Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-15 / 266. szám
2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 5 Kutyasétáltatást is választhatnak önkéntes munkaként Az utcákon hasal a sülyi no érdekesség Megszokták már a falubeliek Anikó furcsa hobbiját Nincs olyan virág, rovar és pillangó, amit le ne fotózott volna már Anikó Közel állnak szívéhez a képei segítség Egyre bővül Szolnokon a közösségi szolgálatoknak lehetőséget adó helyek száma. A napokban a Kéz a Mancsért Állatvédelmi Egyesület kötött szerződést a szolnoki Szolgáltatási Szakközépiskolával.- Az oktatási intézmény keresett meg bennünket, remélve, a jövőben együtt dolgozhatunk- meséli Lajkó-Balázs Edit, az egyesület elnöke, hozzátéve, örömmel teljesítették az iskola kérését. Ismeretes, a középiskolás diákok számára előírták a kötelező ötvenórás közösségi szolgálat teljesítését, mely az érettségi kiadásának feltétele. A rendszer eddig jól vizsgázott, akadnak helyek, ahol versengenek a lehetőségekért.- Remélem, értünk is fognak- fűzi hozzá Edit. Elmondja, a hozzájuk önkéntes munkára érkező állatszerető fiatalok kutyát sétáltathatnak, kutyaeledelt gyűjthetnek a gazdátlan ebeknek, elláthatják őket az ideiglenes befogadóknál, valamint az örökbefogadó napon is segédkezhetnek. A középiskolás diákok számos lehetőség közül válogathatnak már, a „klasszikus” gyomtalanítás, takarítás és gallyazás mellett például a szolnoki ön- kormányzatnál irodai munkát is vállalhattak idén a diákok.- Számos diák segített már nekünk a különböző rendezvények lebonyolításában, adat- feldolgozásban és -bevitelben, a mostani önkormányzati választások előtt pedig kartondobozokat állítottak össze - tudtuk meg Rácz Andrea aljegyzőtől. Mivel a legtöbb iskola ezt feladatként kezeli, minden diáknak megszervezik a szolgálatot. ■ Rácz Andrea aljegyző Tiszasülyön nincs olyan virág, rovar, pillangó, amit ne fotózott volna már le. Szabóné Stenczner Anikó amatőr fotósként nem volt rest az árokba feküdni sem egy-egy jó kép kedvéért. Legutóbb Kőtelken nyílt kiállítása természet- és makrofotóiból. Munkatársunktól- A fotózást Zenit filmes géppel kezdtem. Nagyon izgalmas visszanézni a képeket, amiket készítettem - idézte fel az izgalmas kezdeteket Szabóné Stenczner Anikó. - Minden tekercsben volt két- három igazán jól sikerült fotó, melyekre nagyon büszke voltam. A technika tovább fejlődött, és kaptam egy digitális gépet. Ezzel sokkal köny- nyebb volt jó képeket készíteni, gyorsabb is volt, tehát lényegesen könnyebb dolgom lett. Nem sokkal később regisztráltam egy fotósoldalra. Az ott bemutatott gyönyörű képeken elámultam, főleg a makrofotók érintették meg a szívemet igazán. Ekkor döntöttem úgy, hogy tudatosabban fogok fotózni. Amikor egy fotós azt írta az egyik képem kommentjeként, hogy nem jó, újabb „lökést” kaptam. Mindez arra ösztönzött, hogy tovább fejlesszem tudásomat, alaposan megtanuljam a fényképezőgép működését. Ismerkedjem a fénnyel, a lehetőségekkel és. a fotózási trükkökkel - szá■ „Nagyon kedvesek számomra a hajnali órák, amikor felkel a nap, és minden harmatban pompázik.” molt be Anikó. Elszántságát, mint mondta, az első komoly gépe meg is érezte: közel 130 ezer expó van benne. Egy ezt követő újabb fényképezőgép, egy komoly objektív, újabb lehetőséget adott számára.- Tiszasülyön nincs olyan virág, rovar, bogár, pillangó, amit le ne fotóztam volna SZABÓNÉ STENCZNER ANIKÓ Szolnokon született. A gyermekkorát és a húszas évei közepét Újszászon töltötte.- két biológia szakos pedagógus gyermekeként nagyon könnyű volt megszeretnem a természetet, mondhatni ebbe születtem és ebben nőttem fel - tette hozzá.- A férjemet Újszászon ismertem meg, majd Szolnokra költöztünk. Ám hamarosan vágytunk egy kis kertes hobbiházra a panelcsodából. így vettünk egy házat Tiszasülyön, azóta itt élünk. Felkérésre szoktam gyerekeket vagy családi eseményeket is fotózni. De a szívemhez közel állnak a természet- és a makrofotóim is. Igazság szerint így vagyok minden képemmel, nem tudnék közülük igazságosan választani - árulta el. már - mondta Anikó. - Sokszor látni engem a határban a gépemmel az oldalamon, vagy feküdni a fűben, miközben új fotóalanyt keresek. Nagyon kedvesek számomra a hajnali órák, amikor felkel a nap, és minden harmatban pompázik - mondta. Persze amikor nem ismerték, sokan csodálkoztak: miért fekszik ez a nő a földön oly sokszor.- Emlékszem az egyik esetre. Az egyik háznál az ott lakó idős néni hajnalban kiengedte a tyúkokat, amikor azt látta, hogy egy nő fekszik a gátoldalban - mosolygott. - Amint utóbb mesélte, arra gondolt, hogy biztosan részeg vagyok, no de korán reggel? így aztán végül átment a szomszédba, hogy segítségemre lehessenek, mivel felmerült bennük, hogy lehetséges, hogy mégis rosz- szul vagyok. Mire kijöttek, már épp arrébb mentem, így látták, hogy semmi bajom. Ma már nem csodálkoznak a ■ „A magam kedvéért fotózom, de jólesik, amikor egy kiállításon nagyon sok pozitív visszajelzést kapok.” faluban, ha épp a főutcán hasalok - mesélte. Anikó elmondta, hogy a jelenleg is látható kőtelki kiállításra dr. Varga Zoltán jegyző kérte fel, aki korábban már Nagykörűben is szervezett kiállítást képeiből.- Közel félszáz képből választották ki azt a huszonegy darabot, melyeket ki tudnak helyezni a falra - folytatta az amatőr, de annál lelkesebb természetfotós. - A kiállítás a tervek szerint Hunyadfalván is látható lesz, és ha lehetőség adódik, akkor szeretném Tiszasüly- re és Újszászra is elvinni a képeimet. Amatőr vagyok és az is maradok. A mai kor technikájának köszönhetően hatalmasak a lehetőségek, ám nem kevés pénz is kell hozzá. Én a magam kedvéért fotózom, de igazán jólesik, amikor egy kiállításon nagyon sok pozitív visszajelzést kapok - búcsúzott. HÍRSÁV Az elmúlt húsz esztendőre emlékeztek IDÉN HÚSZESZTENDŐS a JÓ- reménység Klub Martfűn. A megalakulásuk jubileumára egy kiállítással emlékeztek, mely a városi művelődési központ emeleti kiállító- termében nyílt meg. Martfű egyik legmeghatározóbb egyesülete 1994-ben alakult, tagjai a két évtized alatt sok közös emlékkel lettek gazdagabbak, és maguk is számos alkotással gyarapították környezetüket. Kiállításukon ezekből az emlékekből és alkotásokból láthatunk személyes válogatást, i R. Á. Világháborús hősök előtt tisztelegtek az első világháború kitörésének százéves évfordulója alkalmából rendezett emléknapot a besenyszögi önkormányzat a minap. A program során kiállítás nyílt Markó Ferenc első világháborús tárgyaiból a település művelődési házában. Az ünnepi műsort és a koszorúzást követően Meister Éva színművésznő pódium előadását tekinthették meg az érdeklődők. ■ В. B. Érdekes hangszereket próbálhattak ki a közelmúltban zenés foglalkozást rendeztek a vesze- nyi iskolások és óvodások számára. A gyerekek élvezték a nem mindennapi rendezvényt, melyen többféle hangszert kipróbálhattak az érdeklődő gyerekek. ■ R. Á. Elkészültek Újszász betáblázásával tegnap végeztek az irányjel- ző és utcanévtáblák kihelyezésével Újszászon. Az elmúlt időszakban 106 tartóoszlopra 195, a tájékozódást megkönnyítő táblát helyeztek el a városban. A táblák felszerelésére már korábban megfogalmazódott az igény, a fejlesztésnek köszönhetően ezután nem okoz gondot a más településről érkezőknek sem, hogy egy-egy utcát vagy intézményt megtaláljanak. A tartóoszlopok zöld és a táblák felületének sárga színe a város címerének színét hivatottak jelképezni. ■ К. B. Vőfélykomák, sorakozó, lakodalmi bemutató! találkozó Hoffer Károly hétszázötven esküvőt vezényelt le harmincnyolc év alatt „Vőfélykomák sorakozó, lakodalmi bemutató. Hol rendezze, mit egyen? Ki zenéljen? Hogy legyen? Itt mindenre választ kap. Rigmust hallgat, táncolhat. Jöjjön a sok ifjú pár! Kezdődjön a vőfélybál!” Ezekkel a sorokkal invitálták a résztvevőket a minapi XXV. Szolnok Megyei Vőfélytalálkozón.- Duplán is kerek ez a szám, hisz a huszonötödik találkozón huszonöt vőfély tette tiszteletét- mondta Hack Norbert vőfély, az esemény egyik szervezője.- Célunk továbbra is a hagyományőrzés. Erre az eseményre nemcsak vőfélyek jöhetnek, hanem a házasulandó párok is. Norbi kilenc éve mestere a szakmának, azóta százharminc esküvőt színesített meg.- Nagy Róbertnek köszönhetem, hogy ma vőfély vagyok. A postánál dolgoztunk együtt, amikor a beszédes mivoltomra hivatkozva, megkérdezte, nem próbálnám-e ki ezt a szakmát. Az első év tanulóév volt, de azóta annyira megtetszett, hogy nem hagynám abba. Amit nem gondoltam volna, hogy kilenc év alatt eljutok arra a szintre, mint Hoffer Karcsi, hogy előre be vagyok táblázva - mesélte Norbi. Hoffer Károly a mai napig az ország egyik legnépszerűbb vőfélye, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egy évre előre le van foglalva. Az elmúlt harHack Norbert (középen) és Hoffer Károly Is hozzájárult a jó hangulathoz mincnyolc év alatt 750 felkérést teljesített.- 1976 augusztusában ugrottam be egy barátom helyett vőfélynek - emlékezett vissza Hoffer Károly. - Mivel nagyon megtetszett az első szereplés, így rajtam maradt. Ma már ez a fél életem. A 750 felkérésből akad mindenféle. Vőfélykedtem olyan párnál, ahol a vőlegény brazü volt, de olyan helyen is, ahol amerikai tengerészgyalogos. Volt egy olasz vőlegényem is, aki tiszteletére megtanultam három olasz slágert. Hogy meddig fogom űzni a szakmát? Amíg fizikailag úgy bírom magam, hogy fél méter magasan tudok táncolni egész éjszaka - szögezte le. ■ M. K. HIRDETÉS Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ (5085 Rákóczifalva, Kossuth út 13.) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gazdasági vezető munkakör betöltésére. Pályázati feltételek:- regisztrált, mérlegképes könyvelő (államháztartási szakon),- szakirányú felsőfokú képesítés,- költségvetési szervnél eltöltött gyakorlat, legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,- magyar állampolgárság, büntetlen előélet,- vágyónnyiIatkozat-téteIi eljárás lefolytatása. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:-részletes szakmai önéletrajz,- képesítést igazoló okiratok másolata,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A munkakör betöltésének legkorábbi időpontja: 2014. december 15. A pályázat benyújtása postai úton vagy a szocgyejokozpont@rakoczifalva.hu e-mail címre történik, határidő: 2014. november 26. Információ kérhető: 06-30/489-8245.