Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-10 / 34. szám
4 JÁSZSÁG - HIRDETÉS 2015. FEBRUÁR 10., KEDD Díjátadás. Nemrégiben adták át Jászapátiban a Pájer Antal-díjat. Az elismerést minden évben olyanoknak ítéli a város, akik sokat tettek a helyi kultúra fejlődéséért, gyarapodásáért. Idén a díjat a Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium közössége vehette át annak elismeréseként, hogy az intézmény több mint száz éve szellemi és kulturális műhelyként fontos része a város életének. A Pájer Antal Művelődési Házban a magyar kultúra napja alkalmából rendeztek ünnepi műsort. Erősítik a fizetési fegyelmet költségvetés Nincs szükség új adókra a helyi bevétel biztosításához Napelemek kerülhetnek a városi intézményekre energia Jászapáti önkormányzata sikeresen szerepelt a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztési pályázaton. A napokban megjelent tájékoztatást szerint több mint 30 millió forint összeget fordíthatnak egyes városi intézmények energiaellátását kiegészítő napelemtáblák felszerelésére. A támogatási szerződést ugyan még nem írták alá, de a tervek szerint már ebben az évben megtörténhet a kivitelezés, a megújuló energiát hasznosító berendezések felszerelése és beüzemelése. A város polgármestere elmondta, hogy Jászapátiban is megkezdődött az úgynevezett integrált településfejlesztési stratégia készítése, amelyben a városfejlesztés közép- és hosszú távú irányait határozzák meg. A városban továbbra is kiemelt célnak tekintik a gyógyfürdő és az egészségturizmus fejlesztését. A helyi strand megújítása, komfortosabbá tétele mellett elképzelések körvonalazódnak egy új termálkút fúrásával kapcsolatban is. Az ehhez szükséges vízjogi engedélyek beszerzése folyamatban van, a megvalósításhoz pályázati támogatást szeretnének igénybe venni. A kivitelezés megkezdésén csak ezt követően gondolkodhatnak el a településen. A felújítás mellett olyan dolgokat, a pihenést, kikapcsolódást segítő elemeket építhetnének be, mint a különböző pezsgőfürdők, vagy épp a csúszdák. Egyelőre azonban az előkészítés még nem tart ebben a fázisban, a strandfejlesztés megvalósulása leginkább a középtávú fejlesztések sorában foglal helyet. ■ B. CS. Nem vezetnek be új adót, illetve nem emelnek a már meglévő helyi közterhek mértékén sem Jászapátiban, ugyanakkor szigorítani szeretnék az adófizetési fegyelem ellenőrzését - tájékoztatta lapunkat Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere. Banka Csaba A város költségvetésének tervezésekor alapvető feladatként jelent meg, hogy az átalakuló szociális támogatások, illetve segélyezési rendszer kialakításához szükséges saját bevételeket előteremtse a település. Farkas Ferenc polgármester elmondta, hogy a február 12- én a képviselő-testület elé terjesztendő költségvetésben az elmúlt évek tapasztalata szerint meglehetős biztonsággal tudják tervezni az összességében 1,14 milliárdos büdzsé helyi bevételeit, ami megfelelő alapot teremt az idei feladatok finanszírozásához. A rendszeres szociális segély, illetve a foglalkoztatást helyettesítő támogatás a járási hivatalhoz kerül márciustól, ezek önerejét az év első két hónapjában még biztosítják, a lakásfenntartási támogatás állami szinten márciustól megszűnik. Az átalakulás részeként Jászapátin is megalkotja az önkormányzat az úgynevezett települési segélyek rendszeréhez szükséges rendeletet, amelyben megfogalmazzák a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély, a temetési segély, illetve a gyermekvédelmi támogatás biztosításának helyi feltétel- rendszerét. A változásokat követően is igyekeznek segítséget nyújtani a rászorulóknak, illetve a helyi adóbevételek a polgármester véleménye szerint megfelelő alapot teremtenek a rendszer anyagi hátterének biztosításához is. Nem gondolkodik az önkormányzat új adók bevezetésében, illetve nem szeretne a már meglévő helyi adók mértékén sem változtatni.- A bevételek tervezésénél figyelembe tudtuk venni, hogy az elmúlt években milyen nagyságrendű helyi adót fizettek be a településen, ezzel együtt is szeretnénk kidolgozni az adófizetési fegyelem javítását célzó intézkedéseket is - fogalmazott Farkas Ferenc. HÍRSÁV A jászok rokonairól szóltak az eseményen JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖN hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatónője volt a vendége a Jászalsószentgyör- gyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület Falusi esték legutóbbi rendezvényének. A községháza dísztermében, a jászok eredetéről és az Oszétiában készített felvételek segítségével a jászok ma élő rokonainak mindennapjairól tartott előadást. Hasonló témája lesz Jászberényben a Jász múzeumban csütörtök délután tartandó előadásnak, amelyen Farkas Kristóf Vince történész és Fábián-Rigó Attila tart beszámolót oszé- tiai tapasztalatairól. Bővítik a városi térfigyelő rendszert SIKERESEN PÁLYÁZTAK JÓSZ- apátin a térfigyelő kamerarendszer bővítésére. Pályázati támogatásként mintegy négymillió forintot nyert a város, amelyből - a beérkező ajánlatok figyelembevételével - 8-10 kamerával bővíthetik majd a már meglévő, a közbiztonság javítását szolgáló eszközrendszert. A rendszer bővítése az év első felében megvalósulhat. Tovább építenék a kerékpárutat jászapátin a már meglévő kerékpárút-hálózat fejlesztésével szeretnék a városközponttól egészen az ipari parkig kiépíteni a kerékpárutat. A beruházás tervezésének folyamata megkezdődött, jelenleg az elképzelések egyeztetése zajlik. Az elképzelés szerint az út továbbépítésével párhuzamosan a már meglévő útszakaszokat is felújítanák. HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS Óra-Ekszer-Ajándék Széles választék - Korrekt árak Arany-, ezüstékszerek Kristály, porcelán Karórák, faliórák Régi, megunt ékszereit a vásárolt súlyig beszámítjuk. Törtarany-, törtezüst-felvásárlás napi áron javítás, vésés rövid határidővel Apáti kártya. Erzsébet utalvány elfogadóhely. Jászapáti, István király út 5. Telefon: 57/441-407 Nyitva: H-P 8-12 óráig, 13-17 óráig, Szó: 8-12 óráig. % jo HIRDETÉS Füle István és fia Kft. Jászapáti, Dózsa Gy. út 34. Petites-dűlő Húsüzem hrsz. 0142/2. Üzleteink: Jászapáti, Litkei Máté tér Jászapáti, István kir. út 46/a. Jászkisér, Szabadság út 9. Jászszentandrás, Mártírok út 1/1. Heves, Hunyadi u. 25. Termékeink kaphatók mozgóboltunkban: Jászdózsa, Pusztamonostor, Jászberény, Jászjákóhalma, Szászberek, Alattyán, Jászágó településeken is. Heti akciós termékeinket keresse bolt)aínkban! DOMINO TÜZEP Jászapáti, Temető u. 4. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Lengyel barnaszén 3950 Ft/q Lignit kapható. Akác, tölgy gurigázva és hasítva. Érdeklődni és megrendelni a helyszínen és a 06-30/945-1252 telefonszámon. A megszokott áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Házhoz szállítás megoldott! Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-16, szombat 8-12 óráig. (Áraink június 2-ától a készlet erejéig érvényesek) HIRDETÉS ELEGEDETLEN VAGYONVÉDELMI SZOLGÁLTATÓJÁVAL? AKKOR KERESSE CÉGÜNKET! SCORPIO Ingyenes felmérés! Teljeskörű vagyonvédelmi szolgáltatás. Riasztó, és tűzjelző rendszerek telepítése, távfelügyelete, kivonuló járőr szolgálattal. Megszokott, ismert szolgáltatás, kedvező árak az EGÉSZ Jászság területén! ügyfélkapcsolat: 06-20/852-7678 Я A/?AS VAS ÁS/ 8 hónapos vágni való kakasok eladók. Napos- és vágni való csirke előjegyeztethető. Kiadás előzetes egyeztetéssel! Urbán-keltető, Jászapáti Arany János u. 11. Érdeklődni: Urbán László: 06-30/338-6601 Urbán Istvánná: 06-30/338-7191 HIRDETÉS Nyílászáróvásár a TÉBA-nálü! ✓ Fenyő bejárati és beltéri ajtók több méretben és különböző kivitelben 10-15%-os kedvezménnyel. ✓ Biztonsági bejárati ajtók 10 ponton záródó, kiváló hang- és hőszigetelésű tokkal egybeépített küszöbbel, egy- és kétszámyú kivitelben. ✓ Fehér színben már 45 000 Ft-tól, ✓ barna színben már 59 900 Ft-tól, ✓ kétszámyú kivitel már 75 000 Ft-tól. Az akció 2015. február 28-ig érvényes. TEBA TÜZÉP Tüzelőanyagok, tűzifa: akác, gyertyán, tölgy hasogatva is. Kazánszenek, daraszén, brikett, lignit 10 q feletti vásárlás esetén 990 Ft/q. Gépi rakodás megoldott! TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG áruházak www.tebatuzep.hu Jászberény, Nagykátai út 1. Telefon: 57/415-242 Jászapáti, István kir. út 49. Telefon: 57/441-003 Jászladány, Kossuth L. u. 8. Telefon: 57/454-007 l, Jászladányi út 26. Telefon: 56/816-375