Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-21 / 271. szám

2014. NOVEMBER 21., PÉNTEK TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Nekem a néprajz a valóság, az élet hivatás A Jászság hagyományőrzéséért, a jászsági néptáncok, népdalok, viselet kutatásáért kapta a díjat A Jászkunság Hagyományőr­zéséért díj első jászsági ki­tüntetettje Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, múzeum- igazgató. A már eddig is számos magas elismerést birtokló néprajzkutató neve nemcsak a vidék legrégebbi közgyűjteményével, az idén 140 éves Jász Múzeummal forrott össze, de nélküle valószínűleg a jász népvise- létről is csupán múlt időben beszélhetnénk. Szathmáry István- Igazgató asszony! Egy régi fényképen fiatal lányként lát­ható néprajzi gyűjtés közben. Ennyire a kezdetektől kíséri a hivatása?- Családom parasz­ti származású, nagyszüleim у у tanyán laktak. Beleneveltek ben­nünket a paraszti mun­kába, s a legjobbat tették velünk. A tanyán nagyon jól éreztük magunkat, játék mel­lett jószágot őriztünk, kapál­tunk, kemencét fűtöttünk, ta­pasztottunk, meszeltünk, és én akkor még nem tudtam, hogy ezt hívják néprajznak. Nekem ez a valóság, az élet volt. Ott találkoztam először betlehe- mesekkel, nagymamám mesélt boszorkányokról, sokféle bű­bájos dologról, s ez bizonnyal meghatározta a sorsom alaku­lását is. Az első néptánclépé­seket édesanyámtól tanultam, imádtam táncolni, mert vele mindent ki lehet fejezni, örö­met, bánatot, szerelmet. A Jász­sági Népi Együttesben táncol­tam, 33 évig tanítottam rá a gyerekeket, közben elhatároz­tam, hogy néprajzot szeretnék tanulni. Jó sorsom a Jász Mú­zeumba irányított, Tóth János akkori igazgató lehetővé tette, hogy munka mellett Debrecen­ben kiváló tanároktól néprajzot tanuljak. Itthon Szabó László és Bellon Tibor megyei kollé­gáim szinte az első pillanattól kezdve bevontak abba a nagy­szerű kutató csapatba, amely abban az időben országszerte nagy szakmai elis­mertségnek örven­dett. Szeretem, ha megnyílik *"“* előttem a múlt kapuja, és be­pillanthatok abba a letűnt világba, amely oly sok értéket, emberséget hordozott.- A mostani díjjal szerteágazó tevékenységének melyik ré­szét ismerték el elsősorban?- Egyértelműnek tűnik, hogy a jászsági néptáncok, nép­dalok, népmesék, népi ételek, népviselet, hímzés kutatása te­AHét Ijmbgre / Egy értékes világba pillanthattam munkám során, mondja dr. H. Bathó Edit rén végzett tevékenységemet, mellette azt, hogy a munkám során nagyon fontosnak tartom a jó emberi és szakmai kapcso­latokat. Arra törekedtem, hogy a Jász Múzeum az egész Jász­ságé, és minden jászé legyen, bárhol éljenek is. Emellett az egész Jászkunság 21. századi összetartozását és a jászkun- öntudatot is erősítse.- Nevét a jász viselet feltá­masztása és a jász tánckultúra ápolása is fémjelzi...- Ebben a jászok egyedülálló dolgot vittek véghez, mert nin­csen az országban, s a határon Névjegy HORTINÉ DR. BATHÓ EDIT született: Jászberényben, ahol jelenleg is él család: férjezett, egy fia van végzettsége: Tanítóképző Fő­iskola, Tanárképző Főiskola, Kossuth Lajos Tudományegye­tem, Debrecen. Népművelő- könyvtáros, gyermek néptánc­oktató, néprajzos-muzeológus nyelvek: német TUDOMÁNYOS FOKOZATA: egyetemi doktori cím, PhD tudományos fokozat JELENLEGI BEOSZTÁSA: a Jász múzeum igazgatója túl sem példa rá, hogy egy tel­jesen feledésbe merült visele­tét egyszer csak feltámassza­nak a haló poraiból. Másutt - sok esetben teljesen átala­kulva, - megmaradt, de a Jász­ságban az I. világháború után teljesen elfelejtették - majd­nem örökre! Ekkor jöttünk mi és kisebbfajta csodát vittünk véghez, amiben sokat segített a példamutatás. Hasonló utat jártunk be a jász hímzés fel­elevenítésével is, aztán megte­remtődtek a viselés alkalmai is. Ma nagyon sok ifjú pár jász viseletben esküszik, s ami a legfőbb, akinek van jász vise­leté, az megtanulta viselni, és természetes módon, nem jel­mezként hordja.- Jelenleg min dolgozik, és mi­lyen jövőbeni tervei vannak?- Most jelent meg a Jászság szőlőtermesztéséről írott mono­gráfiám. Jelenleg Kiss Ágoston jászladányi tanító 19. századi rendkívül értékes helytörténe­ti, néprajzi leírásokat tartalma­zó kéziratos visszaemlékezését rendezem nyomda alá. Távolab­bi tervem a Jászság népi épít­kezésének megírása, amihez régóta gyűjtöm az anyagot. Na­gyon remélem, lesz még ehhez az óriási témához elég erőm!- Hatalmas életműve mellett mennyi ideje jut a magán­életre?- Magánéletre mindenkinek szüksége van, nekem is, nem engedem, hogy teljesen eltűn­jön. A családunkban mindnyá­jan elkötelezettek vagyunk a munkánk iránt, és mellette van hobbink is. Néptáncoltunk, hó­dolunk a fogathajtásnak, vadá­szatnak, színházba járásnak. Szeretek olvasni és a kertem­ben foglalatoskodni. Régebben sokat kirándultunk, de ma már a sok program miatt, csak na­gyon ritkán tudunk elmenni. Talán ezt sajnálom a legjob­ban, de nekem megadta a sors, hogy olyan hivatásom legyen, ami egyben a hobbim is. Azt hiszem nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy imádja a munkáját, de én ezen kevés emberek közé tartozom. Ügyeletes patika SZOLNOK. Ma a Kossuth Gyógyszertár (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 394 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsó'nél 575 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 9 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -167 centiméter, apadó, Szolnoknál -138 centiméter, apadó, a víz 9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 140 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -45 cen­timéter, apadó. Traffipax A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es főút egyes szakaszain, valamint Szol­nok, Kunszentmárton és Jászberény belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hír­portálon. ■ Skandináv lottó Gépi húzás 1,13,17, 20, 27,28,33 Kézi húzás 2,6,7,9,19,24,35 PROGRAM A JANLO MOZI SZOLNOK. Cinema City: Az éhezők viadala: A kiválasztott - l.rész (16) 13.00. 18.00.20.30. Csillagok között (12) 13.45,17.00,20.15. Csingling és a kalóztündér 3D 13.00. Delfines kaland 2. (6) 13.00. Az éhezők viadala: A kiválasz­tott - l.rész -feliratos (16) 15.30,19.30, 22.00. Harag (16) 14.40,19.40. Az isme­retlen Drakula (16) 15.15. Káprázatos holdvilág (12) 17.30,22.20. Sírok között (18) 17.15. TISZApART MOZI: TIR - A ka- mionsofőr(12) 16.15, Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (16) 17.00, Ba­rátok, szerelmek, barbecue (12) 18.15, Csemer Boglárka: Boggie - All is one is all - lemezbemutató koncert 20.00, Gib­raltár (16) 20.00, TIR - A kamionsofőr ! (12)22.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színházban ma 19 órától az Irma, te édes (Szigligeti-bérlet) című darabot mutatják be. GORDONKAVERSENY SZOLNOK. A Szolnoki Bartók Béla Alap­fokú Művészeti Iskola szeretettel vár min­den érdeklődőt a XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny programjaira november 21-23. között a városháza dísztermében. TALÁLKOZÓ FEGYVERNEK. November 28-án 17 órakor író-olvasó találkozót tartanak a művelődési ház és könyvtárban. A vendég lesz Fábián Janka írónő. KLUBKONCERT JÁSZBERÉNY. Ma 21 órától klub­koncertet ad a Selfish Murphy a Lehel Film-Színházban. A zenekar megjelenése és jellegzetes zenéje egyaránt az ír és skót életérzést adja át a közönségnek. FILMVETÍTÉS SZANDASZŐLÓS. Ma 18 órától filmet- vetítésen vehetnek részt az érdeklődők a Szandaszőlősi Művelődési Házban. KÖNYVBEMUTATÓ SZOLNOK. Gazda József: Vezényelt tör­ténelem című könyvének bemutatóját tartják november 23-án 16 órakor a TISZApART moziban. A könyvet bemutatja M. Román Béla történelemtanár. Közre­működik: Meister Éva színművész. TERÁPIA ABONY. Varázslatos hangok csendülnek fel a Mozgástanodában november 30-án 15 órakor. A résztvevők kipróbálhatják a csoportos hang-fürdő meditációt A varázslatról a tibeti hangtálak és gongok gondoskodnak. HANGVERSENY KISÚJSZÁLLÁS. Ma 17 óra 30 perctől a művelődési házban növendékhangver­senyt tartanak a Baptista Alapfokú Művé­szeti Iskolában. BAJNOKSÁG SZANDASZŐLÓS. A művelődési házban teremfoci-bajnokságot tartanak november 22-én 9 órától. Este hét órától a Szanda- szölősi Nőklub táncos rendezvényén ve­hetnek részt az érdeklődők. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ TISZAFÜRED. November 25-én 17.00- tól az utazási klub 28. élménybeszámoló­ja, Görögország ahogy én látom címmel. Az útikalauz könyv- és filmajánlóval egybe­kötött lesz. Előadó: Fodor István. ÜNNEPÉLYES AVATÓ SZOLNOK. A Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium az iskola névadójának, Fényes Adolf emléktáblájának ünnepélyes avató- ját rendezi meg ma 11 órakor. Köszöntőt mond Verebes György, a Szolnoki Művész­telep vezetője. Közreműködnek az iskola tanulói és tanárai. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anya­gi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kor­mányhivatal Népegészségügyi Szak- igazgatási Szervének tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnepnapokon. SZOLNOK. Felnőttügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház terü­letén) Tel.: 56/503-603. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Heté­nyi G. Kórház területén). Tel.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Tiszajenő, Ti- szasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. Fog­orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Te­mető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol, Jászberény, Cibakháza, Alattyán. Orvosi ügyelet: ünnep és mun­kaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. Felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Jászberény, Jász- felsőszentgyörgy, Jászárokszállás, Jász- ágó, Pusztamonostor, Jászjákóhalma. Jánoshida. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán, Jászalsószent- györgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. Jászfényszaru és Pusztamonostor. Orvosi ügyelet: szom­bat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. Tel.: 06-37/341-040. Jász­apáti. Orvosi ügyelet: szombat, munka­szüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jász­apáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Szé­chenyi sugárút 27. Tel.: 59/300-235, OMSZ 56/221:304,104. Ellátási terü­let: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisúj­szállás, Nagy Imre út 6/A. Tel.: 59/520- 623,20/9326-117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A. Te­lefon: 461-235. Ellátási terület: Kunszent­márton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tisza- sas, Tiszakürt, Cserkeszölő. Tiszaföldvár. Orvosi ügyelet: Tiszaföldvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470-424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibak­háza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550- 472,30/415-7085. Ellátási terület: Me­zőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szom­bat, munkaszüneti és ünnepnapot meg­előző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304,104. Ellátási terü­let: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentímre, To­majmonostora, Tiszaderzs. Orvosi ügye­let: Abádszalók, Tiszabura: Abádszalók, Deák F.u. 16. Tel.: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kun­hegyes, Dózsa Gy. út 4. Tel.: 9/326-800. Törökszentmiklós. Orvosi ügyelet: munka­napon 17 órától reggel 7 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kos­suth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabó, Tiszatenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy-ltp. 7. ép. 2. Ih. fszt. 2. Tel.: 56/333-958. Ellá­tási területe: Törökszentmiklós. Fegyver­nek. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Felszabadulás u. 128/A. Tel.: 20/388-9787,56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszaroff, Tiszagyenda. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet: Túrkeve, Széchenyi u. 5. Tel.: 361-258,30/627- 2989. SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Na­pi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 „Van egy ház a Tisza-parton” - nóta­verseny, elődöntő 11.30 Mérleg 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Fórum 13.30 Kultúrkorzó 14.00 Aranyidő 14.30 Liturgia 15.00 Különóra 15.30 Híd Színház 16.00 Szolnoksport 16.30 Elixir 17.00 Programkalauz 17.30 Örökségünk 18.00 Sajtó­asztal 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Fórum 20.00 Aktu­ális 20.30 Téma 21.00 Program- kalauz 21.30 Időgép 22.00 Kul­túrkorzó Extra 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubked­vencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu 1МШ»ИШГ1ГГ!'’Т1И1 4.00 Kultusz (ismétlés) 6.00 Regge­li Juice Kis Katával 11.00 Amadeus Rádió zenés műsora Juhász Bálint­tal 16.00 Amadeus Rádió zenés mű­sora Hajdú Csabával 22.00 Luxiunk - retro show (ismétlés), majd non­stop zene szombat reggel 5 óráig amadeusradlo@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom