Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-11 / 161. szám
14 TÚRKEVE 2015. JÚLIUS 11., SZOMBAT Kettős gyilkost is kiszagolt már a rendőrkutya Ápolják a francia kapcsolatot a ványaisok CSEREPROGRAM A túrkevei középiskolások számára nagyszerű lehetőséget jelent, hogy intézményük, a Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközép- iskola hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápol külföldi - elsősorban franciaországi - iskolákkal. Ennek köszönhetően természetesen a most lezárult, 2014/15-ös tanévben is jó néhány diáknak lehetősége nyílt a külföldi tapasztalat- szerzésre.- A nemzetközi Erasmus+ program keretében Franciaországban diákok és munkatársak számára szervezett szakmai gyakorlatra, továbbképzésére került sor a most lezárult tanévben - tudtuk meg Tor- da Józseftől, a program túrkevei koordinátorától. - A lehetőségek szerint egyénre szabott, tanulási eredmény alaFranciaország- ban szereztek tapasztalatokat. pú szakmai programot öt francia partnernél, összesen nyolc mobilitás során valósítottuk meg. A felnőtt szakemberek ötnapos, a diákok pedig huszonnyolc napostól egészen egy teljes tanévre kiterjedő kurzusokban fejleszthették szakmai készségeiket és kompetenciáikat. A programokban ezúttal a hegesztő, autószerelő, járműfényező, karosszérialakatos, illetve kereskedő szakmacsoportos diákjaink vettek részt - mondta a koordinátor. Torda József hozzátette, az intézmény nemzetköziesedé- si stratégiájának megfelelően, egyre bővülő nemzeti és nemzetközi partnereinek köszönhetően új stratégiai partnerségeket kötött a közelmúltban a hasonló képzési profilú szolnoki Baross Gábor Tagintézménynyel, illetve a Cavaillon-i Alexandre Dumas Szakközépiskolával. A tervek szerint a következő tanévben tovább folytatják majd a hosszú távú, egy egész tanévre kiterjedő programokat a túrkevei középiskolában, melyen előre láthatólag az autószerelő és járműfényező szakmacsoportos diákok fognak részt venni. Az okos gazdálkodást tanulják ÖTLETEK A takarékos gazdálkodáshoz adnak hasznosítható ötleteket Túrkevén a nemrégiben alakult Gazdálkodj okosan! klubban Rácz Istvánné Zsóka vezetésével. A csoport foglalkozásain többek között a gyakorlatban is alkalmazható háztartási praktikákról esik szó. A jövőben tervezett témák között szerepel többek között: az egészséges élelmiszerek készítésének módja, bútorfelújítás, a lakások költségeinek csökkentése. Mindemellett hasznos tanácsokat kaphatnak a foglalkozásokon résztvevők például arra vonatkozólag is, hogyan készítsenek hulladékból használati tárgyakat. Ezeken az elárusítóhelyeken veheti meg vasárnapi lapunkat Túrkeve térségében Royal Bonus Kft. 4. sz. Vegyesbolt 5420 Túrkeve Kis utca 15. Royal Bonus Kft. Otthon Diszkont 5420 Túrkeve Royal Bonus Kft. Hajdú B. utca 33. 5420 Túrkeve Kenyérmezei út 41. Royal Bonus Kft. Stop Élelmiszerbolt 5420 Túrkeve Kupa Á. utca 40. Hamarosan megjavítják a lámpát BIZTONSÁG Sokak számára okoz bosszúságot a városban, hogy a település központjában lévő közlekedési csomópontjelzőlámpája hónapok óta nem működik. Hamarosan azonban újra előírásszerűén működhet majd a jelenleg még sárgán villogó lámpa. Kiderült ugyanis, hogy a korábban meglehetősen költségesnek tűnő javítás az előzetesen kalkulátnál jóival olcsóbban is kivitelezhető. A városgondnokság munkatársai így a tervek szerint a közeljövőben lebonyolíthatják a javítási munkálatokat. Elismerés a tanítónak KITÜNTETÉS A Nagykunsági Református Egyházmegye közgyűlésén ünnepélyes keretek között adták át a Nagykunságért Református Pedagógiai díjat a közelmúltban. Az egyházmegye így ismeri el az általa fenntartott intézményekben a kiemelkedő oktató-nevelő munkát végző pedagógusok tevékenységét. Ebben az esztendőben a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda tanítója, Kissné Papp Gyöngyi tanító is elismerésben részesült. Ismét tüdőszűrés EGÉSZSÉGÜGY A hetekben ismét tüdőszűrést szerveznek Túrkevén. A Korda Sándor színházteremben július 24-ig várják a vizsgálatra érkezőket az egészségügyi szakdolgozók. Fontos tudni, hogy a szűrés nem kötelező, de a negyvenedik évüket betöltötött lakosok beutaló nélkül, évi egy alkalommal ingyenesen vehetik igénybe a lehetőséget. A negyven év alattiak részére a szűrés orvosi beutalóval vehető igénybe, és térítésköteles a törvényileg meghatározott mértékben. Kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek a fiatal sportolók SPORT Kiemelkedő eredménynyel zárták a korosztályos Magyar Bajnokság első fordulóját a Kaszap Nagy István Református DSE tornászai, gyermek kezdő korosztályban. A békéscsabai színekben induló, mindössze négy éve együtt készülő csapat Budapesten mérte ösz- sze tudását rangos ellenfeleivel, ahol vidékbajnokok, illetve országos minősítésben, csapatban második helyezést értek el. Külön érdemes megemlíteni Lukácsi Tímea összesített eredményét, aki egyéniben az első forduló bajnokaként aranyéremmel, Csíki Zsófia a vidékbajnokság ezüstérmeseként térhetett haza. A túrkevei tornászlányok nyáron is készülnek- Megérdemeltnek tartom ezt a sikert, hiszen igazán kitartóan dolgoztak a gyerekek - mondta el edzőjük, Nagy Ibolya. - Szertornáról lévén szó naponta minimum három órát kell edzéssel eltölteni ehhez a minőséghez, ebben a korosztályban, a 7-10 évesek között. így a sportolók mellett a szülők dicsősége, mondhatni ugyanakkora. Azért is fontos volt a jó szereplés, mert a nyári feszes felkészüléshez komoly motiváció ez a sikerélmény. Csapattagok: Vecseri Bettina Janka (10.), Andrekovics Gréta (37.), Kereszti Villő Mikolt (16.), Kereszti Édua Sarolt (17.) Csíki Zsófia (2.), Lukácsi Tímea (1.). egyéni: Tóth Lili Hanna (35.) Egy jó rendőrkutya felér akár öt-hat rendőrrel is egy intézkedés során. Ha megfelelően vérmes és tekintélyt parancsoló, bizony kevés bűnöző mer szembeszállni vele. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@partner.rnediaworks.hu RENDŐRSÉG Ha Reikót akkor látja valaki, amikor boldogan lohol kedvenc labdája után, bizony nehezen hiszi, milyen félelmetes fenevaddal hozta ösz- sze a sors. Pedig a háromesztendős, jól megtermett túrkevei rendőrkutya az elmúlt évek során már többször bizonyította rátermettségét. Gazdája és kiképzője, Kutich József címzetes főtörzszászlós az elmúlt évek során közel tucatnyi ebbel dolgozott már.- Mindig is szerettem a kutyákat, így amikor kezdő rendőrként lehetőségem nyílt rá, hogy kutyás legyek, nagyon örülCsaládban töltik el a „nyugdíjas éveiket” Kutich József nemcsak munkaeszközként. hanem igazi társként tekint a rendőrkutyákra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a kiöregedő ebeket általában jelképes összegért megvásárolja és gondoskodik további jólétükről.- Ezek a kutyák általában 9-10 éves korukig tudnak dolgozni. tem - idézi fel a kezdeteket. - Több mint húsz éve képzek ki kutyákat és dolgozom velük, általában egyszerre kettővel: egy nyomkövetővel és egy kábítószer-keresővel. Jelenleg már az egész megyébe hívnak, ha szükség van ránk. Kutich József az évek során közel tucatnyi kutyával dolgozott, így szép számban akadtak emlékezetes esetek. Előfordult ugyan, hogy bár ígéretesnek tűnt a kiképzett eb, végül mégsem vált be, amikor éles ám jó esetben utána több évet megélnek még - mondja. - Sajnos arra nem alkalmasak a körülményeim. hogy mindegyiket megtartsam és nálam maradjanak, de a legtöbb esetben odaajándékozom őket olyan családoknak, amelyekről tudom, hogy megfelelően gondjukat viselik majd. Értelmes, intelligens, jól bevetésre került sor, ám két igazán jó társa is akadt az elmúlt esztendőkben. Frenkie- vel és Femirrel is sok sikert, kiemelkedő eredményeket értek el, utóbbival a 2009-es mezőtúri kettős emberölés elkövetőjének is nyomára akadtak. A jelenlegi társ, Reiko pici kölyök kora óta követi hűségesen gazdája minden mozdulatát.- Eleinte magamnak nevel- gettem otthon, s bár már az első néhány hónap után látszott, hogy igazán jó képességű rendőrkutya válhat belőle, csak nemrégiben került állományba- tudjuk meg Kutich Józseftől.- A kiképzést követően múlt év decemberében jöttünk haza és álltunk szolgálatba, pontosabban én még visszamentem a kinevelt kutyákról van szó, megérdemlik, hogy jó körülmények között töltsék utolsó éveiket. Persze, sajnos előfordul, hogy idő előtt távozik valamelyik kutyám, akár emberekre jellemző betegségek is végezhetnek velük. Az egyik például gyomorcsavarodást kapott, egy másik pedig agyvérzés miatt pusztult el. képző központba a másik új kutyámmal, a kábítószer-kereső Csipesszel. Nemrégiben kezdtünk tehát „élesben” dolgozni, s amint az élet bebizonyította, valóban igen hatékony, jól dolgozó kutyát sikerült nevelni Re- ikóból. Reiko és gazdája ugyanis a napokban talált meg egy tolvajt, aki nem sokkal korábban egy túrkevei hölgy házának mellék- épületét fosztotta ki. A bejelentést követően a helyszínre érkező Reiko egyenesen ahhoz a házhoz vezette a járőröket, ahol a bűncselekmény elkövetésével meglapozottan gyanúsítható férfi lakott. Ennek köszönhetően igen gyorsan sikerült felgöngyölíteni az ügyet. Kutich József kölyökkora óta neveli Reikót. Mára megbízható és eredményes rendőrkutyává vált.1 HÍREK Sikerekkel tértek haza a lányok Azonnal nyomra akad