Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-17 / 293. szám

3 2014. DECEMBER 17., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Ünnepi vásárt rendeztek az iskolákban karácsonyi vásárt rendez­tek a szolnoki Fiumei és a Kodály iskolában a hét első két napján. A gyerekek ötle­tes, érdekes ajándékok kö­zött válogathattak. Az ünnep előtt tartott vásár az iskolák­ban már hagyományosnak számít, minden évben sor kerül rá. ■ В. B. Tüzelőanyagok is eltűntek az udvarról A JÁSZBERÉNYI Rendőrkapi­tányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt két jászberényi lakos ellen. A 23 éves férfiak december 12. és december 15. között betörtek egy jászjákóhalmai családi házba, ahonnan az épületből és az udvarról tüzelőanya­gokat és fémtárgyakat tulaj­donítottak el. A rendőrök az adatgyűjtést követően azono­sították a jogsértőket, akiket előállítottak a Jászberényi Rendőrkapitányságra és gya­núsítottként kihallgattak, adta hírül a rendőrség. ■ A gyerekek díszítették fel a fát ADVENTI JÁTSZÓHÁZAT rende­zett a minap a kicsiknek az újszászi óvoda. A gyerekek szüleikkel készíthettek olyan, adventhez kötődő díszeket, mint mécsestartó, angyalka, csillag, hűtőmágnes. A játszó­házi programra sok anyuka, apuka és nagyszülő jött el. Az óvoda nagy karácsonyfája is az egyik szülő adománya, tudtuk meg Molnárné Hege­dűs Krisztina intézményveze­tőtől. A fenyőt a hét folyamán az ovis csoportok díszítették fel saját kezűleg készített figu­rákkal, dekorációval. ■ К. B. Az eltulajdonított tárgyak egy része is előkerült egy 21 éves fiatalember va­sárnap betört egy karcagi családi házba, ahonnan illat­szereket és ruhaneműket tulajdonított el. A rendőrök a beszerzett adatoknak és in­formációknak köszönhetően azonosították a jogsértőt, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eltulajdonított tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták és lefoglalták. ■ HIRDETÉS A gépektől féltik földjeiket tiltakozás A cég keresi a lehetőséget a gazdákkal való megállapodásra Libor Dezső (balra), Egedi Norbert (középen) és Aszódi Csaba is amiatt aggódnak, hogy a munkagépek nehogy tönkre tegyék a talajt- Odafekszem a munka­gépek elé, de nem engedem, hogy az én földemre is rá­menjenek! - tört ki Libor Dezső gazdálkodó, mikor meglátta a Tenyősziget kör­nyéki földeken esett károkat. Kovács Berta Szolnok mellett a O&GD Central Kft. végez szénhidrogén-kuta­tásokat, a kivitelező cég jármű­vei pedig a felázott mezőgazda- sági földeken is dolgoznak, jó négy méter széles mély árkokat és sárgöröngyöket hagyva ma­guk után. A környék gazdálkodói elké­pedtek ennek láttán; a kutatás­ról ugyan tájékoztatták őket korábban, de ilyen következ­ményekre nem számítottak. Libor Dezső földjén a tervek szerint tegnap reggel kezdték volna a méréseket, a gazdálko­dó azonban mindenre elszán­tan várta őket, készen arra, hogy minden erejével „meg­védje” birtokát. Több, környék­beli gazda is összegyűlt a hely­színen.- Nézzék meg! Ez elképesz­tő! - fogadtak bennünket.- Ilyen felázott földekre nem szabadna rámenni! - jelentet­te ki Aszódi Csaba, az Ószan­da Kft. ügyvezetője. - Azt akarjuk, hogy hagyják abba legalább addig, míg nem kezd fagyni!- Elfogadjuk, hogy a kuta­tást is el kell végezni, de csi­nálják olyankor, ha megfelelő­ek hozzá a viszonyok - mondta Dudás Attila. - Összevissza szántják a földet a gépekkel. Ráadásul időnként nem is csak az adott nyomvonalon jár­nak. Van, hogy elakad egy gép, olyankor a többinek kell ki­húznia, a forgolódással továb­bi gondokat okozva. ígérték, hogy kártalanítanak minket, de itt nem csak arról van szó, hogy a nyomvonalon kipusztul a gabona, így a zöldkárt meg­térítésével nincs megoldva a helyzet! Három-négy évre ki­ható problémánk keletkezik. Dr. Breitner Dániel A talajt pedig helyre kell ál­lítani a tavaszi munkák előtt, ami nem egyszerű, hiszen van olyan terület is, ahol csípőig ér a kátyú. Külön probléma a gazdák te­rületalapú támogatása, hiszen szigorúan ellenőrzik, hogy valóban a megadott terület- nagyságon ültették-e az adott növényt, a nyomvonalra eső részek pedig értelemszerűen kiesnek.- A földemre semmiképp sem engedem be őket! - han­goztatta Libor Dezső. A várt gépek helyett azon­ban a kutatást végző és a kivi­telező cég képviselői érkeztek a helyszínre, hogy párbeszédet kezdjenek a gazdálkodókkal. A O&GD Central Kft. kép­viseletében dr. Breitner Dániel hatósági és társadalmi ügyek felelőse megerősítette, hogy az okozott károkat minden eset­ben megtéríti a bányavállalko­zó. A károk felmérését tapasz­talt agrárszakemberek végzik, a gazdák együttműködésével. Rámutatott arra is, hogy ha­tározat köti őket is, ami meg­szabja, milyen időpontig kell végezniük a tevékenységgel az adott területen, a munkát így nem tudják halogatni. Az időjárás sajnos nem alakult kedvezően, ám a tavalyi tél is igazolja, hogy nem látható előre, lesznek-e a mérést elő­segítő fagyok, így a megállás nem biztos, hogy megoldaná a problémát. A mérés során a le­hetőségekhez mérten minden alkalmat megragadnak a kár­enyhítésre, az érzékeny terüle­teket kikerülték, ahol lehetett a földutakat használták. Saj­nos kevés az esély, hogy eze­ket a nyomokat magágy minő­ségűre helyre lehessen állítani a vetések előtt, így indokolt le­het a tavaszi vetésű növények arányos kártalanítása. A kár­talanításnak fedeznie kell a helyreállítás költségeit is, míg annak módját a gazdákkal együtt határozzák meg. A területalapú támogatás ügyében a bányavállakozó igazolása alapján a gazdálko­dó nem esik el a támogatástól.- Törekszünk arra, hogy mindkét félnek megfelelő, kompromisszumos megoldást találjunk, hisz elemi érde­künk, hogy jó kapcsolatot épít­sünk ki a gazdákkal a további együttműködés reményében - mondta dr. Breitner Dániel, aki végül ígéretet tett, hogy a cég képviselői még a héten le­ülnek tárgyalni a gazdákkal, így várhatóan még az ünne­pek előtt megoldás születhet a problémára. JEGYZET Tökéletesre vágyakozva ábrándozunk, vágyunk, bi­zakodunk. Hogy most tény­leg tökéletes lesz a karácso­nyunk. Hogy lelkünk díszbe öltözik, családunk pedig bol­dog mosollyal ül le szenteste | a hétfogásos, ínycsiklandó vacsorához. Hisszük, hogy az anyós, aki eddig utált, most előre köszön, és ő lesz a legjobb mama a világon. Hogy a szomszéd nem do­bálja át hozzánk a szemetet, inkább komatállal kedveske­dik. Reménykedünk, hogy a tökéletlen emberek kará­csonykor tökéletessé válnak, és az egész világ egy időzí­tett szeretetbomba lesz. persze tudjuk, ehhez ne­künk is tenni kell, igyek­szünk hát advent időszaká­ban mi is jónak lenni, akár erőn felül is. Élelmiszer­csomagot adományozunk a szegényeknek, több száz forintot adunk a sarkon kolduló öregasszonynak, elajándékozzuk megunt ruháinkat, kivételesen el­megyünk még szentmisére is és igen... még akkor is fegyelmezzük magunkat ott­hon, amikor legszívesebben egy hatalmas nyaklevessel „jutalmaznánk” gyerekünk j feleselését. ne higgyük azonban, hogy a problémák valóban eltűn­nek, az ellentétek elsimul­nak, az emberek (köztük mi) angyallá változnak! Nem fog megtörténni! A világ és a benne lakók nem változnak meg csettintésre, még a Jé­zuska kedvéért sem. ne vágyjunk hát nagy dolgok­ra, elégedjünk meg az apró sikerekkel. Legyen elég, ha végre köszön a szomszéd, ha megdicséri a ruhánkat az anyós. Ha végre sikerül leülnünk beszélgetni a gye­rekünkkel, vagy ha vissza­mosolyog ránk fáradt férjünk. Mert ezek a valódi adventi kincsek, melyek nem egy színjáték díszletei, hanem igazi, valós lépések afelé, hogy életünk jövőre harmoni­kusabb és boldogabb legyen. /fss/Á*/ ft /сфа/}&... A Kozép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület bemutatja: Tiszai halfogyasztás népszerűsítése Interaktív Hello Hal halshow 2014. december 19. (péntek) 9.00-15.00 óra Varsány Közösségi Ház 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 10. Hrsz.: 608. Karácsonyi halételek látványkonyhája Tisza-tavi halfauna- élővilág és táj bemutatása - Előadás Sztárvendég: COZOMBOLIS A kaiak téli Лтд'-- г£}ге( t-‘fWvÄfc^s fi A részvétei ingyenes! Egyre több vendég érkezik a Tisza-tóhoz idegenforgalom Bár szezon­záró fórumra várta a meghívott vendégeket a Tisza-tavi Regio­nális Marketing Igazgatóság kedden Tiszafüreden, a részt­vevők gyorsan leszögezték: ebben a térségben nincs sze­zon kezdet és zárás, legfeljebb évszakváltás, hiszen a termé­szet mindig más arcát mutatva vonzza a vendégeket. Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében gratulált a régió képviselőinek, hiszen mind a térségbe érkező vendégek szá­ma, mind az általuk eltöltött vendégéjszakák jelentős mér­tékben emelkedtek az idei év­ben. Míg a kereskedelmi szál­láshelyeken regisztrált vendé­gek száma 11,4 százalékban nőtt, a vendégéjszakák pedig 4,2 százalékkal emelkedtek.- Bár éves szinten közel 270 ezer vendég fordul meg keres­kedelmi szálláshelyeinken, a felmérésekből az derül ki, hogy a magyarok mintegy hatvan százaléka még mindig nagyon keveset tud a Tisza-tavi lehető­ségekről. Bőven akad még tehát tennivaló - emelte ki Molnár Anita, a régió marketingigaz­gatója. - Emellett a külföldiek körében is szeretnénk tovább népszerűsíteni a Tisza-tó térsé­gét, hazánk legfiatalabb, ám ki­tűnő adottságokkal rendelkező turisztikai régióját. ■ SZ. ZS. Г ШШ/ Ön szerint minek köszönhető léginkább%T'w Orbán Viktor további népszerűség vesztése? 1. A népszerűtlen intézkedéseknek. 2. A Pokorni által emlegetett urizálásnak. 3. Az amerikaiak manipulációinak. 4. A sajtónak. 5. A korrupciónak 6. Egyiknek sem,hanem.... 7. Nem tudom Sza\a/atát ;< S/oljon.hu híi-portálon adhatja le

Next

/
Oldalképek
Tartalom