Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-22 / 248. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK HÍREK TURKEVEA Vadász Pál Kiállítóteremben látható ez a képünkön is megörökítetett Argus AS-10 nyolchengeres repülőgépmotor egy hen gere, melyet a város közelében találtak a háborút követően. Felvéte­lünkön Tóthné Ozsváth Ilona mutatja a német felderítőgép hengerét. A volt szovjet reptér területére tervezték az intézményt Ezerfős börtön épülhet Szigetelik a létesítményeket TÚRKEVEJól halad a Kiss Kál­mán Városi Sportcsarnok és a Karcagi Szakképzési Cent­rum Ványai Ambrus Gimnáziu­ma és Szakközépiskolája kül­ső szigetelése. A sportcsarnok tetejét már kijavították, így az nem ázik be. A közlekedőknek kínálta magát TŐRÖKSZENTMIKLÓSA rendőrka­pitányság tiltott prostitúció el­követése miatt indított eljárást egy 22 éves tiszabői lakos el­len. A rendőrök október 20-án délután Fegyvernek külterüle­tén, a 4-es számú főút mellett érték tetten a nőt, aki anya­gi ellenszolgáltatásért szexuá­lis szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a jogsértőt előállították a Török­szentmiklósi Rendőrkapitány­ságra. (ún) Baleset volt az elkerülőn SZOLNOK Személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset tör­tént október 21-én 8 óra 10 perc körüli időben a város külte­rületén, a 4-es számú főút 101. kilométerszelvényében. A je­lenleg rendelkezésre álló ada­tok szerint egy teher- és egy sze­mélygépkocsi ütközött össze eddig ismeretlen körülmények között. A balesetben egy ember megsérült. A rendőrök teljes út­lezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. (ún) Közös géppel kátyúznak SZELEVÉNY Folytatódik a köz­utak felújítása a községben. Pánczél Ferenc polgármester elmondta, az utak több helyen kátyúsak, ezeket fogják a köz­foglalkoztatottak a napokban kijavítani. Ehhez megvannak a szükséges eszközök, ugyan­is idén tavasszal a tiszasasi ön- kormányzattal együtt vásárol­tak különböző eszközöket, pél­dául aszfaltvágót. Ezeket a gé­peket a két kisközség közösen használja. (Jzs) KUNMADARASA tárca közleménye emlékeztet: a Büntetés-végre­hajtás Országos Parancsnoksá­ga 2015. január 26-án pályáza­ti felhívást tett közzé, amelyre a megadott határidőig negyven te­lepülés jelentkezett. Az értékeléskor figyelembe vet­ték a terület fekvését, méretét, be­építhetőségét, területi besorolá­sát, közművekkel ellátottságát. Emellett speciális feltételek is sze­repet játszottak a pályázatok elbí­rálásában, például a lakott terü­lettől való távolság, a terület gyors megközelítését lehetővé tevő au­tópálya vagy főút közeli fekvése. Számított a személyi állomány és családtagjaik elhelyezésének biz­tosíthatósága, a felajánló közre­működése, hozzájárulása az ob­jektum kialakításához, továbbá a térség közösségi közlekedésének fejlettsége. Figyelembe vették azt is, hogy van-e lehetőség a fogva- tartottak több mint felének inté­zeten kívüli vagy a börtönbe be­települő munkáltatására. Mindezen szempontok alapján választották ki az öt várost, ahol a források függvényében, üteme­zetten valósul meg, várhatóan 2017-től 2019-ig a börtönépítés. A pályázatról értesítették a részt vevő önkormányzatokat; a Belügyminisztérium, a Bün­tetés-végrehajtás Országos Pa­rancsnoksága és az érintett ön- kormányzatok szorosan együtt­működve kezdik meg a beruhá­zások előkészítését. Lapunk érdeklődésére a tele­pülés polgármestere, Guba Lász­ló elmondta: tavasszal meglátták a felhívást és hosszas tanácsko­zás után döntöttek úgy, hogy pá­lyáznak. - A volt szovjet repü­lőtér területére tervezzük a bör­tönt. Az egy 760 hektáros terület. Eléggé el volt hanyagolva, 2013- ban kezdtük rendbe tenni a köz­munkaprogram keretein belül. A juhtenyésztésnek köszönhető­en az állatok is segítettek a terü­let „karbantartásában” - magya­rázta. Hozzátette: a döntésükben szerepet játszott Tiszalök tanul­mányozása is. Megállapították, hogy a szabolcsi település gaz­daságára pozitív hatással volt az ottani intézet, és abban bíznak, hogy Kunmadarason sem lesz ez másként. - Már maga az épít­kezés is munkahelyteremtő, de a későbbiekben is új munkahe­lyeket jelent a börtön, hiszen töb­bek között kiszolgálószemélyze­tet foglalkoztatnak majd. Megtudtuk: a 4 hektáros terü­leten felépülő börtönhöz plusz 20 hektáros terület is tartozik majd, ahol gazdálkodást, kertészkedést végezhetnek a rabok. - Az oktatás szerepe is fontosabbá válik, plusz tanárok alkalmazására is szük­ség lehet. Emellett régi terv Kun­madarason egy középiskola léte­sítése, akár rendészeti, akár szak­munkásokat képző intézmény, mindkettő képezhetne megfelelő munkaerőt a megvalósuló börtön számára - mondta Guba László. A polgármester azt mondta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának munkatár­sai jövőre döntik el, hogy a repté­ren belül hová épüljön fel a bör­tön. Az önkormányzatnak addig is annyi a feladata, hogy elintéz­zék a közművesítést. - A közelben van ipari vágányunk, az utak is rendben vannak, valamint a szennyvízelvezetés is rendelke­zésre áll. Egyedül a víz, a gáz és az áram biztosítását kell megol­dani - magyarázta Guba Lász­ló. Hozzátette: a lakosságot folya­matosan tájékoztatják majd a fej­leményekről. Szerinte biztosan lesznek a létesítménynek ellen­zői, de reméli, idővel ők is belát­ják, hasznos a börtön a település­nek. Ugyanakkor abban is bízik, hogy a börtön, valamint a hozzá kapcsolódó újítások, fejlesztések hozzásegítik az 5500 lélekszámú Kunmadarast a várossá váláshoz. wb PRO És KONTRA ^ ÁCS SÁNDOR NYUGDÍJAS VILLANYSZERELŐ:- Nem hallottam még arról, hogy börtön lesz Kunmadarason. A reptéren? Az egy igen nagy te­rület, ha jól tudom, 760 hektár. Szerintem ennek a településnek nincs szüksége a börtönre, annyi bajunk van anélkül is. Elsősorban nem a rabo­kat tartom problémának, de azt a területet lehet­ne jobban hasznosítani. Jó minőségű a föld a kö­zelben található kiváló termálvíz miatt, ezért in­kább gazdálkodásra, növénytermesztésre vagy állattenyésztésre kellene használni. Nem pedig börtönt építeni rajta. ВАТА SZILVIA KÖZALKALMAZOTT: - Hallottam már róla, beszélik a faluban egy ideje, hogy börtönt építenek Kunmadarason. De eddig nem hittem el. Ez már biztos? Mert nem örülök an­nak, hogy a sok bűnözőt idehozzák a település­re. Olyan szempontból azonban jónak tartom, hogy akár a felújítás mellett döntenek, akár a nulláról kezdik építeni, lesz munka bőven, vagyis mindenképpen új munkahelyeket te­remtenek vele. És az üzembe helyezése után is szükség lesz új munkaerőre, ami jól jön az itt élő embereknek. Mesterséget tanulhatnak a miklósiak TÓRÓKSZENTMIKLÓS Eddig 11 helyi lakosnak adott lehetőséget az át­képzésre, valamint foglalkozta­tásra a nemrég megalakult szoci­ális szövetkezet Törökszentmik- lóson. A Régi Mesterségek Meg­újításának Szociális Szövetkezete azért jött létre, hogy a hagyomá­nyos mesterségeket újraélesszék. A programban résztvevők többek között kitanulhatják az asztalos- és a fafaragó-mesterséget, vala­mint a bádogos-, a fazekasés ko­sárfonószakmákat - tudtuk meg Nagy Mátyástól. A szociális szö­vetkezetének elnöke elmondta: a kezdeményezést nagy népszerű­ség övezi. A helyiek nyitottak a kultúra és a hagyomány megőr­zésére - magyarázta. Kulturális fesztivált rendeztek a civilek a megyeszékhelyen Ihletet adhat majd a látogatás SZOLNOK Képzőművészeti kiállí­tás, népművészeti és termelői ki­rakodóvásár, valamit gálaműsor is szerepelt а II. Nemzetközi Ci­vil Konferencia szerdai kulturá­lis fesztiváljának programjai kö­zött. A rendezvénynek a szolno­ki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ biztosított teret. A szervező JNSZ megyei Civil Információs Centrum meghívásá­ra a nagyszebeni Orth István, Er­dély egyik legismertebb, de nem­zetközi hírnévnek is örvendő kép­zőművésze is elhozta grafikáit megmutatni a szolnokiaknak és a programon részt vevő határon túli civil szervezeteknek. A kiál­lítást, melyet Verebes György nyi­tott meg, november 3-ig tekinthe­A megyei népművészeti egyesület is bemutatkozott az eseményen tik meg az érdeklődők. Orth Ist­ván elárulta, most először járt a városban, szokatlan számára, hogy nem magasodnak körülöt­te hegyek, de meglehet, innen is merít majd ötleteket alkotásaihoz. Az aulában a JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület tag­jai nyújtottak ízelítőt kézműves munkáikból, a fazekastermé- kektől a faragványokon át a mé­zeskalácsig, de méztermelők és a szolnoki Bereczki Máté Gazda­kör is bemutatkozott. Este a színházteremben Sza­bó István alpolgármester meg­nyitóbeszédét követően iskolá­sok és civil csoportok gondos­kodtak táncos-zenés kulturális műsorról. К. B. Fásítási program indult TISZAVÁRKONY Fásítási program indult a napokban a települé­sen. Hegedűs István polgármes­tertől megtudtuk, a Gyümölcs­ész pályázatnak köszönhetően, melyen a tószegi-tiszavárkonyi református egyházközösséggel közösen vettek részt, 25-30 ős­honos gyümölcsfához jutottak. A fákat a napokban ültetik el a helyi általános iskolánál és a re­formátus egyháznál kialakítan­dó mintakertben, továbbá egy harmadik mintakertet a Tósze­gen is létrehoz az egyház. A na­pokban zajlik a fásítás a sportpá­lyánál is, ahol platánfasor teszi majd szebbé az utcaképet. A10- 15 fa lakossági felajánlásoknak köszönhető. К. B. Keviek .világégés) jfl|

Next

/
Oldalképek
Tartalom