével megkaphassák az optimális segítséget ahhoz, hogy életük újra teljes legyen. Victofon Kft. több mint 20 éve § a hallás szolgálatában