Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-21 / 271. szám
2014. NOVEMBER 21.. PENTEK Hosszabbítottak a sztárok. Az olasz bajnokságban listavezető Juventus két. illetve három évvel meghosszabbította Gianluigi Button (képünkön) és Giorgio Chiellini szerződését. A világbajnok kapus 2017-ig, míg a középhátvéd 2018-ig toldotta meg jövő nyáron lejáró megállapodását. j_____________________________________________________________________________I Újszászi esélyek a hétvégi országos bajnokságon lábtoll-labda Szombaton és vasárnap Újszászon rendezik a lábtoll-labdázók 19. felnőtt országos bajnokságát. A verseny a férfi és női csapatok küzdelmeivel kezdődik szombaton délelőtt. Mindkét számban bajnokesélyesek az újszásziak. Közülük a Becs- kereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású csapat ebben az évben mindent megnyert. A bajnoki címért várhatóan a nagykanizsaiak és a bor- jádiak ellen csatáznak. Mellettük jó eredmény várható a Csák Dávid, Kurdi Gábor, Nózsi Péter felállású csapattól is. A nőknél a címvédő Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gré- ta, Vágó Henriett összetételű együttesnek Európa-bajnok nagykanizsaiakat kell legyőzniük a bajnoki aranyéremért. A legutóbbi versenyen ez sikerült is nekik. Férfi egyéniben a 12-szeres magyar bajnok Tóth Gábor és Herczeg Gábor várható a döntőbe, legutolsó mérkőzésüket az utóbbi játékos nyerte. Női egyéniben a címvédő cser- szegtomaji Mile Alexandra nem indul. Távollétében a pusztaszeri Gyapjas Adrienn, a nagykanizsai Kunics Réka, az űjszászi Joó Anett és Ézsiás Kitti között dőlhet el az érmek sorsa. Program. Szombat: Újszász, Városi Tornacsarnok. Férfi és női csapatverseny, 9.00. Férfi és női egyéni verseny, 17.00. Vasárnap, férfi és női egyéni verseny, 9.00. ■ HIRDETÉS cotzRosz ШШШ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. v Szolnok, Szapáry utca 23. £ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. T Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyanioL tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem |1 egységre) Vétel Eladás EUR 302,50 307,90 USD 240,50 246,00 CHF 251,00 257,00 Érvényben: 2014. november 21. Befektetési aranyértékesítés. /Эк Hősieteket Is kiszolgálunk! .. Moneyuram www.contergroup.hu nemzetközi pérztranszfer ^ Szétesés a Néva partján kosárlabda Esélye sem volt az Olajnak a győzelemre Szentpéterváron Ezúttal a máskor gólerős Vojvoda Dávid (labdával) sem tudott lendíteni csapatán Komoly árat fizetett első idegenbeli győzelméért a szolnoki csapat. A Mega Vizura ellen megsérült Milosevics nem tudta vállalni a játékot a Zenit ellen. Az Olaj bántóan simán kikapott. Gutái István Európa Kupa, 6. forduló Zenit Szentpétervár- Szolnoki Olaj KK 81-61 (17-16, 28-10, 23-17,13-18) Szentpétervár, Sibur Arena 3000 néző V.: Jersan (szlovén), Ciulin (román), Reiter (német). ZENIT: HODGE 20/9, Komolov, Kulagin 9/3, Valiev 2, Borovnjak 6. Csere: LANDRY 14, Vikrov 9, Jones 13/3, Kuzjakin, Koscsejev 2, Gorgyejev 2, Lazarev 4. Vezetőedző: Vaszilij Karaszjov. OLA] KK: Jones 8, Vojvoda ó, Szinovec 7/3, LÓRÁNT 13/3, Bäder 8. Csere: Brkics 6, Keller 4, Wittmann 9/6. Vezetőedző: Drágán Alekszics. Edző: Andrius Jurkunas. Pedig jól indult a meccs, hiszen Borovnjak duplájára kilenc szolnoki pont érkezett. Ám a hazaiak összekapták magukat és egy ponttal vezettek tíz perc után. A második negyed viszont Néva-parti rémálom néven vonul majd be a szolnoki kosárlabdázás történetébe. Lépéshibák, eladott labdák miatt eltékozolt támadások, széteső zóna, meg- bicsakló emberfogás védekezésben. Az oroszok az első és a második negyed közepe között 20-2-es szériát repesztettek, ezzel el is döntötték a mérkőzést.- Megpróbáltunk változtatni a rotációnkon, mert kiesett az egyik játékosunk, majd a mérkőzés folyamán még kettő - utalt Milosevics kényszerű kiválására, majd Keller és Jones sérülésére Drágán Alekszics - De nem akarok kifogásokat keresni: a Zenit jobb volt nálunk. Játékosai jobban akarták a győzelmet, mint mi, a játék minden elemében jobbak voltak. A továbbiakra sok sikert kívánok nekik ebben a nehéz csoportban. A Zenit huszonnégyszer kísérletezett távolról, ebből öt akadt be. Nem túl veretes mutató, ám még így is jobb, mint az Olajé, hiszen mi ugyanennyiből csak négyszer találtunk. Várható volt, hogy a lepattanócsatát az oroszok nyerik, 39-32 lett a javukra ebben a műfajban. Alekszics csak három játékost tudott hadrendbe állítani, ez ezen a szinten kevés. Vaszilij Karaszjov viszont valamennyi beneveaz európa Kupa D csoportjának további eredményei: VEF Riga-Himki Moszkva 79-86, Olimpija Ljubljana-Besiktas 57-80. A csoportot a török csapat vezeti 5-1-es győzelem-vereség mutatóval, ezzel a második csoportkörbe jutott. Második a Himki 4-2-vel. Ugyanilyen mérlege van az Olimpija zett játékosát használhatta. Az Olaj-kispad 19 pontot tett a közösbe, a Zenité viszont 44-et.- Számunkra nagyon fontos volt ez a mérkőzés - mondta a hazaiak vezetőedzője. - Azt akartam, hogy a csapat védekezésben betartsa a megbeszélteket és ne hagyjon túl sok tiszta dobóhelyzetet az ellenfélnek. A 2. és a 3. negyedben sok pontot szereztünk, az volt a cél, hogy az előny kitartson a lefújásig. Ljubljanának. A Zenit háromszor nyert, háromszor kikapott, ezzel a még továbbjutást érő negyedik helyen áll. A Szolnoki Olaj és a Riga egy győzelemmel és öt vereséggel áll a csoport végén. Ez utóbbi két csapat szerdán este hét órakor Debrecenben, a Főnix-csarnokban találkozik egymással. A kényszerűségből felforgatott rotáció miatt Sztefan Szinovec 35 percet játszott, nála több időt csak Vojvoda Dávid töltött a parketten.- Gratulálok a Zenitnek a győzelemhez - értékelt a végül hét pontig jutó szerb játékos. - A keddi napunk ráment arra, hogy eljussunk Szentpétervárra, nem volt időnk kipihenni magunkat. Nem voltunk kellően erősek és energikusak, hiányzott a frissesség. Igaz, hogy az első tíz-tizenöt perc jól sikerült, de utána sok dobást kihagytunk, a játékunk pedig szétesett. A szezon leggyengébb játéka ellenére sem kell forró szurokba és madártollba hempergetni a játékosokat. Minden sorozatban, minden csapatnak van egy olyan mérkőzése, amikor minden rosszul sül el. Reméljük, az Olaj együttesének a szentpétervári volt az. A Besiktas már továbbjutott a 32 közé A magyar válogatott a beugrók között a nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) legfelsőbb döntéshozó testületé, a tanács ma dönt arról, hogy módosul-e, és ha igen, hogyan a január 15-én kezdődő katari férfi világbajnokság mezőnye. A lehetséges beugrók között van a magyar csapat is. Két hete Bahrein, egy hete pedig az Egyesült Arab Emírségek jelezte az IHF-nek visszalépését indoklás nélkül - minden bizonnyal a Katarral fennálló feszült politikai viszony miatt -, majd kedden mindkét szövetség bejelentette, hogy mégis szeretne indulni. Volános győzelem az Apagy ellen az asztalitenisz NB 16. fordulójában a Jászkun Volán SC az Apagy csapatát fogadta. Az első egyéni kör remekül sikerült a szolnokiaknak, Molnár István, Nagy Sándor és Szepesi Bence is győzött. A második „fordulóban” Molnár és Nagy mellett ifj. Szöllősi Péter is nyert és ekkor már a hazaiaknál volt az előny (6:4). A folytatásban Molnár, Nagy és Szepesi is eredményes volt újra és vezettek, 9:7. A hajrában Ifj. Szöllősi legyőzte Hodászt és ezzel, a Jászkun VoJán SC megnyerte a mérkőzést 10:8-ra, és feljött a tabellán a nyolcadik helyre. Vettel váltott, új pilótapáros a Ferrrainál A Ferrari hároméves szerződést kötött Sebastian Vettel- lel, aki a 2015-ös évben Kimi Räikkönen csapattársaként versenyez a Formula-l-ben - írta az nso.hu. Jövőre a két jó barát, Vettel és Räikkönen alkotja tehát a Ferrari pilótapárosát. Vettel a csapattól öt szezon után távozó Fernando Alonsót váltja Maranelló- ban. Az utóbbi pilóta minden bizonnyal a McLarennél folytatja a karrierjét, ám a wokingiak csak decemberben jelentik be a spanyol érkezését. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora labdarúgás A Szolnoki MAV-Stadler Rail FC és a Jászberényi FC csapata számára szombaton délután véget ér az őszi idény PÉNTEK Labdarúgás. OTP Bank Liga: Kecskemét-Újpest, (Sportl) 19.00. NB II: Csákvár-Ajka, 19.00. Röplabda. Női NB I: Jászberényi RK-MTK, 18.00. SZOMBAT Autósport. Forma-1: Abu Dhabi Nagydíj, időmérő, (ml) 14.00. Kézilabda. Férfi NB I/B: Bé- kés-Törökszentmiklós, 18.00. Férfi NB II: Algyő-Székács KE, 15.00. Mezőtúr-Makó, 18.00. Kosárlabda. Adria Liga: Szolnoki Olaj KK-Zadar, (SportM) 17.00. Krka-Mega Vizura, 17.00. Buducsnoszt-Olimpija, 19.00. Metalac-Levszki, 21.00. Igo- kea-Szkopje, 21.00. Férfi NB I: MAFC-Jászberény, 16.00. Női amatőr bajnokság: Szolnoki MÁV-Szeged, 13.00. Labdarúgás. OTPBank Liga: MTK-Diósgyőr (Duna), 14.00. Puskás Akadémia-Haladás (Sportl), Dunaújváros- Paks, 16.00. Nyíregyháza-Pécs (Sportl), 18.00. Pápa-Honvéd, (Sportl) 20.00. NB II: Soroksár- Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC, 13.00. Szeged-Szigetszentmik- lós, Cegléd-Békéscsaba, Siófok- Gyirmót, 13.00. Sopron-Balma- zújváros, ZTE-Kaposvár, 14.00. s Mezőkövesd-Vasas, 16.00. NB § III: Jászberényi FC-Honvéd II., | 13.00. Megyei I. o.: Tiszafüred- 5 Kunhegyes, Karcag-Kisújszál- £ lás, Csépa-Rákóczifalva, Túrke- Ismét megrendezik a hagyományos Belépés nemcsak tornacipőben ve-Jánoshida, Martfű-Fegyver- elnevezésű játékos vetélkedőt vasárnap a Tiszaligeti Sportcsarnokban nek, Újszász-Törökszentmiklós, Jászapáti-Szajol, 13.00. Megyei II. 0.: Jászboldogháza-Jászkisér, Tiszagyenda-Tiszajenő, Tisza- szentim re-Jászalsószentgyörgy, Mezőtúr-Jászladány, Tószeg- Nagyiván, 13.00. Megyei III. 0.: Kenderes-Kunmadaras, Ken- gyel-Jászjákóhalma, 13.00. Vízilabda. OB I: Honvéd-Szolnoki Dózsa-Közgép, 18.00. OB I/B: Angyalföld-Szolnok, 18.00. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Abu Dhabi Nagydíj, (ml) 14.00. Kézilabda. Férfi NB II: Gyula- Kunszentmárton, 17.00. Női NB II: Túrkeve-Szeghalom, 14.00. Kosárlabda. Adria Liga: Parti- zan-Cibona, 19.00. Labdarúgás. OTPBank Liga: Vi- deoton-Ferencváros (ml), 16.30. Győr-Debrecen, (Sport2) 18.30. Megyei I. osztály: Jászfényszaru- Jászárokszállás, 13.00. Megyei II. 0.: Zagyvarékas-Tiszaföldvár, Cibakháza-Tiszapüspöki, Szász- berek-Kunszentmárton, 13.00. Megyei III. 0.: Lurkó Focimánia- Besenyszög, Jászszentandrás-Ti- szaszőlős, 13.00. Röplabda. Férfi NB I: Duna- ferr-Szolnoki Főiskola RK-SI, 17.00. Szabadidősport. Belépés nemcsak tornacipőben - játékos sportvetélkedő, Tiszaligeti Sportcsarnok, 8.45 Teke. Férfi NB 1: Szolnoki MÁV-Bp Erőmű SE, 10.00. ■