Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-17 / 293. szám
Hívja az Új néplap újságíróját! Kályhákat gyűjtenek Kunszenten adomány E napokban zajlott a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért adománygyűjtő programja Kunszentmár- tonban. Az önkéntesek, akikkel a város közterein találkozhattak a lakosok, a gyertyákért és a naptárakért felajánlott pénzadománnyal a szegényeket segítik. A helyiek a plébánia kályhaakciójához is csatlakozhattak. Idén is szeretnének ugyanis kályhát adni a rászorulóknak, tavaly 12 családnak segítettek. Folytatódik az „Angyal-levél” akció is, amiben háztartási eszközökkel támogatják a rászorulókat, ahol valóban szükséges, megteremtve a támogatott és a felajánló találkozását. ■ 4 TISZAZUG Helybe viszik a múzeumi tárlatot lehetőség Az „Utazó kiállítást” távoli iskolákba szállítják a gyerekeknek Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez: a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum kész kiállítást vitt el nemrégiben két oktatási intézménybe is, hogy saját környezetükben ismertessék meg a diákokat a térség földrajzi sajátosságaival. Elsősorban olyan iskolákat választottak, amelyek távolabb találhatók a múzeumtól vagy az oda járó gyerekek nehezen jutnának el a városközponti intézménybe. A Természettudományi Múzeum I anyagából összeállított tárlatot § a Homoki Általános Iskolába | és a Révay György Speciális | Szakiskolába szállították. Az el- £ só' látogatást a Múzeumok Őszi Révész Mariann és Ácsai Orsolya játszóházat alakított ki a múzeumban Fesztiváljára időzítették, később egy egészségnaphoz kötötték. Béres Mária múzeumigazgató elmondta, igény szerint máskor is vállalják az utazást. Mindeközben az intézmény helyben is várja a diákokat: a múzeumban kulturális közmunkásként dolgozók foglalkoztató- és játszóházat hoztak létre az egyik teremben. A játékos ismeretterjesztés a fiatalabb korosztály számára is népszerű, így nemcsak iskolásokat, hanem óvodásokat is várnak.- A sajátos nevelési igényű gyermekeket is szívesen látják a közfoglalkoztatott lányok, akik február végéig maradnak nálunk - tette hozzá. ■ elsősorban a Tiszazugban élők hívását váija. Ha híre, ötlete, észrevétele van, va^ egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es telefonszámot hétköznapokon! üzenet Felújítják a tiszainokai templomot, a már megszépült, csúcsdíszként szolgáló kakasba még időkapszulát is elhelyeztek.- A munkálatok augusztus végén kezdődtek - mondja Pinkó- czi Károly lelkész. - Református templomunk új tetőt, valamint új esővíz-elvezető csatornát kap. A homlokzat már megszépült, az épület szigetelése alulról megtörtént, a külső falak törtfehér színűek lettek. Ősszel leemelték daruval a helyéről a tornyot, lent a földön teljesen új deszkázatot kapott. A befejező lépésnél tartunk: a rézlemezelésnél - sorolja a munkálatokat a lelkipásztor.- Amikor lekerült a torony és vele együtt a kakas, kíváncsian vártuk, hátha találunk benne időkapszulát. Csalódottan láttuk, hogy üres - ezt már Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester mondja. - Éppen emiatt döntöttünk úgy, hogy mi viszont elhelyezünk a kakasban egy üzenetet az utókornak. A polgármester lelkesen meséli, mi mindent raktak bele az egyszerű műanyag csőbe.- írtam egy háromoldalas levelet Inokáról, például hányán lakunk a faluban, hogyan élünk. Érdekességképpen tettünk bele aprópénzt, papírpénzeink fénymásolatát, az Inokai friss helyi újságot, egy hűtőmágnest a címerünkről, fotót a templomunkról, a lelkészünkről és a településről és azt is leírtam, hogy az Inokai krónika minden korábbi száma életem végéig megtalálható nálam, utána a településre hagyom. A csövet gondosan levédték, ezután helyezték bele a szintén felújított, lefestett kakasba. A torony visszahelyezése év végére várható. м A tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók abban bíznak, jövőre már új eszközöket is kaphatnak munkájukhoz Apjok Sándor a kakassal Megoldódni látszik a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság jövője, jövőre legalábbis biztosabb lesz a fennmaradása. Sikerült ugyanis megegyeznie Tiszaföldvárnak Martfűvel arról, hogy az utóbbi ön- kormányzat kifizesse az elmaradt hozzájárulásokat a tűzoltóság fenntartására. Joó Zsuzsa- Új eszközöket és új felszereléseket szeretnénk - árulták el az éppen szolgálatban lévő egyenruhások, amikor meglátogattuk őket a parancsnokságon. A dolgozók bizakodók, hogy a két önkormányzat viszonyának rendezése után a plusz bevételből már fejlesztésre is jut. A tűzoltóság és Martfű ön- kormányzatának „békülése” az új vezetés eredménye. A martfűi polgármester, dr. Papp Antal még októberben folytatott személyes egyeztetést Tisza- földvár polgármesterével és a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság elnökével az elmaradt 2013-2014. évi önkormányzati hozzájárulás megfizetéséről, valamint arról a polgári perről, melyet a tűzoltóság indított Martfű önkormányzata ellen. A parancsnokság azt nehezményezte a Szolnoki járásbíróságnál, hogy az utóbbi időszakban Martfű nem fizette az önkormányzati tűzoltósági hozzájárulást. A megegyezés (úgy tűnik) mindkét fél kompromisszumos megoldásával zárult. A tűzoltó parancsnokság elnöke a személyes megbeszélést követően bejelentette, hogy a késedelmi kamatoktól eltekint a tűzoltóság. Az elmúlt évre majd1 kétmillió, idénre pedig 2 millió 300 ezer forint hozzájárulás megfizetését kérik Martfű önkormányzatától. A martfűi új képviselő-testület végül jóváhagyta a hozzájárulások kifizetését, az ehhez szükséges összeget a költségvetés tartalékkeretéből biztosítja. Arról is döntöttek, hogy természetesen visszalépnek a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság szervezetébe.- Martfű ugyanis 2012 márciusában kilépett a szervezetből, annak ellenére, hogy Martfű a tiszaföldvári tűzoltó parancsnokság elsődleges műveleti körzetébe tartozik. A hozzájárulást sem fizették. Ez egy komoly költségvetési hiánya volt a tűzoltóságnak, melyet a földvári önkormányzat pótolt költségvetési tartalékából - magyarázta Hegedűs István polgármester. Hozzátette, az első kétmillió foÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG fenntartása esetén a települési önkormányzat hozzájárulását az önkormányzati tűzoltóság, valamint a székhelye szerinti és az általa védett további települések önkormányzatai között létrejött megállapodás rögzíti, a települések lakosságszáma és területe alapján. Martfű önkormányzata novembertől, a köztestület tagjaként, ismét részt vesz a tűzoltó parancsnokság munkájában. Ezzel, azon túl, hogy hozzájárul a tiszaföldvári tűzoltóság tevékenységéhez, bele is szólhat majd annak működésébe - hangsúlyozta dr. Papp Antal, hozzátéve: információi szerint annak, hogy Martfűn tűzoltóságot hozzanak létre, semmilyen realitása nincs. rintot már ki is fizette Martfű, a második (idei) összeget is hamarosan átutalják.- Ez a négymillió forint a tűzoltóságnak (és a városnak) mindenképpen jól jön. Ebből az összegből tudomásom szerint a felszereléseket vizsgálják be és ha kell, újakat is vásárolnak a tűzoltóknak. Hegedűs István szerint a földvári tűzoltóság jelentősen növeli a lakosok biztonságérzetét, hiszen a kivonulási idő (Szolnokhoz viszonyítva) akár tíz perccel is kevesebb lehet. A tiszaföldvári tűzoltó-parancsnokság látja el Tiszaföldvár, Martfű, Cibakháza, Rákóczi- újfalu és Kengyel települések megelőző, mentő és tűzkárelhárítási feladatait. Hegedűs István polgármester 2014. DECEMBER 17., SZERDA Csak tavasszal kezdődik a helyreállítás továbbra is még csak a tervek készülnek a tiszaföldvári Tópart út helyreállítására. Ismeretes, az út egy nagyobb novemberi esőzéskor leszakadt, a törmelékek az egyik lakóházig csúsztak. A katasztrófavédelem szakemberei a további omlást megállították, a végleges vasbeton támfal viszont csak tavasszal készülhet el. A támfalat téglával borítják majd be. A munkálatok végeztéig autóval arrafelé nem lehet közlekedni. A Falumikulás is megkóstolta sűrű programjuk van a tiszainokai lakosoknak: advent időszakában számos programot szerveznek maguknak. Nemrégiben a Falumikulás látogatta meg a gyerekeket, aznap kemencés töltött káposztát főztek a helybélieknek. Hamarosan karácsonyi előadással rukkolnak elő, közben díszítik a főteret, és betlehemes erdei jelenetet is bemutatnak bábuk segítségével, melyet természetesen saját maguk készítettek. Ezer adag ételt főznek a kunszentieknek SZERETETVENDÉGSÉGBE HÍVJA a Gazdakör, a Szent Márton Lovas Egyesület, a plébánia és az önkormányzat a kunszentmártoniakat szombaton 14 órára a piactérre, a plébánia Deák úti kapujánál. Érdemes éhesen érkezni a vendégségbe, hiszen sok finomsággal várják a kunszentieket. Az étel elvitelére is lehetőség lesz, 1000 adaggal készülnek. Utána tartják a gyertyagyújtást a téren, 16 órától. Kútelfojtás helyett hűtőtavat építenek több mint 35 millió forint fejlesztési célú hitel felvételét határozta el a tiszaföldvári önkormányzat. A város az MFB Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Programon belül a strandfürdő hűtőtavát szeretné megépíteni az összegből. Jelenleg a beruházáshoz szükséges engedélyeket szerzik be. Időkapszulát is elhelyeztek a felújított kakasba Idéntől újra fizet Martfű megegyezés Az elmaradt hozzájárulásokat is pótolják a tűzoltóságnak Martfűn biztosan nem lesz tűzoltóság