Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-08 / 285. szám

2014. DECEMBER 8., HÉTFŐ TISZA-TO 5 Fürdőszoba karácsonyra? segítség Steril körülményekre van szüksége a szalóki Anikónak A kis házban már megvan a helye a tervezett fürdőszobának - mutatja a lányát már nagyon haza váró Erzsiké Patikatisztaság fogad a ki­csiny házban. Erzsikének egyelőre mégsincs rá esélye, hogy hazahozza nagybeteg lányát. Szilvási Zsuzsa Nehéz időket él az abádszalóki család. Gyakorlatilag véletlenül derült ki, hogy Erzsiké lánya, Anikó rendkívül súlyos beteg­séggel küzd. Azóta pedig kór­házakról, orvosi vizsgálatokról szól az életük.- Három évvel ezelőtt en­gem küldtek el egy rutin labor- vizsgálatra, akkor kértem a lá­nyomnak is egy beutalót, mert eszembe jutott, hogy ő is régen volt ilyen vizsgálaton - meséli a kezdeteket Erzsiké. - Megdöb­bentően rossz lett a vérképe, s a következő vizsgálatok során kiderült, hogy - bár semmiféle tünetet nem tapasztaltunk nála korábban -, leukémiával küzd. Természetesen azonnal megkez­dődtek a kezelések, két évig jár­tunk a budapesti Szent László Kórházba. Hónapokon keresztül kemoterápiás kezeléseket ka­pott, s úgy tűnt, sikerül leküzde­ják tartani a kapcsolatot ebben a nehéz időszakban, hiszen az édesanya anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy rend­szeresen Debrecenbe utazzon a lányához. Ráadásul most, az őssejbeültetést követő időszak­ban steril szobában helyezték el Anikót, így csak monitoron keresztül láthatná őt Erzsiké. Mi pedig a helyi és környék­beli segítő szándékú emberek­től, cégétől kértünk segítséget egy fürdőszoba megépítéséhez. Az önkormányzat vállalta, hogy elvégzi a munkálatokat, festé­ket, zuhanyt, csempét is kap­tunk már. Csövekre, csapokra azonban még nagy szükség lenne ahhoz, hogy karácsonyra hazakerülhessen Anikó. Állandó ápolásra szorul a 38 éves Anikó ni a szörnyű kórt. Egy teljes évig tünetmentes volt, aztán mégis visszaesett, ismét egyre fáradé­konyabbá, gyengébbé vált. Most Debrecenben kezelik a klini­kán, ötödik hete van benn. Amint az édesanya könnyeivel küzdve mondja, már csak az ős­sejtbeültetésben bíznak. A nagy­lány túlesett a transzplantáción, a sejtek beépültek, elkezdtek dolgozni. Igaz, a trombocita-, he­moglobin- és fehérvérsejtértékek még nagyon alacsonyak, de na­gyon bíznak benne, hogy idővel elérik a kívánt tartományt. Ahhoz azonban, hogy a lába­dozás idejére hazakerülhessen, meg kellene teremteni a szük­séges feltételeket otthonában is. Egyelőre ugyanis a kis házikó­ban nincs fürdőszoba, arról pe­dig szó sem lehet, hogy a nagybe­teg lány az udvari WC-re járjon ki. Erzsiké nem is álmodhat ró­la, hogy a kevéske ápolási díjból meg tudja valósítani mindezt.- Lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk segíteni - mond­ja Fábián Krisztina, a helyi családsegítő szolgálat munka­társa. - Felvettük a kapcsolatot egy rákbetegeket segítő ala­pítvánnyal, amelytől két tele­font kaptak Erzsikéék, melyen ingyen beszélnek egymással, így legalább folyamatosan tud­Anikó egyelőre még kórházban van bár anikó lassan 38 esztendős lesz, önálló életvitelre képte­len. Súlyos fogyatékossággal küzd, melynek külső jele ugyan alig tapasztalható, értel­mileg azonban egy óvodás gyermek szintjén rekedt meg. Mindenkivel rendkívül kedves és barátságos, imád rajzolni, kirakózni, szereti a plüssjáté- kokat, ám folyamatos figyelem­re szorul, mint minden kisgyer­mek. Az öltözködésben, tisztál­kodásban máig segíteni kell neki. S bár a kórházi körülmé­nyeket, állandó vizsgálatokat jól viseli, érthető módon na­gyon hiányzik neki édesanyja. Idén már Tiszafüreden is lesz karácsonyi falu és betlehem advent Bár a legtöbb települé­sen már természetes a közös adventi készülődés, Tiszafü­reden most először állítanak betlehemet és alakítanak ki karácsonyi falut. .- Az önkormányzat felhívást tett közzé, hogy civil szerve­zetek, magánszemélyek és kö­zösségek jelentkezését várjuk annak érdekében, hogy közö­sen építsük fel a tiszafürediek betlehemét - mondta el Újvári Imre polgármester. Az előké­születek helyszíne a Kovács Pál Művelődési Központ, az elkészült alkotás pedig decem­ber 8-ától január 6-áig látható. Tiszafüred első karácsonyi faluja is december 8-án dél­után négy órakor nyílik meg fanfárral, rövid műsorral, az ünnepi fények pedig remél­hetően még közelebb hoz­zák a karácsony hangulatát. A szokásos forralt bor, kürtös kalács, kézműves élelmisze­rek mellett szaloncukorvásár, textiljátékok, tűzzománc tár­gyak, ékszerek, szappan, csip­ke, szalmatárgyak, kerámia­díszek közül válogathatnak az érdeklődők, a következő hetekben pedig helyi és kör­nyékbeli fellépők is színesítik a térség legnagyobb karácso­nyi forgatagát. Újvári Imre mindezek mel­lett a napokban végigjárta a város óvodáit és bölcsődéit, csokoládéval és kifestővel ajándékozva meg a Bán Zsig- mond Református Óvodába, a Háromkirályok Óvodába, a Tiszafüredi Óvodákba és a tiszafüredi bölcsődébe járó gyermekeket, akik versekkel és énekekkel köszönték meg az ajándékokat. ■ Újvári Imre polgármester HÍRSÁV Szépkorú pedagógust köszöntöttek KEDVES ÜNNEPSÉGRE került sor a tiszafüredi Platán Idő­sek Otthonában a napok­ban, ahol kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Antalffy Istvánnét. Rózsika néni Egerben született, majd férjével Tiszafüredre költö­zött, itt nevelték fel három lányukat. Pedagógusként dolgozott, gyémántdiplomá­ját az egri főiskolán vehette át tizenöt évvel ezelőtt. Az óvodásokért hálóztak Sarudon már szinte hagyománnyá vált Sarudon a Katalin-nap- hoz kötődő jótékonysági bál, mely természetesen eb­ben az évben sem marad­hatott el. A bál bevételét az óvoda korszerűsítésére, fej­lesztésére fordítják. Amint Tóthné Szabad Katalin óvodavezető kiemelte, hogy az óvoda számára kímél­tén fontos ez a rendezvény. Fontos, hogy a gyermekek a „második otthonukban” jól érezzék magukat, sok kalandban legyen részük, hiszen a bevétel egy ré­szét az óvodások számára szervezett programokra is fordítják. Letűnt korok emlékeit mutatja be a tájház az elődeink által naponta használt eszközöket, hét­köznapi tárgyakat mutat be a kiskörei tájház. A telepü­lés egyetlen műemlék épü­lete nemrégiben újult meg, hogy méltó környezetet biztosítson az összegyűjtött kiállítási anyagnak. Nyomon követhetjük eleink életét Rengeteg uszadékot szedtek ki a Tiszából VÍZGAZDÁLKODÁS Közel ezer köb­méternyi uszadékot távolítottak el idén Kiskörénél a Tiszából - tá­jékoztatott a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az idei év sem múlt el úgy, hogy a Tisza folyón kisebb árhullám ne kelet­kezett volna. Azonban most nem a víz okozott problémát, hanem a vele érkező jelentős mennyisé­gű települési szilárd hulladékot is tartalmazó növényi eredetű uszadék, mely a kiskörei vízlép­cső felvízi oldalán tömörült ösz- sze. A felhalmozódott uszadék a vízlépcső elzárószerkezeteinek, illetve berendezéseinek biztonsá­gos üzemeltetését veszélyeztette. A töltés előtereiben lévő kom­munális hulladék összegyűjté­se jelentős kézi erőt igényelt. A duzzasztómű felvízi oldalán feltorlódott uszadék kiemelése ennél sokkal nehezebb feladat. Először a téli kikötőben kellett gondoskodni egy olyan munka- területről, ahová a vizes hulla­dék kirakható. Az uszadék be­gyűjtéséhez szükség volt egy megfelelő úszó rakodó munka­gépre, egy 130 tonnás uszályra, valamint egy vontatóhajóra, a téli kikötőbe érkező uszály ki­rakodását pedig egy úszókotró végezte. Miután kirakodták a „szállítmányt”, megkezdődhe­tett a korábbi évekhez hason­lóan a szelektív válogatás. A vé­dekezés összköltsége több mint négy és fél millió forint volt. ■ Jubileumi kiállítás Kunhegyesen évforduló A művelődési központ ötven évét ünnepük A helyi kultúra ötven évét igyekeztek megidézni Kun­hegyesen az elmúlt napokban. Rég volt és jelenlegi csoportok voltak naponta házigazdák a Nyitott hét - nyitott ház prog­ramban. Szintén erre az évfor­dulóra jelentette meg az Ilosvai Varga István Művelődési Köz­pont az Én kultúrházam című könyvet az ötven esztendeje átadott intézmény eseményeit felidézve benne. A program so­rozatzárásaként pedig a vendé­günk volt a Kunhegyeshez ezer szállal kötődő Bérez András Kossuth-díjas ének és mese­mondó, aki egyben ezen az al­kalmon vehette át a Kunhegyes Város Díszpolgára címet is. ■ Az évforduló alkalmából a város fafaragóinak munkáiból nyílt tárlat 8-10 Jóreggelt - napindító műsor, a nap elején szükséges, hasznos informá­ciókkal. 10-12 Délelőtt - érdekességek a nagy­világból. 12-15 Kívánságműsor 15-17 Délután - minden, amiről érdemes beszélni (hétfő, szerda, péntek) Cool-Túra - kulturális műsor, érde­kesen! (kedd, csütörtök). 17- 18 Egy óra zene megszakítások nélkül 18- 20 Váloga-tó - zenei válogatásmagazin, kizárólag a legjobb dalokkal. 20-22 Night Life - a legújabb klubzenékkel. SZOMBAT 8- 9 Fülpiszka. 9- 11 Sportmagazin. 12-14 Múlt-kor, a retró magazin. 14-18 Euro-top 40. VASÁRNAP 8-9 Sztárportré. 10-12 Tótágas, kicsikről nagyoknak. 14-16 Hallgass hazait!

Next

/
Oldalképek
Tartalom